Meghalt Jasszer Arafat

Vágólapra másolva!
Csütörtök hajnalban meghalt Jasszer Arafat. A palesztin elnöknek állítólag megállt a szíve, és nem azért halt meg, mert lekapcsolták az életfenntartó gépekről. Arafat utódját 60 napon belül kell megválasztani. A Palesztin Hatóság elnöki posztját ideiglenesen Rauhi Fattúh, a parlament elnöke látja el. A Fatah vezetésével Faruk Kaddumit, a PFSZ vezetésével pedig Mahmúd Abbászt bízták meg. A világ vezetői együttérzésüket fejezék ki, többen ugyanakkor azt is közölték, hogy halála után van esély a békére Izraellel.
Vágólapra másolva!

A palesztin területeken negyven napos nemzeti gyászt rendeltek el. A Gázai övezetben és Ciszjordániában félárbocra engedték a lobogókat, a televízióban Korán-idézetek olvasnak fel.

A Hamász radikális palesztin mozgalom egy gázai mecsetben felolvasott közleményében fejezte ki részvétét. A Radván sejkről elnevezett városrész egyik mecsetében hangosbemondóba olvasták be az üzenetet, az épületen kívül gyászba öltözött palesztinok géppisztolyokból lőttek a levegőbe.

A hír bejelentésére számítottak és a temetés előkészületei már két hete folynak, mégis amikor megtudta, hogy Jasszer Arafat elhunyt, egy hatvanas éveiben járó férfi elvesztette eszméletét és a Mukata - a rámalláhi főhadiszállás - egyik őrhelyére vitték be, ahol Arafat három éven át bezárva élt.

A hivatalos bejelentés után két órával néhány százan, túlnyomó többségében fiatalok gyűltek össze az al-Manára téren, Rámalláh központjában. A Mukata előtt két-háromszáz palesztin fiatal hazafias jelszavakat skandált.

"Isten a leghatalmasabb", "Abu Ammár (Jasszer Arafat mozgalmi neve) támogatunk és folytatni fogjuk a harcot", "nem a CIA tárgyalóira" - kiáltozták a tüntetők, Arafat portréit és palesztin zászlókat lobogtatva. A város több utcájában autógumikat gyújtottak fel ugyancsak fiatalok.

Az al-Manára téren gyülekezők kis csoportokba verődtek össze, néhányan palesztin zászlóba burkolózva, komor arccal beszélgettek, többen könnyeikkel küszködtek.

"Ma reggel a mecsetben imádkoztam. Háromszor jelentették be (a halálhírt), egymás után. Sokkolt, mindannyiunkat megrázott" - dadogta Hisám Ahmed Amara, a mezőgazdasági minisztérium egyik tisztségviselője.

A téren egy kis teherautóra erősített hangszórón keresztül Korán-idézeteket recitáltak. A kereskedők a gyász jeleként leeresztették a redőnyöket. A főként férfiakból álló tömeg várakozott, figyelt. "Azt hiszem egész nap itt fogok maradni, hogy megosszam az érzéseimet másokkal" - mondta Musztafa Hamdi Abu Juszef, a bir-zeiti egyetem diákja.

Egyszer csak két fiatal felmászott a tér közepén álló fémszerkezetre és kiakasztotta a Raísz (főnök) egy óriásképét. Egyikük kezében olajágat tartva elkezdett idézeteket felolvasni Arafat híres beszédéből, amelyet 1974-ben mondott az ENSZ-ben. "Az egyik kezemben olajággal, a másikban puskát tartva jöttem. Ne hagyják, hogy kiessen a kezemből az olajág" - elevenítette fel a fiatalember.

Ráed Aszfur, egy öltönyös-nyakkendős ügyvéd nézte a jelenetet és sírva fakadt. "Amit érzek, túl erős ahhoz, hogy el tudjam mondani. Arafat több volt mint egy apa számunkra. Amióta megszülettünk, vele éltünk, nem ismertünk mást, csak őt. Senki soha nem tudja majd helyettesíteni" - mondta a negyvenes éveit taposó férfi.

"Egy apa volt" - ismételte meg Esperance Kort, egy rámalláhi keresztény. "Úgy érzem magam, mint egy árva" - toldotta meg a Tuniszban született Ruba, aki még látta "az elnököt a tuniszi száműzetés éveiben". "Vele tértem vissza az oslói egyezmények után" - idézte fel.

Többen úgy emlékeztek Arafatra, mint aki "segített az embereken". "Ismerek egy családot, ahol a lány megbetegedett. Elmentek a Mukatába, az elnök fogadta őket és odaadta nekik a gyógyításához szükséges pénzt" - mesélte Ráed al-Kubari, egy 32 éves alkalmazott. "Ez életünk legszomorúbb napja. Arafat az egyedüli, aki megértett bennünket, az egyedüli, aki soha nem hajolt meg az izraeliek előtt. Lesznek más vezetők, van belőlük egy rakás, de nélküle elveszettek leszünk" - vélekedett Ráed Aszfur ügyvéd.