Meghalt Jasszer Arafat

Vágólapra másolva!
Csütörtök hajnalban meghalt Jasszer Arafat. A palesztin elnöknek állítólag megállt a szíve, és nem azért halt meg, mert lekapcsolták az életfenntartó gépekről. Arafat utódját 60 napon belül kell megválasztani. A Palesztin Hatóság elnöki posztját ideiglenesen Rauhi Fattúh, a parlament elnöke látja el. A Fatah vezetésével Faruk Kaddumit, a PFSZ vezetésével pedig Mahmúd Abbászt bízták meg. A világ vezetői együttérzésüket fejezék ki, többen ugyanakkor azt is közölték, hogy halála után van esély a békére Izraellel.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Faruk Kaddumi

A Fatah mozgalom élére Faruk Kaddumit, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet politikai osztályának vezetőjét választották meg. Kaddumi egyike volt azoknak a palesztin vezetőknek, akik élesen ellenezték az 1993-as izraeli palesztin megállapodást, és a többséggel ellentétben 1994-ben nem követte a palesztin területekre hazatérő Arafatot, hanem Tuniszban maradt.

A Palesztin Hatóság vezetését - a palesztin vezetés szerdai döntése értelmében - 60 napig Rauhi Fattúh, a parlament elnöke látja el, aki még csütörtökön leteszi a hivatali esküt. 60 nap után elnökválasztást írtak ki.

A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elnökévé Mahmúd Abbász volt palesztin kormányfőt választották meg. Abbász 1969 óta egészen mostanáig a PFSZ főtitkára, tavaly kormányfő is volt. Arafat betegsége óta ügyvezető elnökként tevékenykedett.

Fotó: MTI
Mahmúd Abbász

A 69 éves Mahmúd Abbász Arafat után a második számú vezetője volt a PFSZ-nek, és részese a palesztinok számára egy évtizeddel ezelőtt korlátozott önkormányzatot juttató ideiglenes békeegyezményeknek. Tavaly négy hónapon át kormányfő is volt, de lemondott, miután elvesztette a hatalmi harcot Arafattal szemben. Nyílt bírálója a négy éve tartó erőszakhullámnak, és rá akarja venni a szélsőséges muzulmánokat az Izrael elleni támadások leállítására. Ahmed Korei kormányfőhöz hasonlóan neki sincs sok híve a palesztinok között.

A PFSZ végrehajtó bizottságának tanácskozásán egyúttal megerősítették tisztségében Ahmed Korei miniszterelnököt.