Rátonyi Róbert élete vége felé úgy értékelte, hogy a
Thália Színház társulata végtelen jóindulattal, egyben lenézéssel fogadta érkezését.
Saját érzeteiről így fogalmazott:
Féltem.(...) Az első esztendők nagyon nehezek voltak.
Beszélt arról is, hogy Kazimir Károly rendszeresen célzásokat tett a zenés színházi múltjára.
Az volt a szavajárása: Amikor akarsz, visszamehetsz az Operettbe. Én visszaengedlek. (...)Abszolút jó szándékú vicc volt, de amikor a Bánk Bán Biberachját próbálja az ember – és ez ott hangzik el –, nem tud mulatni rajta.
Mindemellett Rátonyi Róbert minden lehetséges alkalommal hangsúlyozta: tiszteli, becsüli, szereti Kazimir Károlyt, aki élete egyik legnehezebb időszakában nyújtott számára segítséget. Tény az is, hogy bár mást ígért, a Thália direktora mindig igyekezett hangsúlyos, fontos szerepeket osztani Rátonyi Róbertre.
Tháliás időszakában olyan sikerdarabokban kap domináns feladatokat, mint az Isten veled, a Monarchia, Az ezeregyéjszaka meséi, a Történelem alulnézetben (utóbbiban munkás hőst formál hitelesen), a Színházi regény, a Házszentelő.
Erős egyéni alakítás a Bánk bán Biberachja.
A Bal négyes páholy Beöthyjének, a háború előtti évek meghatározó színházcsinálójának szerepében pedig olyan szintű azonosulásnak lehetnek tanúi a nézők, ami önmagában színháztörténeti színre emeli a színészt.
Hasonlóan fontos Thália színházi megmutatkozás a Miss Arizóna Rozsnyai, mely művet Rátonyi Róbert szerzőként is jegyezte.
Kezdeti félelme idővel elmúlik. Amikor a színész hatvanadik születésnapja előtt Kazimir Károly megkérdezi, mivel ünnepelné a jeles évfordulót, Rátonyi Róbert azt ajánlja: a színház anyagi helyzetére tekintettel egy one man show-val, az nem túl költséges. A Jóból is megárt a kevés címmel bemutatott előadás – tánckarral, valamint Rátonyi Róbert egyéb, egyébként sziporkázó ötletein alapuló „betoldásokkal" dúsítva – az intézmény egyik legköltségesebb produkciója lesz. A direktor nem tiltakozik.
Rátonyi Róbert mindig tökéletes szövegtudással érkezik bármely darab próbájára, elkötelezett és alázatos a hivatása iránt.
Kollégákkal akadnak gondjai. Szerepeit a könnyedebb műfajú darabokban továbbra is szereti kibővíteni – dramaturgiai szempontból rendszerint vitathatatlanul –, így van előadás, amely olykor órányival is tovább tart a tervezettnél. Színésztársai ennek nem örülnek. (Klasszikus művek esetében egyébként rigorózusan szöveghű.)
Színésztársai azt is nehezen viselik, hogy rendre szóvá teszi: a fiatalabb kollégák jobban tennék, ha jeleneteik között nem a büfében kártyáznának, hanem idősebb kollégáikat figyelnék, abból is tanulva akár, amit nem kedvelnek a játékukban.
Általában felpaprikázza a játszótársait, amikor bizonyos helyzetekben hangsúlyozza: a színház munkahely, amelyben elsősorban a közönségnek kell felhőtlenül jól éreznie magát, vagy megélnie a katarzist.
Tháliás évei alatt Rátonyi Róbert újabb könyveket ír, néhány színháztörténeti szempontból is jelentős. Folyamatosan tévézik, dolgozik a rádióban, sokat szinkronizál. Olykor rendezést is vállal, de soha nem a víziókra épít, hanem a műre és a színészekre. Vendégrendezőként a darabra készülve a játszók fotóit is beragasztja a példányba, becenevüket is a képek mellé írja. A műszakiak esetében is igyekszik tájékozódni.
Főként vidéki társulatoknál könnyíti meg a csapatformálást, amikor „a" Rátonyi már az első találkozás során becenevén szólítja meg a sosem látott kollégát, a színpadmestert.
Attitűdje sosem leereszkedő, de a munka egyes fázisaiban – főként, ha lazaságot érzékel – képes a hisztérikus kitörésre, majd a begubózásra. Aztán kinyílik, mintha mi sem történt volna. Belépője, alaphabitusa miatt rendezői kilengéseiből nincsenek maradandó feszültségek.
Rátonyi Róbert 1985-ben kiváló művész lesz. 1986-ban Schwajda György, a szolnoki színház igazgatója Rátonyi Róbertet kéri fel a Csárdáskirálynő színre vitelére. Az előadás táblás házakkal megy, a kritika is dicséri.
A színésznek Thália színházi tagsága alatt három alkalommal ajánlják fel: vegye át az Operettszínház igazgatását. Minden alkalommal visszautasítja a lehetőséget. A visszautasítás okaira vonatkozó megszólalásainak összegzése: a színésznek meggyőződése volt, hogy komoly drámai feladatok maradtak ki a pályafutásából, de olyan lehetőségre nem vágyott, amelyben kénytelen lett volna drámákat, olykor tragédiákat generálni.
A hatvanadik születésnapja kapcsán adott interjúi, illetve az azokat követő évek megszólalásai nincsenek harmóniában mindazzal, ami a sokat foglalkoztatott, sokféle tevékenységet folytató, komoly sikereket is megélő színészről gondolhat a közönség.
1983-ban a Rakéta Regényújság is interjút készít Rátonyi Róberttel. Ebben – egyebek között – elmondja, hogy mennyire bántja, hogy a személye miatt – a szakma egy meghatározó részének felé áradó irigysége okán – sokkal kevesebbet foglalkoztatják színésznő lányát, mint azt megérdemelné.
Saját pályafutása kapcsán beszél mindarról, amit Thália színházi kollégái rendszeresen megtapasztalnak:
olykor dühkitörésig képes felbosszantania magát hivatása felhígulása, az értékrend elmaszatolása miatt.
Az interjú végén úgy összegez:
A harmónia az, amelyet meg kell teremtenie az embernek magában, mert a jó alkotó közérzethez ez feltétlenül szükséges. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez mindig sikerül. Nem sikerül. Az ember nyugtalan! Nyugtalan azért, mert ebben a világban él, mert 1983-ban él, és aki azt mondja, hogy százszázalékosan nyugodt, az nem mond igazat. Akár a belpolitikát, akár a külpolitikát, akár a művészetpolitikát nézi."
A rendszerváltást követően, 1991-ben Kazimir Károly lemond igazgatói posztjáról. Rátonyi Róbert is tagja annak a társulati testületnek, amely elbírálja a posztjára jelentkező pályázatokat. Maguk közül választanak új direktort, aki ígéri: lehetőségei szerint folytatja a színház addigi hagyományait.
Rátonyi Róbert darabötletek tucatjait javasolja. Bemutatásukra nincs lehetőség. Hamarosan lekerül a színről rendkívül sikeres Thália színházbeli rendezése, A doktor úr.
Az újságok betegségéről cikkeznek. A már nagybeteg színész cáfolja a híreszteléseket. Veszprémben vállal rendezést.
Vándorfi László 1991-ben került a Veszprémi Petőfi Színház igazgatói posztjára. 1989-ben még a teátrum rendezőjeként nézte végig, hogy miként állítja színre Rátonyi Róbert vendégként a Régi nyár című operettet. Kérésére a színész is megnézte Vándorfi néhány munkáját. Kölcsönös lett a rokonszenv.
Amikor az Arizona Színháznak átnevezett Thália hektikus hónapjait éli, Vándorfi több vendégrendezésre is felkéri Rátonyi Róbertet.
1992-ben mutatják be az általa színre vitt Nebáncsvirágot, amely műfajhű előadás, ugyanakkor érződik benne a rendezőt színészként is jellemző önirónia a műfaj és önmaga iránt.
Az 1992-93-as évadot tervezve az igazgató megbeszéli Rátonyi Róberttel, hogy eljátssza majd Orgon szerepét a Tartuffe-ben. A színész betegségéről ugyan nem sokat beszélnek, de Rátonyi Róbert kimondja:
ezzel a szereppel szeretne elbúcsúzni a közönségtől.
Vándorfi azt feleli, mintegy ezzel is erősítve a színészt, hogy szeretné még egy Csárdáskirálynő-rendezésre is felkérni. Rátonyi Róbert belemegy.
Az 1991-1992-es évadban még fellép a Mikroszkóp Színpadon, részt vesz az Erkel Színház néhány előadást megélő Nyakfelmetszők című produkciójában. Utolsó szerepét a Thália helyén működő Arizona Színházban Feydau Női szabó című darabjában játssza.
1992 őszén Rátonyi Róbert erősen legyengült állapotban vesz részt a veszprémi színház évadnyitó társulati ülésén.
A Tartuffe olvasópróbáján azonban elemében van. Vándorfi direktor mégis azt ajánlja, hogy a próbák első szakaszában maradjon otthon, pihenjen, hiszen Orgon csak a mű későbbi szakaszában kerül színre.
Rátonyi Róbert néhány nappal később kórházba kerül. Az igazgató felhívja a színész kezelőorvosát, aki semmivel sem tudja biztatni.
Nem sokkal később Rátonyi Róbert felesége hívja az igazgatót, és tapintatosan arra kéri: találjon valakit Orgon szerepére.
1992. október 8-án, a színész halála napján a Rátonyi Róbert rendezte Nebáncsvirágot játssza a veszprémi színház. A közönség még nem tud a halálhírről, bravózva, vastapssal ünnepli a játszókat. Amikor azonban leengedik a zsinórpadlásról a színész hatalmas fényképét, a publikum azonnal kódolja a váratlan effektus jelentését. Néma csend lesz, mindenki feláll, szótlanul, moccanatlan búcsúznak Rátonyi Róberttől.
A színész idős édesanyja kórházban van, egy évvel később, ugyanazon a napon hal meg, mint a fia, akinek elvesztését sosem tudta meg.
Rátonyi Róbertet a Farkasréti temetőben búcsúztatják.
Ravatalánál veszprémi színészek állnak sorfalat.
Rátonyi Róbert 1989-ben elnyerte az Operettszínház örökös tagja címet, de a színház akkori vezetése nem képviselteti magát hivatalosan a szertartáson.
Rátonyi Róbert halála után jelenik meg Sugár Róbert biográfiája, amelyben Kazimir Károly is megszólal. Egykori igazgatója Rátonyi sorsa kapcsán hangsúlyozza: a színész rossz helyen, illetve rossz korszakban született.
Források:
Sugár Róbert: Volt egyszer egy Rátonyi - Telerádió Reklámszövetség és a ROKA-Ex Kft. kiadása, 1992.
Arcanum Digitális Tudománytár
https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/megemlekezesek/98-eve-szuletett-ratonyi-robert-az-utolso-hosszerelmes