Már nincs válságos állapotban Timosenko, de még kezelésre szorul

Julija Timosenko, ukrán elnökválasztás
Ungvár, 2019. március 26. Julija Timosenko korábbi ukrán miniszterelnök, a Haza párt elnökjelöltje beszédet mond kampánykörútján Ungváron 2019. március 26-án. MTI/Nemes János
Vágólapra másolva!
A koronavírussal megfertőződött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, a Haza párt vezetője szerdán közölte, hogy már nincs válságos állapotban, de még folytatódik a gyógykezelése.
Vágólapra másolva!

A politikus a Facebook-oldalán azt írta, hogy kijött a csaknem két hétig tartó válságos állapotból, de gyógykezelése még folytatódik.

A súlyos betegség elleni küzdelem csaknem két hete megváltoztatja a valóság érzékelését. De beszéljünk erről egy kicsit később...

és bár a gyógyulás még mindig messze van, most már lépésről lépésre vissza lehet térni a normális élethez – fogalmazott.

Köszönetet mondott orvosainak, de állapotáról és gyógykezeléséről további részleteket nem hozott nyilvánosságra.

Súlyos volt az állapota

Timosenkóról augusztus 23-án hozta nyilvánosságra pártja szóvivője, hogy pozitív lett a tesztje koronavírusra. Marina Szoroka már akkor elmondta, hogy az 59 éves politikus állapota súlyos, magas lázzal küzd. Később elterjedt a sajtóban, hogy Timsenkót lélegeztetőgépre kellett tenni, ezt viszont utóbb pártja egyik képviselője cáfolta.

Julija Timosenko korábbi ukrán miniszterelnök, a Haza párt elnökjelöltje beszédet mond kampánykörútján Ungváron március 26-án Forrás: MTI/Nemes János

Timosenko a 2004-es narancsos forradalom egyik vezéralakja volt.

2005-ben, illetve 2007 és 2010 között töltötte be a kormányfői tisztséget Ukrajnában.

Később Viktor Janukovics Moszkva-barát elnök idején börtönbüntetésre ítélték az Ukrajna számára előnytelen, 2009-ben Oroszországgal megkötött gázszerződés miatt. 2014-ben, a Janukovics bukását eredményező Majdan-tüntetések nyomán szabadult amnesztiával a börtönből.

Pártja, a Haza párt jelenleg ellenzékben van az ukrán parlamentben.