Sztálinizmus és kultúrpolitika

A sztálinista kultúrpolitika legfőbb célja az egyén tudatának beprogramozása volt.

A Gulág foglya

A diktatúrát szatirikus köntösbe öltöztető művek után egy másik csoportot alkotnak az olyan művek, melyek szintén a rendszer alatt születtek, azonban a szatíra helyett az igazság könyörtelen kimondását választották, alkalmazkodva az adornói tételhez: "Auschwitz után nem lehet verset írni". Ezek a művek először - természetesen? - nagyjából másfél évtizede jelentek meg a Szovjetunióban, majd szerte a világon. A Kolima - Elbeszélések a sztálini lágerekről című kötet szerzőjét, Varlam Salamovot a 80-as évek elején szállították elmegyógyintézetbe (1982-ben halt meg), de a hatalom még ekkor is házkutatást tartott nála - féltek az ekkorra már testileg és lelkileg is teljesen megnyomorított írótól. Az ún. javító-munkatáboroknak három fajtáját különítették el: a javító-nevelő kolóniákat; a tömeges javító-munkatáborokat, melyeket az ország távoli pontjain helyeztek el; végül a szigorúan elzárt büntetőlágereket, ahová azok kerültek, akik szökni próbáltak az előző típusú táborból. A GULAG szigetekről Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja, illetve nagyszabású A GULAG szigetcsoport című művéből, vagy Anna Ahmatova Rekviemjéből is hallhattunk.

Salamov kolimai elbeszélései mégis különösen megdöbbentik az olvasót, ahogy a szöveg és szerzője története is. Salamov 1907-ben született, s 1937 és 1957 között, 20 évig élt a kolimai lágercsoportban, ahol 125 láger működött. A lágerek fél Európányi területen helyezkedtek el, s a rabok 40-50 fokos fagyban napi 12-16 órát dolgoztak, az ellátásuk 40 dekás kenyérfejadag volt. Az ideszállítottak egyharmada már az első évben meghalt. Aki idekerült, az többnyire ún. 58-as volt, azaz a büntető törvénykönyv 58-as törvénycikke alapján, politikai bűncselekmény vádjával érkezett. 1926-38 között 16 millió embert vontak felelősségre e törvénycikk alapján, melynek számos alpontja létezett a különböző tevékenységek szerint, 1937-ben Salamov pl. ellenforradalmi trockista tevékenység, később szovjetellenes agitáció vádjával került ide újra. A rendszer fontos jellemzője lett a terror kiteljesedése után, hogy az "ellenforradalmi" szándékot azonnal cselekedetté minősítették, s a háromtagú rögtönítélő bíróságok egy-egy ítéletet (beleértve annak legépelését, optimális esetben kihirdetését) 7-20 perc alatt hoztak meg. A kolimai elbeszéléseknek fontos erénye, hogy szépirodalmi műként is megállják helyüket, nem puszta tényleírások, bár a rendkívüli sikerbe itt is kétségkívül belejátszott az írások politikai tettértéke. Letisztult prózadarabok ezek, melyekben a már mindenen túllévő, túllépő ember beszél.

Egy a több ezer szigorúan őrzött tábor közül

Vendégségben a Szovjetunióban

Érdekes kategóriát alkotnak azok a kortárs művek, melyek nem a Szovjetunióban, hanem külföldön születtek. Ezek általában úti beszámolók, melyek a kor néhány híres nyugati értelmiségijétől származnak, pl. G. B. Shaw, Leon Feuchtwanger vagy André Gide tollából. Szilágyi Ákos André Gide Visszatérés a Szovjetunióból című kötetéhez írt előszavában beszél arról, hogy az efféle utazások ún. koncepciós utak voltak, ahol minden előre megrendezett volt, s a művelt nyugatiban maga a tökéletesség keltett gyanút: a mindenütt mosolygó emberek, a boldog és edzett ifjúság, a mintakolhozok énekelve dolgozó munkásai...

Gide írja, hogy többször próbált a dekoráció mögé nézni - kevés sikerrel. Művét mégis betiltották Moszkvában, hiszen egyértelműen kitűnik belőle, hogy kettéválasztja a Szovjetuniót és az "eszmét". Nem átallott azt állítani, hogy lehet az eszmét szeretni, de nem kell, vagy talán nem is lehet szeretni a Szovjetuniót. A szovjet kultúrpolitika természetesen a két dolgot egységben kezelte, ezért lett Gide rövid idő alatt kiátkozottá, pedig korábban két (máig befejezetlen) életműsorozatot is indítottak az 1936-ban odalátogató író tiszteletére.