Elraboltak egy iraki miniszterhelyettest

Vágólapra másolva!
Több mint tízfős testőrségével együtt rabolták el az iraki villamosenergiaügyi miniszter helyettesét Bagdad keleti felében kedd reggel. Az emberrablók egyelőre nem jelentkeztek.
Vágólapra másolva!

Raad el-Harisz miniszterhelyettes és 19 - más források szerint 11 - fős testőrsége gépkocsikonvojban haladt Bagdad Szadr nevű városnegyedében, amikor a támadók útjukat állták. A katonai egyenruhát viselő emberrablók kilenc autóval érkeztek, amelyekbe belekényszerítették, majd ismeretlen helyre hurcolták a miniszterhelyettest és kíséretét, és azóta nem jelentkeztek. A villamosenergiaügyi minisztérium nem tudta megerősíteni az emberrablás hírét, de közölte, hogy Harisz nem érkezett meg a munkába.

Három nappal korábban egy szunnita parlamenti képviselőnőt és hét testőrét rabolták el, akik azóta sem kerültek elő. A többi szunnita képviselő parlamenti bojkottot hirdetett, míg az illető ki nem szabadul. Egyesek közülük a síitákat vádolják az emberrablással.

A kedd reggeli incidens után az iraki kormány újabb felhívást intézett a szomszédos országokhoz, hogy adják ki a terrorizmussal gyanúsított, legveszélyesebb körözöttek listáján szereplő személyeket, mert különben az egész régió lángokba borulhat. A lista első helyén Izzat Ibrahim al-Duri, Szaddám egykori helyettese áll, de szerepel rajta a volt iraki vezető lánya és volt felesége is, akik Jordániában kaptak menekültstátust.

[origo]/MTI