A hollandok elutasították az EU-alkotmányt

Vágólapra másolva!
A holland szavazópolgárok - hasonlóan a franciákhoz - fölényes többséggel nemet mondtak az Európai Unió alkotmányára a szerdai népszavazáson.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió alkotmányos szerződése ratifikációs folyamatának folytatása mellett foglalt állást szerda este a francia elnök és a német kancellár, annak ellenére, hogy a holland választópolgárok a nap folyamán népszavazáson elsöprő többséggel a szerződés elfogadása ellen foglaltak állást.

Gerhard Schröder német kancellár Berlinben nyilvánosságra hozott közleményében hangsúlyozta, hogy "tiszteletben tartja, de nagyon sajnálja" a hollandiai népszavazás eredményét. Schrödernek mindazonáltal meggyőződése, hogy az unió alkotmányos szerződésére szükség van, ha - mint fogalmazott - "demokratikus, szociális és erős Európát akarunk építeni". A német kancellár megjegyezte azt is, hogy az alkotmányos szerződés ratifikálása körüli válságnak nem lenne szabad általános európai válsággá válnia.

Jacques Chirac francia elnök a hivatala útján kiadott közleményében tudatta, hogy tudomásul vette a holland választók döntését, de szintén a ratifikációs folyamat továbbvitelére hívta fel az unió többi tagországát (amelyek ezt még nem tették meg). "Míg 11 tagország már döntésre jutott, az unió összes tagállamának felelőssége, hogy kinyilvánítsa véleményét" - hangoztatta.

Pierre Moscovici, az ellenzéki francia szocialista párt tisztségviselője és volt Európa-ügyi miniszter, aki a múlt vasárnapi franciaországi népszavazást megelőző kampányban a szerződés elfogadását támogatta - kijelentette: az alkotmányos szerződés a (szintén a "nem" voksok többségét eredményező" franciaországi referendumon "halálos sebet" kapott", a holland elutasító szavatok meggyőző többsége után pedig "valószínűleg kimúlik majd".

Marielle de Sarnez, a jobbközép UDF párt európai parlamenti képviselője egyebek között úgy vélekedett, hogy a szerződés franciaországi elutasítása "nagy befolyással" volt a három nappal később tartott holland népszavazás kimenetelére, Nagy-Britannia pedig a két "nemet" felhasználhatja annak bejelentésére, hogy a brit korányzat nem ír ki népszavazást az európai uniós alkotmány jóváhagyásáról.

Ez utóbbit valószínűsítette az alkotmány brit támogatóit tömörítő Nagy-Britannia Európában nevű brit szervezet is, mondván: "rendkívül valószínűtlen", hogy az EU alapító országai közé tartozó Franciaországban és Hollandiában történt elutasítás után brit földön referendumot tartsanak az uniós alkotmányról.

Török szakértők reagálásaikban azt emelték ki, hogy a holland népszavazás bonyolíltja az európai uniós csatlakozásra törekvő Törökország dolgát, de nem kérdőjelezi meg majdani belépését az unióba. "Politikai szemszögből nézve nem lesz könnyű Törökországnak, de semmi esetre sem lett volna könnyű" dolga - mondta Cengiz Aktar török EU-szakértő. Mindazonáltal célzott arra, hogy Ankara már kapott időpontot a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, a megbeszélések a tervek szerint idén októberben kezdődnének meg.