Egész Európát fenyegetik a terroristák

Vágólapra másolva!
A márciusi 191 halálos áldozattal járó madridi merényletek bebizonyították, hogy Európa is könnyen az iszlám szélsőségesek célpontjába kerülhet. A madridi merényletek után - és előtte is - több európai nagyvárost, vagy országot ért valamilyen terrorfenyegetés, ez lehetett valamelyik szélsőséges csoport vezető tagjának fenyegetőző nyilatkozata, de ennél sokkal konkrétabb példák is előfordultak.
Vágólapra másolva!

Sok európai városban ugyanakkor gyanús elhagyott csomagok okoztak kisebb-nagyobb pánikot, vezettek pályaudvarok bezárásához, épületek kiürítéséhez, főleg a madridi merényleteket követően.

Legutóbb hétfő hajnalban robbantott fel az amszterdami rendőrség egy gyanús táskát a központi pályaudvaron, amit kiürítettek. A pályaudvart március végén is kiürítették egyszer, de hasonló esetekre volt példa Londonban, Poitiersben, a berlini repülőtéren, sőt Budapesten is, ahol a Keleti pályaudvart ürítették ki március idusán.

Vaklármának bizonyult az Európai Bizottság brüsszeli székházában március végén elrendelt bombariadó is. Ezek az esetek azonban inkább egyes utasok trehányságára és a hatóságok terrorizmus miatti aggodalmára bizonyítékok.