Victoria Beckham napszemüvegeket tervez

Vágólapra másolva!
Nincs olyan szakma, amelyet David Beckham felesége ne akarna kipróbálni. A modellkedés, a színészet, a könyvírás után most éppen divattervezőként lépett színre, és bejelentette, hogy saját napszemüveg-kollekciót dob piacra.
Vágólapra másolva!

A volt Spice Girl nemrég tudta meg, hogy legutóbbi munkája nagy sikert hozott, a Dior bejelentette ugyanis, hogy jelentősen nőtt a bevételük, mióta Victoria Beckham reklámozta napszemüvegeiket. Több se kellett Poshnak, azonnal elhatározta, hogy saját márkát dob a piacra, és szóvivőjén keresztül azt is megüzente, hogy még idén megjelenik a nevével ellátott kollekció. A nagy sietség nem véletlen, hiszen az énekesnőből lett modell szeretné kihasználni népszerűségét.

A Sun magazinnak nyilatkozó egyik ismerőse elmondta, hogy Victoria nagyon komolyan veszi ezt a feladatot, mert úgy érzi, most remek alkalma van az új vállalkozás beindításához. "Amit Victoria visel, abból azonnal divat lesz, mindenki elkezdi utánozni őt. Akkor miért ne ő keressen ezen?" -tette hozzá a magát megnevezni nem kívánó forrás. David Beckham felesége nem először próbálkozik tervezéssel, nemrégiben a Rock&Republic cégnek készített egy farmer-kollekciót, amely hatalmas sikert aratott. A szemüvegekről egyelőre többet nem lehet tudni, de állítólag még ebben az évben a boltok polcaira kerülnek, ha sikerül megfelelő reklámkampányt készíteni.