Tudomány és kultúra Magyarországon 1945-1949 között

A második világháború a politikai-társadalmi rendszer mellett alapjaiban rengette meg a hazai tudományos és kulturális életet is. Az alábbiakban röviden áttekintjük azokat a kísérleteket, melyek révén a kommunista hatalom a saját képére igyekezett formálni a művészeket is...

Állami művészet

Az irodalomhoz hasonlóan a többi művészeti ág gyorsan megtalálta helyét az újjáépülő szervezeti keretek között. A zenei élet vetélytárs nélküli irányítója (Bartók Béla halála, Dohnányi Ernő háttérbe szorítása miatt) Kodály Zoltán lett. A békéstarhosi iskolakollégiumban ezekben az években kezdik kipróbálni a Kodály-módszer néven elhíresült, az éneklésen alapuló kodályi eszményt. A képzőművészetben a Gresham-asztaltársaság jutott vezető szerephez Bernáth Aurél és Pátzay Pál irányításával. Az Európai Iskolához kapcsolódott Barcsay Jenő, Czóbel Béla és mások. A szocialista beállítottságú művészek legnagyobbjai már nem éltek (Derkovits, Dési Huber). Állami támogatás híján a konzervatív művészcsoportok szétestek, eltűntek.

A film pénzigényes műfajként csak lassan éledt újjá: az 1945-öt követő három évben mindössze kilenc magyar film készült. A filmtörténet közülük az 1947-es, a háború borzalmai ellenére az élet folytathatósága mellett érvelő Valahol Európában címűre és a következő évben készült, a szegényparasztok erkölcsösségét hangsúlyozó Talpalatnyi föld-re emlékszik. Ekkoriban tűnik fel Soós Imre, Szirtes Ádám, Makláry Zoltán...

A különböző művészeti irányzatok képviselői a háború utáni években a koalíciós pártokhoz hasonlóan számtalanszor kerültek szembe egymással világnézeti-esztétikai alapokon. A támadások indítói az esetek többségében a kommunisták voltak: Lukács György igyekezett "helyretenni" mindenkit, aki elhajolt a hivatalos ízlésiránytól. A zsidókérdés felmelegítésének idején Bibó István könyvméretű tanulmányban elemezte azt a konkrét történelmi folyamatot, mely miatt az antiszemitizmus a magyar társadalom égető problémájává lett (Zsidókérdés Magyarországon 1944 után).

1948-ban, a "fordulat évében" sorsdöntő lépésekre került sor az irodalmi élet államosítása terén is. Megszűnt a Valóság, az Újhold, az Alkotás és a Kortárs, majd hamarosan a Magyarok, a Válasz és az Új Idők is. A kiadókat 1950-ben államosították: a régi könyvkiadók bázisán született a Szépirodalmi Kiadó és az Új Magyar Kiadó. Ekkor államosították a színházakat és mozikat is. Az Írószövetség irányítása fokozatosan került a kommunisták kezébe: a nemkívánatos elemeket rövid úton eltávolították a szervezetből.
Az egyre többet akaró hatalom elől számos művészünk menekült külföldre. A szellemi élet államosítása és kommunista irányítás alá vonása 1949-re befejeződött.

Romsics Ignác Magyarország története a XX. században című könyve nyomán.