Elszámoltatnák kampánypénzével Kerryt

Vágólapra másolva!
Saját pártja vonná kérdőre Kerryt kampányköltségvetése miatt. A demokraták azt nehezményezik, hogy az elnökválasztás után tizenötmillió dollár maradt Kerry számláján. A párt arra keresi a választ, hogy mi volt a célja Kerrynek a pénzzel, amely - ha a kampányra költik - akár Kerry javára fordíthatta volna a választási eredményt. Kerryt arra akarják kényszeríteni, hogy 2008-as kampánya helyett a közös demokrata kampánykasszába fizesse be a pénzt.
Vágólapra másolva!

Saját pártja akar betekintést Kerry kampánypénztárába. A választásokat elvesztő demokrata elnökjelölt ugyanis pártja szerint tizenötmillió dollárt hagyott a bankban, amelyet kampánycélra használhatott volna föl, vagy átadhatta volna a párt kongresszusi és szenátusi jelöltjeinek.

"Tudni akarjuk, miért ült annyi pénzen, ami segíthetett volna megvernie George Busht, vagy segíthetett volna a képviselői kampányokban, amelyek közül sokat megnyerhettünk volna, ha van még egy-két millió dollárunk" - tette fel a kérdést Kerry csapatának Donna Brazile, a Demokrata Nemzeti Bizottság tagja, Al Gore 2000-es kampányának vezetője.

Kerry kampánycsapata körülbelül 40 millió dollárt juttatott a demokrata képviselő- és szenátorjelölteknek, valamint az egyes államok demokrata szervezeteinek. Ez a pénz Kerry demokrata elnökjelöltté választásának kampányára összegyűjtött 215 millió dollárból származik - ez rekordnak számított a demokrata elnökjelölő kampányok történetében. Kerry ezenkívül 74,6 millió dollár szövetségi támogatást fogadott el, de ehhez a pénzhez nem nyúlt a választási kampány során.

Stephanie Cutter, Kerry kampánycsapatának szóvivője egyelőre nem tudta megmondani, pontosan mennyi pénzt emésztett föl a kampány. Sok számlát még mindig nem fizettek ki, így nem tudják, mennyi maradt a választási alapban. Annyit azonban elmondott, hogy Kerry a megmaradt pénzt más demokrata szervezeteknek adja majd át. Kerry három, magát megnevezni nem kívánó kampányvezetője megdöbbenésének adott hangot, amikor kiderült mennyi pénz maradt a számlán. Ők úgy tudták, az utolsó centig elköltöttek mindent.

A Demokrata Nemzeti Bizottság több mint négyszáz tagja 2005 elején ül majd össze, hogy megválassza a párt vezetőjét. Többen elmondták a Boston Globe-nak, hogy a bizottságban sokakat feldühített, hogy Kerry ilyen nagy összegen ücsörgött, miközben minden erőforrást a kampányra kellett volna fordítani. Egy neve elhallgatását kérő demokrata vezető kijelentette, hogy személyesen kéri majd meg Kerryt, hogy utalja át a pénzt a demokrata képviselőházi és szenátusi kampánybizottság számlájára.

Kerry minden demokrata jelöltnél több pénzt gyűjtött össze. Sokan úgy gondolják, hogy a most nyilvánosságra került "maradékot" a vesztes demokrata jelölt továbbra is a politikába akarja forgatni. Kerry már több ízben hangoztatta, hogy 2008-ban ismét megpróbálkozna a Fehér Ház meghódításával. Ahhoz azonban, hogy a demokraták hivatalos jelöltje lehessen, meg kell nyernie a párt előjelölő választását, amelyhez egy kisebb elnökválasztási kampány költségvetésére van szükség.