Megölte az unokatestvérét és annak a feleségét, majd a gyilkosságok után megalázta az asszonyt

kivégzés, ágy, méreginjekció, börtön, kivégző szoba
Vágólapra másolva!
Szerdán, helyi idő szerint este 6 óra 11 perckor kivégezték Brian Dorsey-t, aki 2006-ban megölte unokatestvérét és annak feleségét Missouri államban. A férfi 18 évet töltött a halálsoron.
Vágólapra másolva!

A FoxNews beszámolója szerint kedd este kivégezték az 52 éves Brian Dorsey-t aki megölte unokatestvérét és annak feleségét. A drogdílereknek tartozó a férfi 2006 karácsonya előtt egy nappal átment rokonaihoz, majd miután a pár lefeküdt, besétált a hálószobájukba és mindkettejüket lelőtte,

a pár 4 éves kislányát pedig magára hagyta.

Az ügyészség szerint a nő holttestével fajtalankodott is a gyilkosság után. A kislányt a nagyszülők találták meg másnap a tévé előtt, aki azt mondta:

Anya nem fog felébredni.

Brian Dorsey
Brian Dorsey
Fotó: AFP

A mai napig megilleti a halálraítéltet az utolsó vacsora, ami a férfi esetében rengeteg, nehéz gyorskaját jelentett. A kivégzést végző orvosok aggódtak, hogy

túl kövér lesz az injekcióhoz és ezért sikertelen lesz a kivégzés.

Végül egyetlen dózis méreginjekcióval, helyi idő szerint este 6 óra 11 perckor kivégezték a gyilkost.

Utolsó szavaival azt mondta családjának:

Szavakkal nem tudom kifejezni bűntudatomat és szégyenem mértékét, bocsássatok meg, nem akartam fájdalmat okozni nektek.