Felfegyverzett férfit fogtak el egy amerikai fesztiválon

Vágólapra másolva!
Pisztolyokkal felfegyverzett férfit tartóztattak le egy zenei fesztiválon a rendőrök az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

A gyanúsítottat a Washington állambeli, több tízezres látogatottságú Bass Canyon fesztivál közönségének bejelentésére kutatták át péntek este.

Szemtanúk látták, ahogy a férfi autója csomagtartójából két pisztolyt vesz elő.

Az egyik pisztolyt az övének hátsó részén, a másikat pedig egy övön kívüli pisztolytáskában rejtette el, a férfi akit később a 31 éves ephratai Jonathan R. Moody néven azonosítottak - írja az Edmsauce.

Ezt követően az iránt érdeklődött több embertől is, hogy meddig tart az esti koncert, és a közönség milyen irányból hagyja el a helyszínt.

A Bass Canyon koncertsorozat egy elektronikus tánczenei (EDM) fesztivál, melynek tegnap esti helyszíne a Gorge Amphitheater volta.

A koncertre minden jegy elkelt, ami azt jelenti, hogy

több mint 25 000 ember vett részt rajta.

Az elektronikus zenei fesztivál biztonsági őrei a kapunál megállították a férfit, elkobozták a két töltött 9 mm-es pisztoly és átadták a rendőrségnek.

A 31 éves Jonathan R. Moodyt a rendőrök veszélyes fegyver jogellenes birtoklásáért és kezeléséért tartóztatták le, és a helyi börtönbe vitték. A férfi valószínüleg kábítószert is fogyasztott.

Moody egyelőre nem tett vallomást.