Letartóztattak egy brit riportert Bahreinben

Vágólapra másolva!
Egy bahreini faluba indult forgatni a Channel 4 News riportere, amikor a biztonsági erők letartóztatták. A beszámolója szerint a forgatócsoport helyi sofőrjét súlyosan bántalmazták.
Vágólapra másolva!

Letartóztattak egy brit riportert a forgatócsoportjával együtt vasárnap Bahreinben. Az öböl menti arab államba a tiltakozások ellenére megrendezett Forma 1-es autós gyorsasági világbajnokság futamára érkezett Jonathan Miller, a Channel 4 News újságírója kétfős csapatával együtt. Nem várták be a vasárnapi verseny végét, hanem egy bahreini faluba indultak forgatni.

A tévécsatornának sikerült érintkezésbe lépni munkatársával, aki elmondta, hogy a biztonsági erők nagyon agresszívan léptek fel velük szemben. Különösen aggasztó, hogy a csoport helyi sofőrjét súlyosan bántalmazták, majd elhurcolták - tette hozzá.

A Channel 4 News képviselői elmondták, hogy az illetékes hatóságokkal együttműködve igyekeznek elérni a lefogottak mielőbbi szabadon engedését.

A bahreini hatóságok több külföldi újságírót nem engedtek be az országba. A bahreini információs minisztérium azt közölte, hogy a politikai újságírókat szívesen látja a Forma-1-es nagydíj után, és logisztikai gondokkal indokolta, hogy a Sky News, a CNN, a Reuters és a Financial Times munkatársai miért nem kapták meg a belépéshez szükséges vízumot.