Az RMDSZ veszélyben, a jelöltek pellengéren

Vágólapra másolva!
A vasárnapi romániai választáson az RMDSZ 14 év után kieshet a törvényhozásból. A választás esélyese a baloldal. Civil szervezetek több mint száz olyan képviselőjelöltet találtak, akik korrupciós vagy más gyanús ügyekbe keveredtek már. A Nagy Románia Párt vezetője váratlanul megjavult, és most már azt mondja, hogy szereti a zsidókat.
Vágólapra másolva!

Vasárnap elnököt is választ Románia, utoljára egy napon a szenátussal és az alsóházzal. A népszavazáson két éve megerősített új alkotmány értelmében ugyanis a mostani elnök mandátuma már öt évre szól majd. Ion Iliescunak távoznia kell Románia éléről, mert többször már nem töltheti be az elnöki posztot. A román baloldal talán legbefolyásosabb politikusát korábban háromszor választották elnöknek (1990, 1992, 2000), és nem akar eltűnni a politikából most sem: már jelezte, hogy átvenné pártja elnöki pozícióját, és szenátornak is jelöltette magát a mostani választáson.

Forrás: EPA
Nastase

A legesélyesebb jelölt a szociáldemokraták elnöke, Adrian Nastase, jelenlegi miniszterelnök. Az 54 éves politikus a rendszerváltás óta befolyásos embere a baloldalnak: pártelnök, frakcióvezető és parlamenti elnök is volt már. Korábban nemzetközi jogot kutatott és tanított, akadémikus is volt. Jelölése nem ment teljesen simán, mert párton belüli riválisa, Iliescu inkább Mugur Isarescut, a jegybank elnökét indította volna. Szeptemberben különösen elmérgesedett köztük a viszony: Iliescu azt állította, hogy Nastase nem tett semmit a korrupció ellen, és a miniszterelnök lebegtetni kezdte lemondását.

Forrás: EPA
Basescu

Nastase fő ellenfele Traian Basescu, a Demokrata Párt elnöke és Bukarest főpolgármestere. Eredetileg a D. A. szövetség nem őt, hanem a 2000-es jobboldali jelöltet, Theodor Stoloiant akarta újra indítani. Stoloian viszont október elején orvosai tanácsára - az idős politikus szívbetegségben szenved - visszalépett. A kormánypárt azt kezdte el terjeszteni, hogy valójában gyanús régi ügyek felszínre kerülésétől félt, de Stoloian indokát az emberek többsége elfogadta. Az 53 éves Basescu az egyik legkarizmatikusabb román politikus, kiváló szónok, általában tömören és keményen fogalmaz. Kétszer választották már nagy többséggel Bukarest főpolgármesterévé, másodszor idén nyáron. Karrierjét tengerészként kezdte 1976-ban, ezért ragadt rajta a tengerész becenév. A román kereskedelmi flotta több nagy hajójának is parancsnoka volt, 1987-89-ben pedig Antwerpenben vezette az állami hajózási társaság irodáját. Mivel Ceausescu idején csak bizalmi emberek kaphattak külföldi állást, sokszor vádolták azzal, hogy nem teljesen tiszta a múltja, bizonyítékot azonban soha nem találtak ellene. Nehezebben tudta kivédeni azt a vádat, hogy több állami tengerjáró hajót elkótyavetyélt a kilencvenes években. A hűtlen kezeléssel vádolt Basescu 1996-ban önként lemondott mentelmi jogáról, hogy kivizsgálhassák az ügyet, és végül bizonyíték híjján ejtették az ügyét. 1991-92-ben és 1996-2000-ben közlekedési miniszter is volt.

Forrás: EPA
Tudor

Nastase néhány százalékkal vezet Basescu előtt, és kettejükön kívül csak egy elnökjelöltnek van esélye arra, hogy 10 százalék fölötti eredménnyel végez: ő a 2000-es választás második helyezettje, Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke. Tudor rengeteget visszafogott szélsőséges retorikájából az utóbbi évben. A korábban zsidó- és magyarellenes szövegeivel sokakat felháborító politikus tavaly Brassóban Jichák Rabin-szobrot avatott megjavulását demonstrálandó. Ma már talán azt sem ismételné meg, amit 1999-ben mondott a CNN-nek: "Romániát csak gépfegyverrel lehet kormányozni." Mostanában inkább arról beszél, hogy Isten őt szánja Románia vezetésére. Tudor a Ceausescu-diktatúra elismert költője és prózaírója volt. Ezért sokan úgy vélik, hogy a Securitaténak is dolgozott. Ez azért fontos, mert a volt állambiztonsági hatóság emberei nem indulhatnak az elnökválasztáson. A jelölteket egy pártdelegáltakból álló bizottság világítja át, és Tudor átment az átvilágításon, de nem csont nélkül: a tizenegy tagú bizottság két tagja tiltakozásul lemondott, mert szerintük egyértelmű bizonyítékok ellenére találtatott tisztának a múltja. A jobboldali ellenzék szerint a kormánypárti és RMDSZ-es átvilágítók azért engedték Tudort elindulni, mert ha bejut a második fordulóba, akkor őt könnyebb lesz megverni, mint a D. A. jelöltjét. A mérsékelt jobboldaliak ugyanis inkább szavaznak bárkire, csak ne Tudor legyen Románia első embere. Ez a jóslat a 2000-es választáskor bejött, hiszen Iliescu hatalmas többséggel győzött a második fordulóban Tudor ellen.

Most viszont nincs sok esélye Tudornak, hogy továbbjusson. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét vasárnap, akkor a második fordulóban csak az első két helyezett indulhat. Összesen tizenketten törnek az elnöki címre, az RMDSZ a párt elnökét, Markó Bélát indítja.

Magyari Péter