Technikai háborút vív Kínával a Falunkung

Vágólapra másolva!
A betiltott mozgalom, a Falunkung sikeresen zavarta a kínai állami tévé adásait, majd telefonos kampányba kezdett. Pekinget leginkább az aggaszthatja, hogy a Falunkung akciói ott zajlanak, ahol nemrég a munkanélküliek többször is tüntettek.
Vágólapra másolva!

A Falunkung a kilencvenes évek elején tűnt fel. Az ősi kínai filozófiát a testgyakorlatokkal ötvöző, a természetfeletti erőket hirdető mozgalom rövid idő alatt népszerű lett a gazdasági átalakulás gondjaival küszködő Kínában. A Falunkung 1999-ben csapott össze a kormányzattal: a mozgalom több mint 10 000 követője a Kínai Kommunista Párt székháza előtt némán virrasztott. Ez volt a legnagyobb, engedély nélküli civil megmozdulás az 1989-es Tienanmen téri tüntetések óta Kínában.

A pekingi kormány veszélyesnek találta azt a mozgalmat, amely ennyi fegyelmezett, meggyőződéséért cselekedni kész taggal rendelkezik. A mozgalom követői nem féltek szembeszállni a kormányzattal, a mozgalom pedig nem félt mozgósítani őket.

Peking ezért betiltotta a Falunkungot. A mozgalom vezetője, Li Hung-csi New York-ban él.

A hatóságok könyörtelenül lecsapnak minden Falunkung-tagra. A mozgalom szerint legalább 400 személy halt meg a rendőrségi bántalmazások miatt. Az elítélteket munkatáborokba küldik.

A Falunkung eleinte nemzetközi támogatást keresett: hívei rendszeresen tartottak békés tüntetéseket Peking központjában, és a rendőrség akcióit rendre megörökítették a külföldiek kamerái. A nemzetközi szimpátia akkor ért véget, amikor 2001 januárjában a mozgalom tagjainak mondott személyek felgyújtották magukat a Tienanmen téren. Peking ezzel az eseménnyel igazolja a Falunkung üldözését: a mozgalom vezetői öngyilkosságra buzdítanak.

Az önégetések után a Falunkung külföldi szimpatizánsai szervezték a tiltakozást Kínában és Kínán kívül. Egészen 2002 januárjáig, amikor a mozgalom ismét taktikát váltott.