Brutális tüntetések és sztrájk a németeknél: hamarosan megbukhat a Scholz-kormány

Olaf Scholz
Vágólapra másolva!
Az Alternatíva Németországért (AfD) szászországi vezetője szerint a tény, hogy a kereskedők, a fuvarozók és a lakosság nagy része aktívan támogatja a gazdákat, egyben azt is jelenti, hogy eljött az ideje egy masszív politikai változásnak. A V4NA szemléje szerint egyre nagyobb a baj Németországban.
Vágólapra másolva!

A V4NA nemzetközi hírügynökség szerint a polgárok felismerték, hogy Németország a végkimerülési szakaszba került – így reagált az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali párt arra, hogy a német szövetségi kormány újabb társadalmi csoportot haragított magára. Az agrártámogatások tervezett megvonása miatt dühös gazdák tömegei kezdtek többnapos demonstrációba Németország-szerte.

Traktorokkal és mezőgazdasági gépekkel bénították meg az ország számos bekötőútját, főútját és autópályáját.

Ahogyan mi is megírtuk, mától pedig már rekordhosszú ideig a vasutasok is sztrájkolnak Németország-szerte.

Okkal sztrájkolnak a gazdák

A megszorításokat első körben az agrárszektorból élők érzik a bőrükön, azonban hamar lecsapódik a fogyasztókra is, erre emlékeztet az AfD.

írja közleményében a párt.

Jörg Urban, az AfD szászországi frakcióvezetője szerint a tény, hogy a kereskedők, a fuvarozók és a lakosság nagy része aktívan részt vesz a tüntetéseken és támogatják a gazdákat, egyben azt is jelenti, hogy eljött az ideje egy masszív politikai változásnak.

– hívta fel a figyelmet Jörg Urban, aki a tüntetések helyszínén is támogatja a gazdákat.