Lemondott egy amerikai iskolaigazgató, mert botrányos karácsonyi bulit tartott

Vágólapra másolva!
Egy kaliforniai iskolai körzet igazgatótanácsának elnöke lemondott tisztségéről, miután kötelességszegéssel vádolták meg. A férfi középiskolás diákokat hívott meg egy "privát felnőtt partyra", ahol hiányos öltözetű, manónak öltözött férfiak léptek fel.
Vágólapra másolva!

Steven Llanusa a Claremont Unified School District elnöke volt, amely két középiskolát, hat általános iskolát és egy középiskolát képvisel.

Tizenhét évig volt a testület tagja, de a hónap elején botrányba keveredett, miután december 3-án ellentmondásos karácsonyi partit tartott.

Az iskola vezetője azért rendezte a partit, hogy pénzt gyűjtsön az iskolák számára, és felbérelte a középiskolai kórus tagjait, hogy fellépjenek az eseményen - írja a DailyStar.

A gimnazistákat állítólag alkohollal kínálták, és egy "mocskos Mikulás" illetlen megjegyzéseket tett rájuk.

A diákok szülei dühösek lettek, miután meghallották a buli részleteit, és a múlt heti iskolaszéki ülésen lemondásra szólították fel Llanusat.

Az iskolaszék a múlt héten közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy találkoztak a jogi tanáccsal és Elsasser főfelügyelővel, hogy áttekintsék a vádakat, és Llanusát a lemondásra szólították fel.

A Facebookjukon közzétett nyilatkozatban ez állt:

Llanusa a hírek szerint szombaton azonnali hatállyal lemondott posztjáról.