Sztálinizmus és kultúrpolitika

A sztálinista kultúrpolitika legfőbb célja az egyén tudatának beprogramozása volt.

Grúzok egymás közt

Tengiz Abuladze

A propagandafilmekkel itt nem érdemes foglalkozni, viszont érdekes lehet számot vetni a korszak lezárulta után a korról készült alkotásokkal. Ezek közül kiemelkedik Tengiz Abuladze 1984-ben készített Vezeklés című filmje, melyet csak két évvel később engedtek bemutatni. Bár a filmet 1986-as bemutatója után azonnal úgy kezdték el emlegetni, mint a Sztálin elleni egyik legharciasabb kirohanást, s ezért világszerte milliók voltak rá kíváncsiak, Abuladze interjúiban folyton hangsúlyozza, hogy filmje minden olyan államról és államférfiról szól, ahol totális diktatúra van.

A történet szerint Varlam Aravidzét, a nagy diktátort családja eltemeti, majd minden reggel a teraszon találják a holttestet. A sírgyalázó egy asszony, akinek apját és anyját a diktátor gyilkoltatta meg. A bíróság előtt tettét beismeri, de nem vallja magát bűnösnek, s megesküszik, hogy amíg csak él, a holttest nem nyugszik földben. Elmondja, hogy szerinte Aravidze még mindig él, hiszen eszméi ott vannak ma is közöttük, s lényegében magának a tárgyalásnak is hasonló a lefolyása. Elbeszélése révén megelevenedik Aravidze élettörténete polgármesterré választásától kezdve.

A film legabszurdabb epizódjaihoz mindig a véres valóság szolgált alapul. A legemlékezetesebb jelenetek közé tartozik, amikor a vonat szálfákat szállít a városba a táborokból, melyekbe a hadifoglyok belevésték nevüket - mindez megtörtént: a sztálini táborok rabjai így tudtak csak üzenni hozzátartozóiknak. Az embert megnyomorító rendszerről szintén élethű képet fest annak a fogolynak a "vallomása", aki beárulja 2700 társát, akik segítettek neki kiásni egy alagutat Bombaytől Londonig, s akikkel mérgezett kukoricát vetett a földeken, hogy így mérgezzék meg a népet. Itt mindenki a nép ellensége, aki nincs a diktátorral, s a tétel olyannyira igaz, hogy egy egész családot válogatás nélkül börtönbe juttatnak, mivel mindegyiknek azonos a családneve, s így nem kell keresgélni a bűnöst. Bármilyen abszurdnak is hangzik, az eset megtörtént: Grúziából egy egész nemzetség tűnt el így örökre.

A diktátor neve - Aravidze - grúzul senkit jelent, ami úgyszintén a mondanivaló egyetemes érvényét jelképezi. A rendező a korral és helyszínnel kapcsolatban elbizonytalanítja a nézőt: páncélos lovagok és tankok egyaránt szerepelnek a különleges látványvilágú filmben. Mindez a rendező állítását támasztja alá: filmje egyetemes érvényű tiltakozás mindenféle diktatúra és az emberi lélek elnyomatása ellen.