A hollandok elutasították az EU-alkotmányt

Vágólapra másolva!
A holland szavazópolgárok - hasonlóan a franciákhoz - fölényes többséggel nemet mondtak az Európai Unió alkotmányára a szerdai népszavazáson.
Vágólapra másolva!

A hollandiai "nem" hatására az euró dollárhoz viszonyított árfolyama nyolchavi mélypontra süllyedt: New Yorkban, közép-európai idő szerint 22 óra körül 1,2167 dollárt adtak egy euróért.

A holland miniszterelnök, Jan Peter Balkenende szerdán szerdán tévényilatkozatban sürgette az EU többi tagját, hogy igyekezzenek ratifikálni az unió új alkotmánytervezetét. Így nyilatkozott a német kancellár, Gerhard Schröder is: a ratifikációs folyamatnak folytatódnia kell, mondta.

Előzőleg a hollandiai népszavazási szavazókörzetekben elvégzett első közvélemény-kutatások arra vallottak, hogy a vasárnapi franciaországi "nem" után szerdán a holland választók is elvetették, valószínűleg 63:37 százalékos arányban, az EU alkotmánytervezetét.

A belga pénzügyminiszter, Didier Reynders úgy nyilatkozott, hogy a holland elutasítás is hátráltatja az európai integráció folyamatát, de - mint mondta - "nem nagyon fontos dráma" az európai gazdaság számára.

Az Európai Központi Bank volt elnöke, Wim Duisenberg azt mondta, hogy a francia és a holland elutasítás csapás az Európában szükséges gazdasági szerkezeti reformokra, de a közös pénznek, az eurónak már nem fog ártani a holland népszavazás negatív eredménye.