Patthelyzet Németországban

Vágólapra másolva!
Kevesebb mint egy százalékkal győztek a konzervatív pártok a német választásokon, de kormányzóképes többségre nem sikerült szert tenniük. Egyelőre bizonytalan, hogy milyen összetételű kormány alakul, a konzervatívok és a szociáldemokraták is kijelentették, hogy minden párttal hajlandók tárgyalni, csak a Baloldali Párttal nem. Az eredményeknek külföldön egyedül a törökök örülnek, az európai sajtó kormányozhatatlan Németországtól tart.
Vágólapra másolva!

A török lapok egyértelműen üdvözölték, hogy nem sikerült a német jobboldalnak a kormányzáshoz szükséges többség megszerzése a vasárnapi választásokon. "Nem következett be, amitől féltünk" - írta az Aksam hétfői száma. "Sokk Merkelnek" - ez a másik vezető napilap, a Hürriyet címe. "Merkelnek nem vált hasznára török-ellenes álláspontja" - állapította meg a Milliyet, míg a Radikal a "német jobboldali tömb csalódottságát" emelte ki. A Sabah vezércikkírója arra hívta fel a figyelmet, hogy ha mégis Merkel lenne az új kancellár, akkor sem valószínű, hogy meg tudná akadályozni a tervek szerint október 3-án kezdődő csatlakozási tárgyalásokat az EU és Törökország között, "mert fontosabb kérdésekkel lesz elfoglalva".

Korábban több európai tisztségviselő megerősítette: mindenképpen megkezdik a tárgyalásokat a kitűzött időpontban, függetlenül a német választások kimenetelétől. Ennek ellenére Törökországban aggodalommal figyelik, hogy az unión belül erősödik a szkepticizmus a szegény, muzulmán országgal szemben, ez pedig lassíthatja a csatlakozási folyamatot.

Az európai lapok többsége ugyanakkor attól tart, hogy a patthelyzet miatt kormányozhatatlanná, bénulttá válik Németország.

Az orosz liberális Kommerszant szerint a Schröder-korszak még nem ért véget, a Vremja Novosztyej legésszerűbb megoldásnak a nagykoalíciót minősítette. A Rosszijszkaja Gazeta egy német politológust idéz, aki szerint a nagykoalícióban erős szociáldemokarta miniszterek lennének egy gyenge kancellárnő mellett, ebben az esetben Schrödernek távoznia kellene a színről.

A lengyel sajtó borúlátóan tekint Németország közeli jövőjére. A jobboldali Rzeczpospolita szerint "az Európai Unió legerősebb gazdaságával rendelkező ország a félelem győzelmét élte át, a nadrágszíj-meghúzás félelméét". A lap úgy véli a leendő német kormányt ellentmondások és kibékíthetetlen érdekellentétek marcangolják majd. A balközép Gazeta Wyborcza megállapítja: bármely pártok is alkotják majd az új kormányt, széteső lesz, és arra ítéltetik, hogy tervek nélkül cselekedjen." A Zycie Warszawy "Merkel keserű diadaláról" és Németország "politikai patthelyzetéről" írt. A baloldali Trybuna viszont üdvözölte a német szociáldemokraták által elért jó eredményt, méltatva Schröder "bölcsességét és karizmáját".

A holland sajtó szerint a kiegyenlített eredmény "megbénítja" az első számú európai gazdasági hatalmat. "Mozdulatlanság világosság helyett" - írta a holland centrumerőket képviselő Algemeen Dagblad. A lap szerint ez a helyzet Hollandiát is károsan érinti. A legnépszerűbb holland napilap, a De Telegraaf szerint a német választások "nagy vesztese az energia", mivel hosszú koalíciós tárgyalásokra lehet számítani. A pénzügyi körök lapja, a Het Financieele Dagblad úgy véli, hogy Németországot hosszan tartó politikai bizonytalanság fenyegeti. "Németországot tegnap óta még nehezebb kormányozni. A német választók véleményt mondtak, de nem választottak. Egyelőre úgy tűnik, senki sem tudja, mit hoz a jövő" - írta a lap.

A francia sajtó "kormányozhatatlan" Németországról, és ennek az Európai Unióra gyakorolt kedvezőtlen hatásáról ír. A konzervatív Le Figaro szerint az eredmény "nyugtalanító" és azzal fenyeget, hogy a kormánynak nem lesz elég hatalma, hogy radikális reformokat vezessen be. A lap attól tart, nem csupán Németország válik kormányozhatatlanná, hanem még inkább megbénul az európai politika, amely amúgy is betegeskedik az európai alkotmány franciaországi elutasítása óta. A baloldali Libération. "Két vesztes egy bársonyszékért" című vezércikkében azt írja, miután Jacques Chirac hitelét vesztette a népszavazás óta, Angela Merkelt pedig leértékelte pártjának vártnál kisebb szavazati aránya, "a francia-német páros inkább szánalomra, mint irigylésre méltó". A La Tribune című gazdasági lap "politikai földrengésnek" nevezte a németországi választásokat, amely "fejtörést okoz szomszédainak és partnereinek egy természetellenes kormánykoalíció perspektívájával". A szintén a gazdasági köröket képviselő Les Echos szerint Németország leginkább "egy leláncolt óriásra" hasonlít.

[origo]/MTI