A radikális baloldal szerint a fekete rabszolgákat felszabadító Lincolnnak nem számítottak a fekete életek

Vágólapra másolva!
A San Francisco baloldali, demokrata vezetésének alárendeltségében működő tankerület a radikális baloldal óhajának megfelelően úgy döntött, hogy átnevezi az állami fenntartásban lévő neves középiskolát, az Abraham Lincolnt, mert az önkormányzat értékelése szerint „Lincolnnak nem számítottak a fekete életek, és az intézkedései többsége ártott az indiánoknak”. Arról ugyanakkor egyáltalán nem beszélnek, hogy a nagy amerikai elnökhöz kötődik a fekete rabszolgák felszabadítása, Lincoln leginkább erről vált híressé. Ezenkívül még 44 oktatási intézmény kap új nevet, többek között a George Washington, Theodore Roosevelt, Herbert Hoover elnökökről, illetve a Thomas Edison feltalálóról elnevezett iskolák is.
Vágólapra másolva!

Az 1940-es alapítású, Kalifornia egyik legjobb állami fenntartású középiskoláját a San Francisco demokrata vezetésének alárendelt tankerület döntése értelmében a jövőben nem Abraham Lincolnnak fogják hívni, hanem új nevet kap, de azt még nem közölték, hogy mit.

A tankerület a radikális baloldal kívánsága miatt döntött így, mivel szerintük Lincoln nem vallotta magáénak a Black Lives Matter (BLM) mozgalom jelszavát, nevezetesen: a fekete életek számítanak

– közölte kedden a Post Millennial és a Daily Mail.

Arra az ellentmondásra nem világítanak rá, hogy az 1865-ben meggyilkolt nagy amerikai elnökön hogyan kérhetnek számon egy 2013-ban született szlogent. Értékelésük szerint Lincoln intézkedéseinek többsége ártott az indiánoknak, ez még egy indok a névváltoztatásra.

Arra a történelmi tényre, hogy

Abraham Lincolnhoz kötődik a fekete rabszolgák felszabadítása az 1863-es emancipációs kiáltvány és a 13. alkotmánykiegészítés révén,

a tankerület egyáltalán nem reflektált, ezeket teljes egészében figyelmen kívül hagyta.

Az sem került szóba, hogy San Francisco a fejlődését és nagyvárossá válását jelentős részben Lincolnnak köszönheti, akinek nevéhez az 1862-es csendes-óceáni vasúti törvény (Pacific Railway Act) kapcsolódik; ez tette lehetővé a transzkontinentális vasút megépítését és San Francisco bekapcsolását az Egyesült Államok vérkeringésébe. A szintén Lincoln elnöksége idejére eső, 1862-es Homestead Act pedig jentősen elősegítette Amerika nyugati részének a benépesülését.

Az átnevezési bizottság elnöke, Jeramiash Jeffries, aki maga is tanár az Abraham Lincoln Középiskolában, a San Francisco Chronicle-nak azt nyilatkozta a téma kapcsán, hogy

majd megismételte a radikális baloldal érvelését:

Jeramiash Jeffrie Lincolnnak a történelmi nagyságú pozitív lépéseiről pedig egyáltalán nem beszélt.

A jövőben átnevezik a George Washington, Theodore Roosevelt és Herbert Hoover elnökökről, illetve a Thomas Edison feltalálóról elnevezett középiskolákat is.

San Franciscóban összesen 44 iskola kap majd új nevet, az oktatási intézmények hozzávetőlegesen harmada.

A radikális baloldal homályos „érvrendszeréből" már többé-kevésbé lehet tudni, hogy mi a problémájuk a fent említett elnökökkel, de azt még nem, hogy mi a gond Thomas Edison feltalálóval.

Régóta támadja a radikális baloldal Abraham Lincolnt

A George Floyd halála ürügyén kirobbant radikális baloldali megmozdulások óta napirenden van Lincoln szobrainak, emlékműveinek a megrongálása, ledöntése, vagy az eltávolításuk követelése.

Még júniusban a Wisconsin-Madison Egyetem radikális baloldali hallgatói aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy eltávolíttathassák Abraham Lincoln elnök szobrát a campusról.

Abraham Lincoln szobra a Wisconsin-Madison Egyetemen Forrás: YOUTUBE

Ugyanekkor Massachusetts állam fővárosának, Bostonnak a művészeti bizottsága ellenszavazat nélkül támogatta azt az indítványt, amely értelmében eltávolítják Lincoln szoborcsoportját.

A RADIKÁLIS BALOLDALNAK AZ VOLT A PROBLÉMÁJA A SZOBORRAL, HOGY LINCOLN ELŐTT TÉRDEL EGY NEKI HÁLÁS EGYKORI FEKETE RABSZOLGA.

Abraham Lincoln emlékműve Bostonban, 2020. június 16. Forrás: AFP/JOSEPH PREZIOSO

A bostoni Lincoln-szobrot a washingtoniról mintázták, annak a pontos mása.

Magától értetődően Washingtonban is már több alkalommal tüntettek a nyár eleje óta a helyi Lincoln Parkban található, a nagy elnököt ábrázoló szoborcsoport eltávolítása érdekében.

Radikális baloldaliak követelik az emancipációs emlékmű eltávolítását a washingtoni Lincoln Parkból, 2020. június 26-án Forrás: MTI/EPA/JIM LO SCALZO

Az Oregon állambeli Portlandben a Kolumbusz-nap előestéjén (október 10-én) ledöntötték Lincoln emlékművét.

A hálaadás napja alkalmából, november 26-án a Washington állambeli Spokane-ben

VÖRÖS FESTÉKKEL ÖNTÖTTÉK LE ABRAHAM LINCOLN EMLÉKMŰVÉT, RÁFIRKÁLVA, HOGY „VÉGE A NÉPIRTÁSNAK", VALAMINT AZT, HOGY „MINDEN GYARMATOSÍTÓ BŰNÖZŐ".

Amerikán kívül a radikális baloldaliak Lincoln Londonban található szobrát is megrongálták, erre június elején került sor.