Drámai változásokat ígér utolsó ciklusára Raúl Castro

Vágólapra másolva!
2018 után visszavonul Raúl Castro kubai elnök. Ezt maga a politikus jelentette be, miután vasárnap újabb öt évre elnökké választotta a kubai parlament. Utolsó ciklusára drámai alkotmányos változásokat és népszavazásokat ígért, de azt mondta, a kapitalizmust nem vezetik be.
Vágólapra másolva!

Újraválasztotta a parlament Raúl Castrót Kuba elnökévé vasárnap. A 82 éves politikus bejelentette, hogy ötéves mandátuma lejárta után, 2018-ban nem vállal újabb elnöki megbízatást.

"Ez lesz az utolsó ciklusom" - mondta Castro a parlamentben a megválasztása utáni beszédében, amelyet élőben közvetített a kubai állami televízió. Raúl Castro arról beszélt, hogy az ország olyan kivételes pillanathoz érkezett, amikor el kell kezdeni a felelősség és a hatalom átruházását a fiatalabb generációra. Közölte, két parlamenti ciklusra korlátozna minden kormányzati pozíciót, beleértve az elnökséget. Szerinte egyes alkotmányos változtatások oly drámaiak lesznek, hogy népszavazáson kell majd megerősíteni őket.

Raúl Castro egyértelművé tette, hogy hazája nem fordít hátat a szocializmusnak, nem azért vállalta újból a tisztséget, hogy lerombolja a kubai rendszert. "Nem azért választottak elnökké, hogy visszaállítsam a kapitalizmust Kubában. Azért választottak meg, hogy oltalmazzam és ápoljam a szocializmust, folytassam a tökéletesítését, s nem azért, hogy tönkretegyem" - mondta.

A parlament meglepő módon a havannai politikai vezetők átlagéletkorához képest, Castro javaslatára a fiatalnak számító, 52 éves Miguel Diaz-Canelt választotta első elnökhelyettesé. Raúl Castro szerint Diaz-Canel kinevezése "döntő lépés az ország jövendő vezetésének kialakításában a főbb tisztségek fokozatos és rendezett átadása révén az új generációknak".

Miguel Diaz-Canel, a villamosmérnöki végzettséggel rendelkező volt felsőoktatási miniszter a legmagasabb rangú kubai politikus, aki nem vett részt az 1959-es kubai forradalomban. Ő veszi át az elnöki teendőket abban az esetben, ha Raúl Castro valami oknál fogva nem tudná ellátni feladatát.

A kubai parlament a 69 éves Esteban Lazót, az egyik leköszönő elnökhelyettest választotta házelnöknek.

Raúl Castro esetleges kivonulása a politikai életből egyet jelentene a Castro-fivérek több mint fél évszázados uralmának végével. Raúl bátyja, a most 86 éves Fidel Castro 1959-ben került hatalomra az Egyesült Államok által támogatott kubai vezető, Fulgencio Batista ellen szervezett forradalom élén.

Az Egyesült Államok és Kuba viszonya röviddel a Castro-uralom kezdete után hűvössé vált. A szigetország ellen 51 évvel ezelőtt bevezetett amerikai gazdasági embargó egyik fő rendelkezése kiköti: addig nem vetnek véget a korlátozásnak, amíg a Castro-család valamelyik tagja van hatalmon.

Raúl Castro 2006-ban vette át az irányítást beteg testvérétől, azóta egy sor gazdasági és társadalmi reformot hajtott végre, de az országot továbbra is egy párt irányítja.