Technikai háborút vív Kínával a Falunkung

Vágólapra másolva!
A betiltott mozgalom, a Falunkung sikeresen zavarta a kínai állami tévé adásait, majd telefonos kampányba kezdett. Pekinget leginkább az aggaszthatja, hogy a Falunkung akciói ott zajlanak, ahol nemrég a munkanélküliek többször is tüntettek.
Vágólapra másolva!

A Falunkung 2002 januárjában kezdte a tévés kalózkodást. Kezdetben hozzávetőlegesen havonta egyszer illegálisan csatlakoztak a kábelrendszerre, és saját felvételeiket sugározták. A 20 perc és 1 óra közötti hosszúságú kalózadások műsorán leggyakrabban a Falunkungot népszerűsítő videókat voltak.

A júniusi akciók azonban a korábbinál lényegesen kifinomultabbak voltak még akkor is, ha nagyon egyszerű és rövid üzenetet közvetítettek. A jelentések június 21-ére teszik az első műhold-zavarást. Akkor a nézők azt olvashatták a képernyőn, hogy a "Falunkung jó".

A kalózakciók - hivatalos közlés szerint - egészen június 30-áig folytatódtak.

A műhold zavarását komolyabb felszereléssel és felkészültség kellett végrehajtani, mint a korábbi betöréseket a kábelrendszerekbe.

A kínai kormányzat további felettébb nyugtalanító következtetéseket vonhat le az akciókból. Először is, hogy a Falunkung hajlandó felvenni a harcot Pekinggel. Aztán: a mozgalomnak van központja, amelyik megtervezi és végrehajtatja az akciókat - ebből következően belső struktúrával, hierarchiával is bír. Léteznie kell egy kiképzőközpontnak is - erre utal az, hogy az akciókat hasonlóképpen hajtották végre.