Koppenhága: nincs áttörés az első napon

Vágólapra másolva!
Nem történt áttörés a koppenhágai történelmi jelentőségű EU csúcstalálkozón, ahol  az Európai Unió 15 tagállamának vezetői arról döntenek, hogy - az 1993 óta tartó közeledési folyamatot lezárva - 2004-ben csatlakozhat-e 10 közép-és dél-európai ország, köztük Magyarország a szervezethez, s e csatlakozásra milyen feltételek mellett kerül sor.
Vágólapra másolva!

Az Európai Néppárt (EPP) csúcsértekezlete Koppenhágában több miniszterelnök fenntartásai ellenére végül elfogadta, hogy az Európai Unió valamikor 2004 decemberében vizsgálja meg, megkezdhetők-e már a csatlakozási tárgyalások Törökországgal.

Az EU csúcsértekezlete előtt tartott EPP értekezleten a 47 néppárti vezető - köztük hét kormányfő - nagyrészt a török csatlakozási tárgyalások körül egyre erősödő vitával foglalkozott.

Wilfried Martens, az EPP elnöke a három órás egyeztetés után kifejtette, hogy az EU történetében ez az első eset, hogy egy országnak úgy ismerték el a jelöltségét 1999-ben a helsinki EU csúcson, hogy az illető ország még nem teljesítette a tagság politikai követelményeit.