A vízilabdás hősöké az arany

A magyar vízilabda-válogatott betetőzte a szovjetek elleni tegnapi bravúros győzelmét a mai jugoszlávok ellen vívott döntővel. A fiúk 2:1-re győztek, és ezzel megszerezték Magyarország kilencedik aranyát. A valaha volt egyik legjobb magyar vízilabdacsapat melbourne-i aranyérme rövid, de frappáns epilógust írt az 1956-os forradalom történetéhez. 

Az olimpiai játékok utolsó előtti eseménye a vízilabda-torna döntő mérkőzése volt. Magyarország és Jugoszlávia hét-hét főnyi csapata sorakozott fel a medence szélén, hogy eldöntse az elsőség kérdését. A magyar csapatot Zádor sérülése miatt meg kellett változtatni. Mayer lett a középcsatár és helyette Hevesit állították a jobbhátvéd posztjára. A csapat tehát így állt fel: Boros - Hevesi, Gyarmati - Markovits - Bolvári, Mayer, Kárpáti.

Az első félidőben a többszörös olimpiai bajnok magyar csapat ragyogóan játszott, és bár gyakran szólt a játékvezetői síp, és sok kiállítás is történt, a mérkőzés első osztályú volt. Magyarország már az első félidőben biztosította a győzelmet, amikor Bolvári, majd Markovits dobása nyomán a labda a hálóban kötött ki. A jugoszlávoknak volt több gólszerzési alkalmuk, de Boros három alkalommal is parádés védéssel hárította el a gólt.

A második félidőben Gyarmatit kiállították, és ezt a jugoszlávoknak sikerült kihasználniuk: Cipci révén 2:1-re szépítettek. A jugoszlávok ezután tovább rohamoztak a kiegyenlítésért, de ez nem sikerült nekik. A magyar csapat a labdát kézből ki nem adva, körbe dobálva vette elejét a jugoszláv góloknak. Szoros emberfogással próbálták a magyarok megakadályozni a jugoszláv támadások kibontakozását. A végeredmény: Magyarország 2:1 arányban győzött, és ezzel negyedízben (1932, 1936, 1952, 1956) szerezte meg a vízilabda olimpiai bajnokságát.

Hevesi István, aki ezen a meccsen vízben volt, naplójában Szepesihez méltóan kommentálta végig a mérkőzést: "Este 9.20 órakor volt a meccs. Az uszoda tömve. Kiállítás - ott - 1-0-ra vezettünk. Kiállítás ismét - már 2-0-ra vezettünk. Félidőben az idegesség óriási. Az egész közönség ütemes 'Huj, huj, hajrá!'-t kiabált. Mayert kiállították. Belövik, 2-1. Másfél perc telt el. Jaj, mi lesz?! Gyarmatit kiállították.

Kivédtük a támadást, és elkezdődött az idegölő időhúzás. Kit érdekel most, szép meccs, vagy nem szép? Tartani kell az eredményt, és győzünk. Elszúrtuk, ismét nem lőttük be. Még három perc. Végre kidobtak egy jugót. Egálban vagyunk, de nem lövünk. Felfelé tartjuk a labdát. Nehéz. Nyomnak, szorosan fognak. Kezdünk kilenni. Mindenkinek lóg a nyelve, úszik, küzd, de az idő lassan halad.

Még egy ordító helyzet. Hozzájuk kerül a labda. Boros kijött a kapuból, de Zsurej fölé ejtette. Égnek áll a hajam! Nem akart telni az idő. Örökkévalóságnak tűnik minden másodperc. Már szúr az oldalam, de jó lenne pihenni, de nem, menni kell! És vége! Felhangzott a füttyszó. Végre vége a meccsnek! Óriási az öröm, a srácok ugrálnak be, ölelés, csók."

A mérkőzés után sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre. Amikor a zsúfolásig megtelt úszóstadion mély csendjében megszólaltak a magyar himnusz kezdő hangjai, a nézők felemelkedtek helyükről. A hét magyar játékos és az öt tartalék felsorakozott a győzelmi dobogóra. A magyar fiúknak könny csillogott a szemükben, amikor lassan felkúszott az árbocra a Kossuth címeres magyar lobogó.