Az RMDSZ veszélyben, a jelöltek pellengéren

Vágólapra másolva!
A vasárnapi romániai választáson az RMDSZ 14 év után kieshet a törvényhozásból. A választás esélyese a baloldal. Civil szervezetek több mint száz olyan képviselőjelöltet találtak, akik korrupciós vagy más gyanús ügyekbe keveredtek már. A Nagy Románia Párt vezetője váratlanul megjavult, és most már azt mondja, hogy szereti a zsidókat.
Vágólapra másolva!

Szövetség a Tiszta Parlamentért néven több romániai civil szervezet szégyenlistát készített a képviselőjelöltekről. A lista összeállítói között van a Soros György által támogatott Nyílt Társadalomért Alapítvány és a Román Helsinki Bizottság is. Több mint száz jelöltről derítették ki, hogy megbízhatatlan. A következő szempontok alapján lehetett a szégyenlistára kerülni: a jelölt több mint két alkalommal váltott már pártot, a Securitate vagy más rendszerváltás előtti állambiztonsági hatóság tagja volt, előfordult hogy választott tisztségével visszaélt, illetve adott már le gyanús vagyonbevallást.

A kormányzó baloldali pártszövetség listáján 95, a Nagy Románia Párt listáján 46, a liberális-jobboldali szövetségén 9, míg az RMDSZ-én 3 jelölt akadt fenn a nem hivatalos átvilágításon. A vizsgálat azért vált különösen fontossá, mert a választás fő témája a korrupció. Romániában európai szinten különösen nagy a korrupció, az EU erre külön figyelmeztette az országot követelve, hogy tegyen határozott lépéseket a 2007-re tervezett csatlakozás előtt. A korrupció a hivatalok mellett a hétköznapi életben is mindenütt jelen van: hálapénzt várnak el az orvosok és a tanárok is.

A közvélemény-kutatások szerint a kormányzó baloldalnak minden esélye megvan arra, hogy megőrizze hatalmát, mert előnyét az ősszel folyamatosan sikerült növelnie. A PSD-PUR (szociáldemokrata-humanista) közös lista elsősorban a falvakban és az elmaradottabb térségekben kiugróan népszerű, a román politológusok egyenesen népi-urbánus szembenállásról beszélnek a választások előtt. A legnagyobb ellenfélnek számító D. A. nevű liberális-jobboldali pártszövetség ugyanis a nagyvárosokban, különösen Bukarestben kedvelt.

A kormányzó szociáldemokraták különböző néven és szövetségi rendszerekben szinte folyamatosan kormányon vannak a rendszerváltás óta. Csupán 1996-2000 között tudták a jobboldali pártok átvenni a hatalmat. A szociáldemokraták most azzal dicsekedhetnek, hogy a román gazdaság az utóbbi években meglódult, bevitték az országot a NATO-ba, és minden reménye megvan az országnak, hogy 2007-ben az Európai Uniónak is tagja legyen. A szociáldemokraták mindezt kisebbségi kormányként érték el, köszönhetően az RMDSZ-nek, amely támogató szavazataival mindig megmentette a kormányt.

Második helyen futhat be a D. A. nevű közös lista, a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt szövetsége. 2000-ben mindkét párt hét százalék körüli eredményt ért el. A legfontosabb kampánytémájuk, hogy a kormány korrupt és az életszínvonal alacsony. Azt ígérik, hogy egykulcsos, egységesen 16 százalékos adót szednek majd, ami jelentős csökkentést jelentene. Kampányuk utolsó napjaiban váratlan előnyhöz jutottak: egy román napilap többoldalnyi beszélgetés jegyzőkönyvét jelentette meg, amelyben szociáldemokrata politikusok kínos dolgokat mondanak. Arról beszélgetnek például, hogy a D. A. vezető politikusai ellen hogyan lehetne pereket indítani, és ehhez hogyan lehetne az ügyészséget felhasználni. Arról, hogy a korrumpálódott szociáldemokrata politikusokat most háttérbe küldik, és majd a választások után újra pozíciót kaphatnak. A nyolcvanoldalnyi jegyzőkönyv egy pakisztáni állampolgár által bejegyzett honlapon is olvasható volt, de néhány óra alatt az oldal elérhetetlenné vált. A szociáldemokraták inkább hallgatnak a szövegről, és a többség Romániában hitelesnek tartja a jegyzőkönyveket. Több ismert személyiség is bejelentette, hogy bár a szociáldemokratákra készült szavazni, a szöveg hatására meggondolta magát.

A D. A. szövetség pártjai 1996-2000-ben egy másik pártszövetségben már kormányoztak és az akkori koalíciónak az RMDSZ is tagja volt.

Harmadik helyre várják a közvélemény-kutatók a Nagy Románia Pártot, pedig négy éve még a második helyen végeztek 20 százalékkal. A nacionalista párt most csak fele ennyire számíthat. A Nagy Románia Párt 1993-96-ban a szociáldemokratákkal együtt kormányoztak már. A párt győzelme esetén várhatóan miniszteri tisztséget adna Gheorge Funar volt kolozsvári polgármesternek, akit magyarellenessége és korruptsága tett hírhedtté. A Nagy Románia Párt az utóbbi egy évben látványosan változtatott kommunikációján: immár nem ellenzik az EU-tagságot, már nem ünneplik a második világháború nácibarát román kormányát, és az antiszemitizmusáról ismert párt izraeli tanácsadókkal terveztette kampányát. A látványos változás azonban nem járt személycserékkel, csak a jelszavak finomodtak jelentősen.