Bushéknak még jól is jöhet a libanoni válság

Izrael egyes elemzők szerint már régóta készült a Libanon elleni támadásra, és a veterán tudósító Robert Fisk is érezte a közelgő veszélyt már márciusban. De vajon mire megy ki a játék: kinek áll érdekében a konfliktus, mit jelent a síita kapcsolat, és lehet-e köze az egészhez Iránnak? Olvassa el az [origo] cikkét a legújabb véres események hátteréről!

"Szánalmas" - legyintett George Bush a nyolc napja tartó libanoni válság kezdetén, amikor arról faggatták, mit gondol a helyzet megoldására tett béke- és tűzszüneti javaslatokról. A következő napokban pedig ismét bizonyította az amerikai kormányzat, hogy nem tud elszakadni az évek óta zsolozsmázott kulcsszavai bűvkörétől: Irán, Szíria, terror, iszlám szélsőségesek - hajtogatják az amerikai illetékesek Libanon kapcsán is.

"Minden nemzetnek meg kell védenie magát a terrorista támadások és az ártatlan életek kioltása ellen. Ez elengedhetetlen velejárója a 21. századnak" - jelentette ki Bush, utalva ezzel arra, hogy az amerikai kormányzatnak esze ágában sincs megdorgálni Izraelt a civilek tucatjaival végző, Libanon jelentős részét romba döntő kemény válaszcsapásai miatt.

Az amerikai politika mondanivalójának lényege, hogy az iszlám szélsőségesek - és a Washington által cinkosaiknak tartott Irán és Szíria - által legyengített libanoni kormány nem tudja elejét venni az erőszaknak. Az amerikaiak szerint általuk terroristának nevezett csoportok, a Hamász és a Hezbollah mérgezik a Közel-Kelet levegőjét, de az ő lelkükön szárad az is, hogy "a libanoni demokrácia törékeny".

Bush ugyanakkor mindenkit biztosított róla, hogy fájlalja a helyzet alakulását. "Nagyon keményen dolgoztunk..., hogy megerősítsük a demokráciát Libanonban" - mondta és törekvéseik kudarcáért egyértelműen a Hezbollahot tette felelőssé. "Véleményem a következő: van itt egy terroristacsoport, amelyik útját akarja állni a béke kifejlődésének... A Hezbollah nem akarja, hogy béke legyen".

Az amerikai kormány eközben védelmébe vette a libanoni kormányt, amely a konfliktus kezdete óta csak egyetlen dolgot tesz: széttárja karjait és azt hajtogatja, nincs hatalma a Hezbollah fölött, így reménytelen tőle várni a megoldást. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű - állítja a libanoni amerikai egyetem tanára, Amal Szaád Gorajeb. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a libanoni kormánynak kényelmes és politikailag jövedelmező eljátszani a tehetetlen áldozat szerepét, míg az Egyesült Államok a jelek szerint semmit nem tanult a közel-keleti konfliktus rendezésének nehézségeiből, és inkább saját politikai érdekei viszik előre.

Jó Hezbollah, rossz Hezbollah

Gorajeb szerint nem véletlen, hogy a libanoni kormányok halogatják a Hezbollah lefegyverzését. és ennek sokkal inkább vannak belső, mint külső okai. Az ország ugyanis jól emlékszik még, hogyan lett a térség ígéretesen induló pénzügyi központjából és békés, biztos pontjából a 15 éves polgárháború alatt problémás miniállam, amelynek függetlenségét hol izraeli, hol szíriai bevonulás és jelenlét csonkította.

Megszelidíthetőnek tartják a radikális Hezbollahot

Hasonló okkal magyarázta Faud Szinjóra libanoni miniszterlnök is a CNN-nek tavasszal adott interjúban, miért óvatos a libanoni kormány a radikális szervezetekkel és miért huny szemet alkalmanként Izrael-ellenes akcióik fölött. "Nézze, Libanon nagyon sokszínű ország, körülbelül 18 vallási csoport él itt... Libanon azt mondja, érdekében áll, hogy az országot egységben tartsa, mert ez a legjobb módja annak is, hogy szövetségben maradhassunk a többi arab országgal." Szinjóra szerint az egység megteremtése pedig meghozza majd a békét is a Közel-Keleten.

Gorajeb szerint nem vádolható azzal a libanoni kormány, hogy rossz gondolatmenetet követne. A Hezbollah ugyanis a lakosság több mint harmadát kitevő 1,2 millió síita szinte teljes támogatását élvezi, a - libanoni hadsereghez képest - jól felszerelt gerillák megregulázása pedig megint vérbe boríthatná az országot. Haszan Naszrallah, a Hezbollah fő ideológusa meg is fenyegetett mindenkit, aki kísérletet tesz a csoport lefegyverzésére, hogy kezének és szeme világának elvesztésével bűnhődik.

Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy egy kényszerleszerelés radikalizálhatja a Hezbollahot és a mögötte felsorakozó síitákat, míg a megengedő politika eredményesebbnek bizonyul. Gorajeb szerint a szervezet fennállásának 10. évfordulóján, 1992-ben épp azért indult el története első parlamenti választásán a Hezbollah, mert belátta, hogy csak úgy tudja elfogadtatni az emberekkel az áldozatokat követelő ellenállást, ha belép a politikai életbe és radikális, de békés és demokratikus eszközökkel terjeszti elveit.

A választásokon induló Hezbollahnak ráadásul szövetségesekre volt szüksége, még a libanoni keresztény pártokkal is egyeztettek a síita ellenállás alakulásáról, pedig a keresztények pártja egykor Izrael hű szövetségesének számított. Gorajeb szerint így a Hezbollah leszerelése nemcsak azt jelentené, hogy a libanoni hadseregnek kéne átvennie olyan biztonsági feladatokat, amire alkalmatlan, de azt is eredményezhetné, hogy a síita fegyveres ellenállás kivonulna a politikából, földalatti tevékenységet kezdene, és így sokkal kevésbé lehetne ellenőrizni akcióit.