A Temze felett koplal az illuzionista

Vágólapra másolva!
Megkezdte legújabb, negyvennégy naposra tervezett mutatványát David Blaine amerikai illuzionista és szabadulóművész. Pénteken délután bebújt egy, a Temze fölé lógatott, két négyzetméteres üvegkalitkába. Tervei szerint a produkció ideje alatt nem eszik semmit, nem beszél senkivel és semmiképpen sem adja fel a kísérletet.
Vágólapra másolva!

David Blaine rekordkísérletében 44 napig próbálja kihúzni egy két méter magas, két méter hosszú és egy méter széles, üvegfalú ketrecben. A kalitka 13 méter magasan a Temze fölött himbálódzik egy akasztófaszerű szerkezeten, London belvárosában.

A produkció ideje alatt csak vizet vesz magához egy csövön keresztül a "modern Houdini", és egy másik csövön vezetik ki az ürüléket. Ráadásul azt ígéri Blaine, hogy senkivel sem fog kommunikálni a 44 nap alatt, végig meditálni akar.

Az illuzionista mielőtt beszállt a kalitkába, fogadkozott, hogy mindenképpen bent marad börtönében és nem adja fel. Még akkor sem, ha a táplálékhiány miatt maradandó károsodást szenvedne vagy belehalna az éhségbe. A produkciót felügyelő orvosok ugyanakkor azt mondták, folyamatosan szemmel tartják a férfit, ha úgy ítélik meg, hogy élete veszélyben forog, kihozatják az üvegketrecből.

Blaine nevéhez már több hajmeresztő attrakció köthető. Korábban többek között egy hétre eltemettette magát, de volt már 61 órán keresztül egy jégtömbbe zárva. Legutóbb pedig egy mindössze hatvan centiméter átmérőjű és közel harminc méter magas oszlopon álldogált 35 órán át biztosítókötél vagy háló nélkül Manhattanben, a Bryant parkban.