Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Körmendi János ritkán és keveset beszélt a magánéletéről.
Tudható, hogy felesége, Koch Gabriella egy SZTK-ban dolgozó röntgenorvos volt, akivel hosszú évtizedekig éltek együtt. Lányuk teológiát végzett, Kanadába költözött. A színész kutyájára is családtagként tekintett.
A család a Fő utcában lakot. Otthonukat egyebek között Körmendi János művészi színvonalú fafaragványai díszítették. Nagy műgonddal készített maketteket is az előadásokról, egyebekről.
Egy időben szenvedélyesen fotózta az őt körülvevő világot. Ha kellett, megtalpalta a cipőket, villanyt szerelt, megjavította a rádiót, kisebb háztartási gépeket.
Leányfalun faházuk volt, amelynek fából készült berendezését ugyancsak maga készítette. Ádám Ottó volt a telekszomszédja, aki 1972-től igazgatta a Madách Színházat. Nyaranta sokat beszélgettek semleges témákról, kerülve a színházat. Körmendi János ugyanakkor tisztes távolból, de érdeklődve figyelte az Ádám Ottót nyaralójában felkereső ifjú szerzőket. Ha azt látta, hogy egyik-másik lelkesen távozik, akkor malíciával nyugtázta:
a következő évadban kortárs darab kerül majd színre, amelyben nem kap majd szerepet.
Körmendi János szerette a televíziós munkákat, úgy találta, hogy az intézménynél – színészi működése nagy részében egyetlen, állami televízió volt, idővel két csatornával – többségében éppolyan figyelmes, a színészt elismerő rendezők dolgoznak, mint amilyennek Vámos Lászlót vagy Ádám Ottót tartotta, illetve Szirtest Tamást, akiben azonban idővel – meg nem nevezett okok miatt – csalódott.
Körmendi János viszonylag kevés filmben játszott, egy idő után hárította is a filmes felkéréseket. A műfaj egyrészt nem igazán adott lehetőséget az általa gyakorolt improvizációra, másrészt gyűlölte a piaci színvonalú alkudozást a gázsiról a gyártásvezetőkkel. Valamint erős és kellemetlen emléket hagyott benne az az epizód, amikor egy forgatáson órákon át kellett ácsorognia egy tízfokos tavacskában, illetve egy másik, amikor egy hideg téli napon felküldték egy dombra, ahonnan integetnie kellett volna a rendezőasszisztens jelzésére.
A jelzés sötétedésig sem érkezett meg, s amikor a színész visszament a forgatás közvetlen helyszínére, kiderült, hogy a stáb már hazament, ottfelejtve Körmendi Jánost.
A Madách Színház 1979-ben mutatta be Csehov Három nővér című darabját. Körmendi János nem játszott az előadásban, mégis ehhez a produkcióhoz fűződik pályafutása egyik legnagyobb sikere.
Akkoriban a színházak egy-egy jelenettel vették ki a részüket a Magyar Televízió szilveszteri műsorában.
A három nővér egyikének férjét alakító Márkus László hozta az ötletet: erre az alkalomra három férfi színész formálja meg Csehov hősnőit. A már több kiváló bohózatot is jegyző Körmendi János írt Márkus ötlete alapján egy feszes jelenetet.
Márkus László alakította Mását, a végzet asszonyát, Körmendi János volt a naiva Irina, a tanárnő Olga pedig Haumann Péter. A jelenet képernyőre kerülése napján egy ország visított nevetéstől. Az eredetileg Almási Éva, Bencze Ilona és Piros Ildikó címszereplésével futó darabot pedig hamarosan le kellett venni a műsorról, mert a klasszikus előadás is azonnal felidézte a publikumban a tévében látottakat.
Körmendi János a Madách Színház tagjaként kapott 1963-ban Jászai-díjat, 1978-ban érdemes művész címet. A teátrumtól 1987-ben, két évvel Ádám Ottó nyugdíjba vonulása előtt távozott.
Rövid indoklásában lényegben annyit mondott: úgy érezte, hogy a színház kifáradt, a repertoár ellaposodott.
Ugyanakkor néhány évvel korábban még arról nyilatkozott: a sikeres és telt házzal futó Madách Színházat méltatlanul támadják a kritikusok, bármely műfajú bemutatója kapcsán.
Körmendi János 1987 és 2007 között a Mikroszkóp Színpad tagja volt, érkezése után másfél évvel már nyugdíjasként.
A teátrum a rendszerváltást megelőzően elsősorban „szelepként" funkcionált: a párt által jóváhagyott politikai kabaréi segítettek kiereszteni a gőzt a pártállam publikumának, a nézőterén Kádár János és Aczél György is megfordult olykor.
Sas József mondta Körmendi János társulatváltása kapcsán:
A Mikroszkóp Színpadhoz 38 év Madách után úgy jött, mintha hazajönne.
Körmendi János azonban a Mikroszkóp Színpad tagjaként is a politikamentes nevettetést preferálta. Önálló estjét Körmendikabaré címmel mutatták be.
1989-ben a Mikroszkóp Színpad tagjaként lett kiváló művész.
Vendégként játszott a Radnóti Miklós Színházban is, egyebek között az Ami a szerepeimből kimaradt című, általa írt paródia- és szatíraműsorban.
A színész 1977-ben került kapcsolatba az akkor még Keres Emil igazgatta Radnóti Színházzal, amikor elvitte a direktornak a Mikszáth Kálmán – Körmendi egyik kedvenc írója volt - feleségének visszaemlékezéseiből megírt színpadi művét. (A Madáchban talán nem talált érdeklődésre.)
Keres Emilnek kedvére volt Körmendi munkája, de azt ajánlotta: adják oda egy neves szerzőnek igazításra, és majd annak neve alatt mutassák be, hiszen egy plakátra kiírt „tekintélyes név" szavatolja majd a minőséget a néző számára.
Görgey Gábor Mikszáth különös házassága című darabját 1977-ben mutatta be a színház. A Mikszáthot alakító Körmendi Jánosról írta Ézsaiás Erzsébet az Esti Hírlapban:
Körmendi János Mikszáthja telitalálat. Olyan hiteles, megélt, megszenvedett mélységű iróniát, játékká oldott bölcsességet visz a színpadra, olyan esetlenül szeretetreméltó, és olyan igazul különc, hogy elhisszük neki: ő álmodta regényekbe a nógrádi föld legendáit – ő maga Mikszáth.
Körmendi János a Radnóti Miklós Színházban utóbb már csak könnyű műfajú előadásokban tűnt fel.
Ifjúkori barátja, Kazimir Károly Szabó Gyula betegsége idején kérte fel egy beugrásra az általa igazgatott Thália Színházba. A kísérletező kedvű rendező tudta, hogy Körmendi erősen idegenkedik a formabontó stílustól, de úgy érezte – már csak sok évtizedes barátságuk miatt is –, hogy megkísérli a közös munkát.
Ő feltehetően csendes borzongással figyelte az én rendezői pályafutásomat
– jegyezte meg Kazimir Károly egy interjúban. A közös munka kapcsán pedig elmondta:
Ahogy Körmendi a színházba betette a lábát, úgy viselkedett, mint egy színész. Mindent felborított. De a szerepét csodálatosan oldotta meg. A siker óriási volt.
Körmendi János élete utolsó szakaszában súlyos cukorbetegséggel küzdött, veseelégtelensége miatt dialízisre járt. 2005-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. A lapokban igazgatója, Sas József nyilatkozott a díj kapcsán. Azt mondta:
a kitüntetés meghosszabbítja a nagybeteg művész életét.
Körmendi Jánost élete utolsó két évében felesége ápolta otthonukban.
Nyolcvanadik születésnapján, 2007 októberében a Képes Újságnak sikerült megszólaltatnia.
A kapaszkodó kezem egyre gyengül. Nemsokára lezuhanok. Jó érzés, hogy szeretnek. De most egy közepesen működő vesének jobban örülnék. Jelenleg nappal négy óránként kell dialíziskezelést kapnom. Szerencsére a feleségem orvos, és sokat segít. Azt tartom az életem legnagyobb ajándékának, hogy ő itt van mellettem, hogy ötvenöt évig kibírta a bolondériáimat.
A művész szólt arról is, hogy még abban az állapotában sem hagyott fel az írással.
Most is van készen egy kötetnyi anyagom. Beszéltem egy kiadóval, de rögtön azt kérdezte tőlem az ember, hogy »na és mennyi pénze van a művész úrnak?« Mondtam, nincs egy buznyákom se. De ha lenne is pénzem, nem a könyvkiadásra fordítanám, hanem vennék egy tolókocsit és az őszi napsütésben félórát grasszálnék benne a Duna-parton...
Körmendi János néhány hónappal később, 2008. január 6-án halt meg.
Január 23-án a Farkasréti temető művészparcellájában temették el egyházi szertartás szerint, a család kérésére a média és a nyilvánosság kizárásával.
Körmendi Jánoshoz méltó módon álljon itt az a mondat, amit maga választott halála előtt húsz évvel megjelent életrajza mottójául:
...ha a baromságoknak azt a láncolatát, ami közel hatvan éven keresztül velem történt – életnek hívják, akkor ez egy életrajz...
Források:
Körmendi János-Sugár Róbert: Életrajz két felvonásban – Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest 1987.
Körmendi János: Levelek az urológiáról – Magvető Kiadó, Budapest 1982.
Arcanum Digitális Tudománytár
