Történetek egy értelmetlen háborúból

Bizonyára olvasóink is észrevették, hogy az Origo az elmúlt hetekben a kelet-ukrajnai háborús övezetből jelentkezett helyszíni beszámolókkal, ukrán és szeparatista oldalról egyaránt. Voltunk fél kilométerre egymásra tüzelő katonáktól, beszéltünk mindkét oldal harcosaival, és csak megerősödött bennünk a gyanú: a felek narratívái kibékíthetetlenül eltérőek. Ez azonban mit sem változtat a vérontás értelmetlenségén. Utóbbi állításainkat tíz rövid, személyes történeten keresztül mutatjuk be. Hadiárva, hajléktalanná vált és menekült emberek, rajtuk segítő lelkész, orvosok, önkéntesek és radikális egyenruhások vallomásai következnek.

Viktor Pavlenko, Kramatorszk

Az egyik neoprotestáns felekezet lelkipásztora számára nem kérdés a segítségnyújtás. A gyülekezet otthonául szolgáló hatalmas épület egykor kultúrházként funkcionált, 2000-ben vették meg egy árverésen, német segítséggel.

Van hely a nyájnak Fotó: Bielik István - Origo

Ennek pincéjében a rászorulók most ruhához, háztartási cikkekhez juthatnak. Érdekes, de a háború miatt nem lettek többen a gyülekezetében, bár Kramatorszk mellett rehabilitációs központot nyitottak nemrég alkoholisták számára. „Igyekezzetek Istenhez, mert nemsokára itt lesz a második eljövetele” – ezt mondja a híveknek vasárnaponként, meg azt, hogy a lehető legkevesebbet politizáljanak. A pásztor emiatt mélyen ellenzi az ukrán és főleg az orosz ortodox egyház politikai beágyazottságát, bár szerinte azért törekedni kell arra, hogy a politikai vezetéssel jóban legyenek.

Segélyre vár egy kismama Fotó: Bielik István - Origo

Arról viszont markáns véleménye volt, hogy Ukrajna egykori átmeneti államfője, a hivatalosan antiterrorista műveletként nevezett háborút tavaly áprilisban elindító Olekszandr Turcsinov nyíltan vállalja baptista kötődését: „ha ő keresztény, nem tudom, mi a jobb az embereknek: ha ők is azok maradnak, vagy ha kitérnek a hitükből”.

Tanja, Kramatorszk

„Semmink nem maradt, ezért – és a születendő gyermek miatt is – úgy döntöttem, hogy átjövök az ukrán oldalra” – mondja a menekültotthonban élő 32 éves kismama, aki Jenakijevóból érkezett.

Még nem megy vissza az ikreihez Fotó: Bielik István - Origo

Az április elején született kisfián kívül még két gyermeke van, a 3 éves ikrek a szeparatista oldalon élnek a nő szüleinél, de csak akkor megy vissza hozzájuk, ha már teljesen biztonságos a helyzet. A kramatorszki otthonban, ahol tizedmagával él egy helyiségben, mindennel elégedett, igaz, nincsenek olyan nagy igényei: „Nem főzök sokat, elvagyok krumplin és teán”. Az eredetileg protestáns gyülekezetként működő otthonban 80 férőhely van, jelenleg fele létszámmal üzemeltetik egy civil szervezet önkéntesei.

A kismama egyik szobatársa Fotó: Bielik István - Origo

Az épületben gyakran tartanak segélyosztást is, de a helyieknek igyekezniük kell, mert akár negyedórás késéssel is könnyen lemaradhatnak.

Szerhij, Krasznij Liman

Az eredetileg közgazdász férfi a szélsőjobboldali Jobb Szektor donyecki fegyvereseinek parancsnoka, 50 embert irányít. Amíg más parancsot nem kapnak a kijevi központjukból, egy kempingre emlékeztető Krasznij Liman-i bázison gyakorlatoznak, és a környékbeli rendezvényeket – például a kramatorszki Lenin-szobor április eleji ledöntését – biztosítják, és segélyeket osztanak, gyakran orosz többségű településeken is.

50 embert irányít a parancsnok Fotó: Bielik István - Origo

Ezeket gondosan dokumentálják. Újdonság számukra, hogy a minszki megállapodás következményeként most fognak betagozódni a kijevi védelmi tárca által igazgatott fegyveres testületekbe, ezzel bár elveszik az önállóságukat, az elesett harcosaik családjai viszont kompenzációhoz juthatnak, ők pedig legálisan fegyverekhez. A folyamat nem egészen zökkenőmentes. Szerhij elismerte, eddigi tetteiknek egyetlen következménye a harctéri halál volt, vagyis felelősségre vonástól eddig nem kellett tartaniuk. Ő maga hónapokig harcolt Avgyijivka mellett – „használta a fegyverét”.

Használták a fegyvert Fotó: Bielik István - Origo

Azon nem lepődtünk meg, hogy a Jobb Szektorról az orosz hírforrásokban megjelenő, hízelgőnek nem nevezhető híreket a parancsnok hülyeségnek tartja; szerinte azokat az a félelem szüli, hogy a szektor egyszer orosz földre lép, ahol ugyanaz megtörténik, ami a Majdanon: „patrióta radikálisként demokratikus Ukrajnát szeretnék”.