Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A lángolás elmúltával Józsi és Hédi kapcsolata a munka területére korlátozódik. Markstein Józsi – akkoriban Joe Stan művésznéven működik – szabadidejében igyekszik mind mélyebbre merülni az arab világban. Műemlékek, gasztronómiai érdekességek éppen annyira érdeklik, mint az iszlám világ bármely más sajátossága.
Eleinte egy arab artista kalauzolja, idővel önállósodik.
Ragad rá az arab nyelv, hamarosan burnuszban, bakancsban jár, beszerez egy arrafelé mindennapos, éjszakai fagyban, nappali hőségben is praktikus teveszőr kabátot is.
Az angol fennhatóság alatt álló ország lakói gyűlölik az angolokat, általában gyanakvóak az európaiakkal. A saját hazájukban másodrendű állampolgárként kezelt egyiptomiak azonban
Józsi előtt hamar megnyílnak, bizalmukba fogadják, arab barátai száma szépen szaporodik.
Kairóban megismerkedik Germanus Gyulával is, a nemzetközi hírű író, nyelvész orientalistával, aki egyben Abdul Karim néven sejkje az ezeréves Azhar mecsetiskolának, melynek korábban hallgatója volt.
Germanus professzor és Markstein Józsi rendszerint az Azbakida kert sudár pálmafái alatt beszélgetnek.
Józsi gyakran látogatja egy idős, szenvedélyesen szivarozó hölgy, Maszabi teátrumát is, ahol szerelembe esik egy szép táncos lánnyal, Kairókával.
Miután barátságos édesapjától megkéri a kezét – valamint ad érte cserébe egy szamarat és ötven kiló sót – egybe is kelnek.
/A leány falujában szerezte be mindkét rekvizitumot, háromnapi gázsija ment rá. Sz.Á./ Józsinak néhány hét után elege lesz asszonya odaadó figyelméből. A lány szemrebbenés nélkül veszi tudomásul, hogy Józsi részéről házasságuk véget ért. Hazaviszi a lányt, a család szívélyesen vendégeli, szívélyesen búcsúznak el a kedves magyartól.
Az Alfonzó életrajzát elbeszélő, 1986-ban megjelent, Simon V. László által jegyzett biográfia szerint Markstein József egy kairói strandon gyakorolt Hédivel, amikor törékeny úriember lépett hozzájuk, s azt mondta:
Charlie Chaplin vagyok. Gratulálok!
Mikor kollégái hírét veszik a találkozásnak, erősen hitetlenkednek.
Alfonzó 1970-ben, az Igaz Szó című lap 11. számában adott interjújában azt meséli: 1936-ban Alexandriában turnézott, s miközben a Földközi-tenger partján elterülő strandon pihent, felfigyelt rá, hogy egy arab árus lépett a mellette napozó alacsony, őszes úrhoz, majd az árus és az őszes úr kézzel-lábbal alkudozni kezdtek. Markstein Józsi akkor már jól beszélt arabul, felajánlotta, hogy segít üzletet kötni. Azt követően az őszes úr bemutatkozott:
Charlie Chaplin vagyok.
Mindkét változat úgy folytatódik, hogy a megismerkedésüket követően
Charlie Chaplin megtekinti Markstein Józsi és partnere lokálban előadott produkcióját, ami igencsak kedvére van,
derül ki a produkciót követő beszélgetésükből.
Chaplin nem bukkan elő többé Markstein József, a majdani Alfonzó élettörténetében, de annyi tény: Alfonzó paródiái kapcsán az őt dicsérő kritikusok gyakran említették az előadóművész chaplini mélységeit.
Az Alfonzó életrajzát elbeszélő könyvben a Chaplinnel való találkozás, illetve Chaplin lokálban való felbukkanása kapcsán Alfonzó azt mondja:
Mondani sem kell, igencsak tátották szájukat hitetlen kollégáink. Ez a találkozás nem ártott a hírnevünknek.
Ezek szerint a találkozásnak több tanúja is volt.
Élő már nem lehet közöttük.
A Markstein Józsival kollegiális kapcsolatot fenntartó partnernője, Hédi egy este összebarátkozik egy angol repülőtiszttel. Amikor Józsi egy Nílus-parti sétája után visszatér szállodájukba, azt látja: Hédi az angol ölében viháncol, mindkettőjük kezében whiskysüveg, abból öntögetik egymás szájába az italt.
Józsinak ez nem tetszik. Az angol becsületére legyen mondva:
másnap, az arcát borító tapaszok ellenére mosolyogva mond egy hellót Józsinak a reggelinél.
Hédi pedig visszaáll a szeszmentes üzemmenetre.
A brit légierővel történt incidenst követően az artistapáros libanoni ügynöktől kap szerződési ajánlatot. Nyolc hónapot töltenek a virágkorát élő Bejrútban. Azután Irak fővárosában, Bagdadban lének fel, majd Szíriában, Damaszkuszban. Utóbbi városból hívja vissza a párost a libanoni ügynök.
Mire visszatérnek, már ott szerepel nevük a Közel-Kelet legelőkelőbb revüszínháza, a Lidó plakátjain. Este fellépés a párizsi Folies Berger műsorával vetekedő revüműsorban, napközben – némi edzést követően – medenceparti henyélés.
Hédi és Józsi második bejrúti tartózkodásuk alatt döbbennek rá: a többéves együttlét ellenére a baráti, kollegiális viszonyuk tarthatatlanná vált.
Szembe kell nézniük a ténnyel: egymásba szerettek.
Nincs ellenükre.
1938-at írnak. Március 13-án a németek bevonulnak Hédi szülőhazájába, Ausztriába. Híre jön: hamarosan német birodalmi hadihajó érkezik majd,
annak személyzete pecsételi be a Libanonban tartózkodó osztrákok útlevelébe a horogkeresztet és a sast.
Egyebeknek is híre jön. A szerelmesek pontosan tudják: mivel Markstein József útlevelében külön rubrika mutatja a vallását, az a jelen viszonyok között még Hédi Bécsben élő családja számára is kínos helyzetet teremthet.
Markstein Józsi elgondolkodik, majd felkeresi a bejrúti főkádit. Nem kertel: két dologra van szüksége, egy libanoni útlevélre, amely egyben azt is igazolná, hogy vallása szerint buddhista. A főkádi kávézás közben intézkedik.
A hívására érkező buddhista szerzetes annyit kérdez Józsitól: hajlandó-e befogadni Buddha tanítását?
A három hónapos kurzus böjttel kezdődik, böjttel végződik.
Markos Józsi úgy érzi:
addigi életében semmit sem tanult ahhoz képest, mint amit a buddhista kolostorban elsajátított.
A kiváló artista utóbb állította: ott tanult meg igazán uralkodni a teste és a lelke felett. Ott véste agyába a legfontosabb tanítást:
aki csak egy embernek örömet okoz, az már értelmet adott saját létezésének.
A majdani parodista ott tanulja meg azt is: nem humánus más kárán nevetni, más bajával nevettetni. Amikor a harmadik hónap végén beírják libanoni útlevelébe az új vallását, akkor egy apró, aranyozott Buddha-szoborral és hitét szimbolizáló jelvénnyel is megajándékozzák.
Szerződésük lejártával Józsi és Hédi előbb Budapesten töltenek el egy hetet, majd Bécsbe mennek, ahol a Ferde Lámpa nevű hangulatos lokálban kapnak fellépési lehetőséget. Józsi útlevelét mindenütt gond nélkül elfogadják, mégis igyekeznek külhoni szerződéshez jutni. Sikerül.
Törökországi turnéra indulnak. Az emelőszám és Józsi izomzata lenyűgözi a publikumot. Ám Józsi többre vágyik. Egy alkalommal végignézi az emelőszámuk után színre lépő színészt, aki egy török pasát parodizál.
A közönség dől a nevetéstől. Éppen zajlik a török-görög háború. Józsinak ihlete támad. Tudja, ami eszébe jutott, az ellentmond a buddhista tanításnak, de valahol el kell kezdeni. Másnap duettjük produkciója után Józsi ott marad a színpadon.
Csatakosan, egy gyöngysort morzsolva görög halandzsadalt ad elő. A nézőtéren hullámzik a nevetés.
Még aznap kiegészítik szerződését egy parodistaszámmal.
Markstein József a törökországi turnén mind többször lép fel parodistaként. Alakítókészségének hamarosan ízlése és buddhista meggyőződése ad keretet: sohasem egy konkrét személy esendőségeit figurázza ki, hanem például egy szakmához, vagy hétköznapi, emberi viszonyrendszerekhez társult tipikusnak mondható gyarlóságokat.
Illetve a viselkedésben megmutatkozó lélektani tévutakat gondol tovább, tesz nevettetővé. A rezzenéstelen, mimikai minimumra törekvő – amúgy is zárkózott – erőművészből parodistaként ráadásul előtörnek a széles skálát átfogó színészi képességek is.
Józsi a turné elején fellépti díjként minden este öt deka színaranyat kap. A turné végén a puszta ellátásért dolgozik. Gázsiját ugyanis felajánlja az 1938-as törökországi földrengés újjáépítési alapjának.
Józsi egy kisebb tengerparti városban éli túl a katasztrófát, köszönhetően az Ali nevű tapasztalt török erőművésznek, s annak, hogy fellépésük után éppen a tenger mellett sétáltak. Ali már akkor elkezdte üvöltve egy domb felé terelni társait, amikor meglátta, hogy a tenger elkezd visszahúzódni. Nem sokkal később, pár méterrel a dombtető alatt söpört el a mindent elpusztító szökőár.
Markstein József az anyagi felajánlás előtt maga is részt vett a mentési munkákban.
A megrázó élmények után Józsi hazajön, és Hédivel együtt a Móricz Zsigmond körtéren működő Sanghaj Mulatóban helyezkednek el. Mendelény úr, a tulaj, régi jó barát. Kiemelkedő, negyvenpengős gázsit ad a párosnak, valamint egy jó tanácsot: menjenek mielőbb külhonba, mert az erősödő antiszemitizmus következményei mind erősebben érintik majd az artista szakmát, a színházi világot is.
Józsi és Hédi 1939-ben végigturnézza Olaszországot. Rómából Szicília felé minden fontosabb és kevésbé fontos városban fellépnek. Markstein József közben elmélyülten és nagy buzgalommal tanulmányozza az ország műemlékeit, gyarapítja kultúrtörténeti ismereteit. Májusban ismét Rómában vannak, ahol hat hónapos szerződés várja őket. Semmi nem lesz belőle.
Május 10-én a Piazza Venezián megtartott tömeggyűlésen Mussolini bejelenti: Hitler oldalán belép a háborúba.
Este angol felségjelű gépek repülnek el a város felett, olasz nyelvű röpcédulákat szórnak, melyeken kurta szó szerepel csak:
Idióták!
Józsi és Hédi Magyarországra utaznak, a Sanghajban lépnek fel. Józsi egyre több paródiát ad elő. Egy hegedűszáma megtetszik Flaschner Ernőnek, a budapesti Moulin Rouge igazgatójának. Kedvére vannak Józsi műsorszámok szünetében kollégáinak előadott paródiái is, amelyekben olyan sztárokat vonultat fel, mint Jean Gabin, Chaplin, Chevalier, Spencer Tracy.
Markstein József angol művésznevén, Joe Stanként lép fel a Moulin Rouge-ban is. Egyik legsikeresebb paródiájában oroszlánidomárt alakít. Partnerei a Flaschner direktor által beszerzett kismacskák, szám szerint negyven.
Egyéb népszerű paródiái ekkoriban – mind némajáték – Az öltözködő nő, A szobrász, a Cirkusz a mellényzsebben, a Későn jövők, A balett-táncos.
A műsor második részében Hédivel adják elő világszintű emelőszámukat.
Kollégáik között ott vannak a színházi teendőik után a Moulin Rouge-ban is fellépést vállaló Latabár fivérek, Komlós Vilmos, Herceg Jenő – akik azonnal maguk közé fogadják az artistavilágból érkezett párost.
Józsi és Hédi szoba-konyhás Dohány utcai bérlakásban laknak. Miután egy kollégájuk feljelenti a zsidó-osztrák párost a német nagykövetségen, német tiszt és magyar rendőr csönget be hozzájuk egy éjjel.
Józsi akkor már elővigyázatosságból a konyhában alszik, magyarázza, hogy ez is azt bizonyítja: pusztán munkakapcsolat van közöttük.
A hatóság emberei ettől függetlenül felszólítják Hédit, hogy csomagoljon össze és tartson velük. Józsi utánuk megy, a ház előtt tehetetlenül nézi, ahogy szerelmét betessékelik egy német felségjelű fekete személygépkocsiba.
Hédi és Józsi három évet töltöttek együtt, többé sosem látják egymást.
Markstein József tudja, ki jelenthette fel őket, de tehetetlen. Amikor másnap bemegy a Moulin Rouge-ba, ahol az illető – értesülve az éjszaka történtekről – előbb elfütyüli a nácik kedvenc dalát, a Lili Marlent, majd azt mondja:
Rá se ránts Józsikám, nagyon szép munkaszolgálatos lesz belőled!
A többiek lehajtott fejjel hallgatnak. Kivéve Flascher igazgatót, aki azt mondja Józsinak:
Holnaptól megemelem a gázsiját. Az emelőszámhoz pedig válasszon magának új partnert a tánckarból.
/A Moulin Rouge-t 1930-ban vette bérbe Flaschner Ernő és Evetovics János. A mulató produkciói túlnőttek a lokálkereteken. A műsor alatt szünetelt a felszolgálás, ragaszkodtak a színházi csendhez. Nemcsak a nagypénzű vendégeket csábították a mulatóba, hanem az ún. polgári közönséget is. A Moulin Rouge akkoriban társasági találkozóhelyként is közkedvelt volt, ahol nemcsak magányos férfiak és éjszakai pillangók, hanem családok is jól érezhették magukat. A revüket Kellér Dezső, Harmath Imre és Vadnai László írták, a díszlet- és jelmeztervező Vogel Eric volt. Sz.Á./
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
