Iránban otthon lehet csak bulizni

Iránban elkobozzák a határon a zenei CD-ket, miközben a fél ország a Kaliforniából közvetített perzsa zenetévét nézi otthon. A rendőrség a legújabb Mercedeseket használja, de az autópark nagy része teljesen lerobbant ősrégi járgányokból áll. Irán különös diktatúra: vallási kormányzás és a modern műveltség sajátosan keveredik benne. Pénteken konzervatív elnököt választottak az irániak, így a tiltásokkal és kiskapukkal teli furcsa világ egyelőre változatlan marad.

"Le az USA-val!" feliratú óriásfreskó

Az irániak egy iszlámista vallási kormányzat alatt élnek, tele a nyugatiak számára abszurd korlátozásokkal, de mindez nagyon távol van a szaúdi vahabita, vagy pláne az afganisztáni tálib szigortól. A nőknek ugyan mindig és mindenhova kendőben és hosszú ruhában kell járniuk, a városi buszokon külön kell ülniük a férfiaktól, a metróban az első két kocsi az övék, de rengeteg olyasmit megtehetnek, amiről sok szunnita országban nem is álmodhatnának. Így például mindannyian iskolába járnak, sőt, az egyetemek tele vannak női hallgatókkal. Igaz, többségük a diploma megszerzése után háztartásbeli lesz. Vállalhatnak ugyan munkát, állami hivatalokat is kaphatnak, de a továbbra is a hagyományos családmodell a divat. Az irániak büszkék bizonyos tradíciókra, így arra is, hogy a válás nem jellemző az országban, és a családok sok gyereket vállalnak.

Az irániak arra is büszkék, hogy nem arabok. Magukat árjáknak tartják, és előszeretettel beszélnek arról, hogy vérségi alapon közelebb állnak a németekhez, mint a környezetükben élő közel-keleti népekhez. A régi perzsa birodalom emléke a nemzeti büszkeség egyik legfontosabb része. Az identitás másik fontos eleme, hogy Irán az egyetlen síiták irányította állam a világon.

Politkáról az emberek nem szívesen beszélnek Iránban, még otthon sem. A téma kínosnak számít, jórészt csak általánosságokat említnek arról, hogy a sah idején (1979. előtt) szabados világ volt, nyugatias kultúrával, de nagy volt a korrupció és sok a szegény. Most sokkal gondoskodóbb az állam, de bizonyos dolgokat nem szabad megtenni, nehéz például külföldre utazni és a rengeteg vallásból eredő szabályt mindig betartani.

Amerikával, az állam hivatalos fő ellenségével ambivalens az emberek viszonya. Miközben mindenkit érdekel minden, ami amerikai, és a sportolóktól a filmsztárokig sokan rajonganak az ellenséges nemzet sztárjaiért, addig az amerikai kormányzatot mélységesen elítélik. Az amerikai gazdasági embargónak tulajdonítják a gazdasági problémákat, elsősorban ezért haragszanak az USA-ra. Talán éppen Amerika-ellenessége miatt lett divat Iránban Fidel Castro és Che Guevarra, képeik és könyveik feltűnően sok utcai árusnál kaphatók.

Politikai hirdetés

Az ország közterei a vezető politikusokat ünneplő gigantikus falfestményeken kívül a palesztin nép harcát megörökítő képekkel van még tele. Az Izrael-ellenes politika legalább olyan látványos, mint az USA-ellenes. Érdekes viszont, hogy erről nagyon megoszlik az emberek véleménye. A politikai kérdésekben egyébként szűkszavúan nyilatkozó irániak, ha panaszkodnak a kormányra, akkor a palesztinoknak adott hatalmas segélyeket támadják. Irán presztízskérdést csinál abból, hogy az iszlám világ meghatározó állama legyen, és ezért rengeteg pénzt ölt már a palesztin ellenállásba és terrorszervezetek pénzelésébe. "Itthon bőven lenne mire költeni" - állították többen is, meglepő nyíltsággal haragudva a kormányra.

Irán nagyon gazdag ország is lehetne. A világ második legnagyobb gáztartalékával rendelkezik, és sok az olaja is. Mégis, Irán közepesen elmaradottnak számít, a házak többsége vakolatlan, az üzletek kínálata unalmas, az utak zsúfoltak, talán csak a hatalmas parkok és a díszes mecsetek hivalkodnak kényelemmel és díszítéssel. A szegénységnek egyik oka csak a nyolcvanas években hosszúra nyúlt és véres háború Irakkal, vagy éppen a huszonöt éve tartó amerikai gazdasági embargó. Az állam továbbra is rengeteget költ fegyverkezésre és atomprogramjára, amit az új elnök feltétlenül folytatni akar. Hivatalosan áramot akarnak termelni, az USA gyanúja szerint viszont atombombát.

Szőnyegfoltozó

Az iráni világ kétarcúsága hosszú távon tarthatatlannak tűnik. A fiatalokat - akik egyre nagyobb részét adják a gyorsan szaporodó lakosságnak - erősen megérintette a nyugati világ lazasága. Irigykedve néznek a katariakra, akik strandra járhatnak, mert mutatkozhatnak fürdőruhában, és sört is vehetnek a közértben. Az egyetemisták - ahogy 1979 előtt is - rendszeresen az utcára vonulnak reformokat követelni, és a kormány sokszor csak erőszakkal tudja leállítani őket.

A mostani konzervatív fordulat arra utal, hogy az óvatos reformokkal semmire sem lehet jutni. A most leköszönő Khatami elnöknek két ciklusa is volt, hogy végrehajtsa reformterveit, de az Őrök Tanácsával nem tudott mit kezdeni, még azt is el kellett néznie, hogy több száz támogatójának megtiltsák az indulást a parlamenti választáson.

Az ellenzék most visszafogott, a konzervatívok pedig stabilan tartják a hatalmukat. Egyik fő érvük az, hogy talán rosszabb az életszínvonal, mint az Öböl más államaiban, de legalább nem kellett eladni az országot a hitetlenek olajtársaságainak. A nemzeti és vallási büszkeség pedig elég erős ahhoz Iránban, hogy ezért sokan támogatni tudják az egyházi kormányzást. Fontos érv a stabilitás mellett a béke. Iránban rengeteg nemzetiség él békében egymás mellett, a lakosságnak kevesebb mint hatvan százaléka perzsa. Irán olyan országok közé van ékelve, mint a teljesen szétesett és vérben tocsogó Irak és Afganisztán, vagy éppen az iráninál sokkal brutálisabb sztálinista diktatúra alatt szenvedő Türkmenisztán. A törékeny béke egyelőre kitart, de a stabilitás megbillenésére utalhat, hogy az elnökválasztása vesztese nyíltan arról beszél, hogy a pénteki szavazáson sok csalás történt.

Magyari Péter
(a szerző 2004-ben járt Iránban)