Történetek egy értelmetlen háborúból

Bizonyára olvasóink is észrevették, hogy az Origo az elmúlt hetekben a kelet-ukrajnai háborús övezetből jelentkezett helyszíni beszámolókkal, ukrán és szeparatista oldalról egyaránt. Voltunk fél kilométerre egymásra tüzelő katonáktól, beszéltünk mindkét oldal harcosaival, és csak megerősödött bennünk a gyanú: a felek narratívái kibékíthetetlenül eltérőek. Ez azonban mit sem változtat a vérontás értelmetlenségén. Utóbbi állításainkat tíz rövid, személyes történeten keresztül mutatjuk be. Hadiárva, hajléktalanná vált és menekült emberek, rajtuk segítő lelkész, orvosok, önkéntesek és radikális egyenruhások vallomásai következnek.

Vova, Szlovjanszk

„120-as lövedékekkel meg tankokkal lőtték szét az utcánkat tavaly nyáron. A kormánytól eddig 30 panelnyi hullámpalát kaptam a tető kijavítására, de mit kezdjek vele?” – sorolja a nehézségeket Vova Szlovjanszk külvárosában, ami lakhatatlanná vált a hónapokig tartó harcokban.

Vova nem adja fel Fotó: Bielik István - Origo

A férfi a családját még nem merte visszahozni a romos házba, de igyekszik mielőbb orvosolni a hibákat. Munkája szerencsére van, egy közeli üzemben dolgozik. Szomszédasszonya, Maria még rosszabbul járt: frissen felújított házuk megsemmisült, a férje nem élte túl a traumát. Jelenleg kilencen laknak a nyári konyhában.

A nő férje belehalt ebbe a látványba Fotó: Bielik István - Origo

A nő többet nem akart mondani: „Annyi újságíró volt már itt, de mit segített ez?”

Olena Nyikolajevna, Szlovjanszk

Stressz, magas vérnyomás, szívbetegségek és mentális zavarok: az elmúlt egy évben ezekből a tünetekből lett feltűnően sok Szlovjanszk környékén – meséli a helyi poliklinika vezetője, aki 1997 óta praktizál. A háború miatt hozzájuk kerülő, olykor szokatlan esetek kezelésére az ukrán rendkívüli helyezetek minisztériuma külön képzést indított átlagosan 3 ezer hrivnyáért (33 ezer forintért) dolgozó kollégáinak.

33 ezer forintért állnak helyt Fotó: Bielik István - Origo

A város másik klinikájának megsemmisülése után kialakult helyzethez – vagyis a több páciens kezeléséhez – már hozzászoktak, orvosai elvándorlásától nem tart, és ő sem panaszkodik sokat. „Hogy mondjak bármit is, ha még a politikusok sem tudnak?” – válaszolja arra a kérdésre, hogy meddig húzódhat még a háború. Olena szívélyesen vezetett minket körbe a helyzethez képest jó körülmények között működő intézményben, még a harmadik emeletre is felengedett minket, ahol egy rácsos ajtón való belépés után egész napos felügyeletre szoruló, szellemileg sérült betegek néztek ránk nagyon furcsán.

Tatjana Fotó: Bielik István - Origo

„Kedves barátaim, örülök, hogy találkoztunk” – üdvözöl minket angolul Tatjana, aki a háború miatt menekült el Sznyizsnéből az ukrán oldalra. Orvosai szerint a korábban sem teljesen kielégítő állapota az utóbbi időben sokat romlott.

Olekszandr, Kramatorszk

A donyecki és luhanszki népköztársaságból az elmúlt egy évben csak Kramatorszkba mintegy 43 ezren érkeztek menekültként, azonban a havi néhány száz hrivnyás segítség fejében komoly bürokratikus akadályokkal kell szembesülniük. Ezek leküzdésében segít nekik Olekszandr és az általa vezetett civil szervezet, az SOS Kramatorsk.

Olekszandrék nagy segítséget jelentenek Fotó: Bielik István - Origo

Nélkülük naponta mindössze 25 emberrel tudtak foglalkozni a hivatalos szervek, a segítségükkel viszont 400-zal. Látogatásunkkor is hosszú sorokban kígyóztak az emberek az egyik helyi középület előtt. És hogy mennyire fontos a helyi beágyazottság, arra Olekszandr jó példát mondott: a decemberi fagyok idején takarókat kértek az ENSZ-től, amit meg is kaptak – január közepén!

Sorban álló kramatorszkiak Fotó: Bielik István - Origo

Az ukrán oldalon azonban még mindig jobb a humanitárius helyzet, mint a szeparatistáknál, ahol – az onnan érkezők elmondása alapján – „borzalmas”. Van benne valami, igaz, a segélytranszportok akadálymentes átengedésében az ukrán hatóságok sem jeleskednek az ellenőrzőpontokon.

Ha kíváncsi a további történtekre, lapozzon!