Sztálinizmus és kultúrpolitika

A sztálinista kultúrpolitika legfőbb célja az egyén tudatának beprogramozása volt.

Kultúra egy kultúraellenes érában

Sztálin, a vaskezű diktátor

Egy kultúraellenes kor kultúrájáról mindig nehéz beszélni, különösen a sztálini Szovjetunió kapcsán, ahol a valóságot folyamatosan manipulálták a kultúra rendőri felügyeletével, a szabad gondolat és alkotás állami ellenőrzésével. Mindenki számára világossá tették, mit szabad és mit tilos tenni. A sztálini Szovjetunióval kapcsolatos forrásokat (azaz itt elsősorban szépirodalmi műveket és filmeket) több csoportba sorolhatjuk. Vannak egyrészt olyanok, amelyek a rendszer regnálása alatt keletkeztek. A 20-as évek közepéig az íróknak viszonylag nagy szabadságuk volt, bár az értelmiségiek sorainak ritkítása már ekkor is jellemző tendencia volt. 1928-ban Sztálin meghirdeti, hogy az irodalomnak, a színháznak, a filmnek is részt kell vennie a kispolgári ideológia elleni harcban. Ennek jegyében élmunkásokból faragtak írókat, hiszen elvük szerint a középszerű író jobban ír, mint a jó író, akinek művei érthetetlenek az egyszerű nép számára. Az 1930-as évek elejére a korábban virágzó avantgárdmozgalmakat egyetlen tollvonással tiltják be. Aki pedig nem hódolt be Sztálin egyre erőszakosabb politikájának, az jó esetben száműzetésbe kényszerült, rosszabb esetben halál várt rá.

A kéziratok nem égnek el

A rendszer "virágzása" idején alkotott pl. Mihail Bulgakov, aki regényeiben, karcolataiban, nyilvános fellépéseiben rejtett, mégis nyilvánvaló módon folyton reflektált a rendszerre. Főműve, A Mester és Margarita az író halála után 26 évvel jelenhetett csak meg. Bulgakov itt a sztálini rendszer szatíráját adja. Az általában a Sátánnal azonosított Woland alakjában sokak Sztálin vonásait vélték felfedezni. A hasonlóság a módszerben lelhető fel, hiszen Sztálin emberei sem haboztak terhelő bizonyítékokat elhelyezni a kiszemelt áldozat lakásán, vagy akár le is fejezték, ahogy az Bulgakov regényében is gyakran előfordul. Viszont a figyelmes olvasás elárulja, hogy Woland és kísérete mindig az igazság nevében cselekszik, míg Sztálin mindenkit válogatás nélkül likvidáltatott, aki nem volt hozzá feltétlenül hűséges.

Bulgakov főműve kétségtelenül századunk egyik legjobb regénye, ugyanakkor meg kell említeni azt a tényt, amely hasonló kontextusba helyezett más művek esetében is fontos szempont lehet. Ezeknél az írásoknál, filmeknél az értékelés érdekes kettősséget mutat. Egyrészt a kritikusok dicsérhetik vagy kárhoztathatják a mű erényeit, hibáit, de feltehetőleg nem tudnak kilépni a hagyományból, tehát nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy milyen korszakban, milyen körülmények között, kiknek a tollából születtek ezek az írások. Magyarán: lehet, hogy esztétikai szempontból kifogásolhatók az ekkoriban született művek, politikai-társadalmi jelentőségük mégis jóval túlnő ezen.