Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Somlay Artúr egykori írásában idézi fel:
A Vígszínház iskolájának elvégzése után egy gazdag, nagy ország sok-sok színháza hívott engem, a fiatal színészt, akiben eleven, nagy lánggal égett a vágy: lenni valamivé.
Konkrét teátrumokat nem említ, ám nosztalgiával idézi fel, hogy miként járta olykor truppokba szerveződő színészekkel az ország kisebb-nagyobb helyiségeit, nem egyszer a maguk ácsolta színpadon színre lépve.
1902-ben Pozsonyban állomásoznak, amikor addigi – sehol fel nem sorolt – teljesítménye alapján felveszi tagjai közé a színészegyesület.
1904-ben komoly lehetőséget kap, amikor leszerződteti a Kolozsvári Nemzeti Színház, melyet a Ditrói Mór örökébe lépett Megyeri Dezső igazgat.
(Valójában 1896-ban vette át a teátrumot Ditróitól, majd 1900-ban Janovics Jenő kapta meg a posztot, de 1901-ben ismét Megyeri lett a kolozsvári színház vezetője. Sz. Á.)
Somlay Artúr főszerepek sorát játssza. Megkedveli a várost, a város publikuma pedig az ifjú színészt. Híre Pestig elhallatszik.
1905-ben leszerződteti a Vígszínház. Ott azonban kiderül: nem az első vonalba szánják.
Somlay Artúr elvétve nyilatkozott magánéletéről. Annyi tudható: a szerepeket tekintve szellősre sikerült vígszínházi évad idején vette feleségül Laszloszki Júliát 1905. május 7-én. /A feleség személyéről egyéb adat fellelhetetlen a lexikonokban. Sz. Á./
Gyermekük, Somlay Júlia már Miskolcon születik 1906. január 18-án. Édesapja saját akaratából pártolt át a Vígszínháztól az ottani teátrum társulatához. A borsodi városban az ifjú apa ismét egymás után kapja a főszerepeket, ahogy azt Kolozsváron is „megszokta."
1907-ben ajánlatot kap a Beöthy László vezette budapesti Magyar Színháztól, melynek 1905 és 1906 között egykori kolozsvári direktora, Megyeri Dezső volt a főrendezője – talán ő állt jót Somlayért.
Somlay Artúr 1907. október 23-án mutatkozik be a budapesti közönség előtt Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című regényének dramatizált változatában.
Somlay Artúr már a színre lépése előtt olyat nyújt a publikumnak, amelyet az eladdig nem tapasztalt. S amely történés egyik fő építőköve lesz mindannak, amiért a színész hamarosan megkapja az árgyélusból lerövidített Árgyél becenevet.
Amely jelzőként ördöngös, minden akadályt leküzdő személyt jelent. Becenévként pedig sosem volt Somlay Artúr ellenére.
Akkoriban az esti bemutatót megelőzte a sajtó képviselőinek megtartott délelőtti főpróba. A Dorian Gray arcképe főpróbáján azonban, miután felemelkedik a függöny, a publikum a színpad közepén álldogáló direktorral, Beöthy Lászlóval találja magát szembe. Beöthy mosolyogva biccent, majd bejelenti: a címszereplő, Somlay Artúr levelét fogja felolvasni. A levélben a színész elnézést kér a főpróba közönségétől, egyben tájékoztatja őket, hogy képtelennek érzi magát a szerep egy napon történő kétszeri eljátszására.
Hozzáteszi, hogy ő erre a szerepre mindenét fölteszi, és ha a bemutatón megbukik, úgy főbe lövi magát.
A sajtó képviselői zúgolódni kezdtek, ígérték, ha rajtuk múlik, akkor biztosan nem lesz hosszú életű az egzaltált, ismeretlen fiatal színész.
Somlay Artúr előre megfogalmazott véleményük ismeretében lép színpadra az esti bemutatón.
A Pesti Napló október 24-i számában az elmaradt főpróbáról is beszámol, de recenzense azt sem titkolja: Somlay játéka „forró sikert" aratott.
Somlay Artúr a közönség szeme láttára a játékával döntötte el azt a vitát, amely a körül forog: át kell-e éreznie a színésznek azt, amit játszik, vagy nem. Somlay kétségtelenül átérezte Dorian Gray szörnyű érzéseit.(...) Szinte önkívületben játszotta, toporzékolta és őrjöngte végig azt a szcénát, amikor Dorian leszúrja festő barátját. Nem ellenőrizhette többé magát, se hangját, se mozdulatain nem volt képes uralkodni. (...) E felvonás után – mint mondják – a színész ájultan vágódott végig a kulisszák mögött. És úgy kellett fellocsolni. És a közönség csodálatosképpen melléje állott. A felvonás után tizenötször szólították a lámpák elé.
A Dorian Gray igazi színészi áttörés Somlay Artúr pályája szempontjából – még úgy is, hogy az évad további bemutatói csak közepes sikert hoznak.
Egy alkalommal Beöthy László a darabválasztásai kapcsán megemlíti: fontos szempont számára, hogy rengeteg embert kell eltartania.
Somlay Artúr felel rá: Nem az igazgató tartja el a személyzetét, hanem a személyzet a direktor urat.
Somlay Artúr 1908. január 20-án levelet ír Somló Sándornak, a Nemzeti Színház akkori igazgatójának. Tájékoztatja, hogy mivel a Magyar Színház rendszerint művészileg értékelhetetlen darabokat tűz műsorára, kilépett a társulattól.
Egyben a Nemzeti Színház direktorának figyelmébe ajánlja magát.
Fizetési igényét a magyar színházi kontraktusa alapján határozza meg: az első évben 4400, a másodikban 5000, a harmadikban 6000 korona.
Egy évvel később, 1909. február 5-én áll először a Nemzeti Színház színpadára, Ibsen A vadkacsa című darabjának Relling doktoraként. A szerep és a modern színjátszást képviselő Somlay találkozása harmonikus.
Sokat ígérő lehetőség az ugyancsak a korszerű színház mellett hitet tett Hevesi Sándor rendezésében színre kerülő Shakespeare-darab, az Antonius és Cleopátra Antoniusa.
Az előadás azonban különös mutáció lesz.
Ignotus aléltan ír a Cleopátrát alakító Márkus Emíliáról,
aki annak fogta fel Cleopátrát ami, nemesen dekadens hisztérikának, a világ ocsmányságával összeütköző fejedelmi teremtésnek.
Ugyanakkor a publicista úgy vélte:
Ehhez a Cleopátrához képest nem volt elég szerencsés választás Somlayra bízni Antonius szerepét. Nehogy félreértessem: Somlay igazi színész, és nagy lehetőségek állnak fejlődése, becsvágya előtt. Lehet, bár nem hiszem, hogy úgy is meg lehet játszani Antoniust, mint ő játssza – azzal a bizonyos berlini kispolgári realizmussal, mely a legmélyebb pszichológiát is bele tudja lehelni abba a hangba, aminővel nálunk a házmester utasítja a szenes embert a hátulsó lépcsőre.
Más kritikusok is felhúzták az orrukat: verses darabot nem lehet stilizálás nélkül játszani. Pedig, ahogy megint más kritikusok megállapították – dicsérve egyben Somlay hiteles, realisztikus játékát – valójában arról volt szó:
nem lehet egy művet egyszerre kétfajta stílusban játszani.
A stílusvitáról Somlay egy újabb botránya tereli el a figyelmet.
1909. április 30-án tartják Balázs Béla Dr. Szélpál Margit című darabjának főpróbáját, a műben Somlay alakítja Beleznay Györgyöt. Amikor a közönség egy része ismételten megzavarja a játékot fojtott sugdolódzásával, Somlay Artúr hirtelen a nézőtér felé fordul, és rászól a közönségre:
Csendet kérek! Így már játszottam a Jardin de Paris-ban, de itt csendet kérek!
/Somlay Artúr még a Magyar Színház tagjaként valóban vállalt fellépéseket mulatókban is, az említett mellett a Bonbonier Kabaréban is, ahol elsőként szavalta el Magyarországon Ady Endre egyik versét – mely költővel erdélyi évada alatt került barátságba. A szavalatot persze megelőzte egy tréfás jelenet. Sz. Á./
A közönséget ledorongoló Somlay éppúgy felbőszíti a közélet jó néhány jelesét, mint ahogy akkor bőszítette fel, amikor „elbliccelte" a Dorian Gray főpróbáját.
A sajtó fel is idézi a korábbi esetet, nem említve az azt követő sikert. A Nemzeti Színházat is támadják a történtek miatt. Az igazgató, Somló Sándor azonban tudja, kit szerződtetett, és elnézi az újabb botrányt. Sőt, amikor az 1909 decemberében bemutatott Sári bíró címszereplőjét, Újházi Edét elüti egy fiáker, Somló megfogadja az ágyhoz kötött Újházi javaslatát, és Somlay Artúrnak adja át a szerepet.
Újházi felépülése után megnézi ifjú kollégáját, és nem is áll vissza a darabba.
A százas szériát megélő produkcióban a huszonhat éves Somlay Artúr alakítja kilencvennyolc alkalommal minapi múzsája, az akkor ötvenkilenc éves Blaha Lujza partnerét.
Érthető esendőség, hogy utóbb úgy emlékezett: ennek a darabnak egy korábbi színre vitelében látott először olyat Blaha előadásában, ami őt magát is a pályára vitte.
Egykori kritikák szerint Sári bíró szerepében Somlay Artúr Újházi Ede nyomdokain haladt, nem törekedett egyediségre.
Ugyanakkor folyamatosan a hivatásán töpreng. Akkoriban esik meg, hogy lányával és feleségével Capri szigetére utazik. Családja kapcsán annyit említ vonatkozó írásában:
felesége rendkívül tartott a „rossz hírű" olaszoktól, a színész pedig arra biztatta páréves kislányát, ijesszék meg valamiképpen az édesanyját, ötleteket is adott, de azokat még a gyermek is túl rémisztőnek találta.
A továbbiakban arról ír, hogy mely gátak tartották vissza attól, hogy találkozzon az ugyancsak Caprin időző Gorkijjal, azt is elbeszélve, hogy miként hatott színházi gondolkodására az író puszta közelsége.
Somlay Artúr a Nemzeti Színházban eltöltött tíz éve alatt közel száz szerepet játszik el. Parasztokat és papokat, nincsteleneket és nagypolgárokat, történelmi drámák keménykötésű hőseit.
A kritikák általában elismerőek, ugyanakkor szűkszavúak.
A legnagyobb sikerét az ugyancsak 1909-ben bemutatott Heyermans-darab, A remény Barendjeként aratja. A kritikák a legnagyobb elismeréssel szólnak alakításáról: a hajóskapitány által megvezetett bárgyú kamaszról,
aki tengeriszonya miatt képtelen betartani a munkaszerződésben tett vállalását.
Somlay megmutatta az iszony üvöltő tombolását, majd elomló tehetetlenségét, s mikor csendőrök jöttek érte a szerződésszegés miatt, akkor a félelem sikolyai buktak ki belőle, a szinte állattá alázott emberből kiszakadó artikulálatlan hangok, görcsök, mozdulatok egész sora.
Hamarosan megtapasztalja, nem egyszer szóvá is teszi: a Nemzeti Színházhoz szegődve maga is csapdahelyzetbe került. Három igazgatót szolgál ki, mindből hiányzik valami. A finom tollú, drámákat jegyző, színházzal átitatott Somló Sándorból a társulatban egyensúlyt teremteni képes erély. Az őt váltó erélyes színész-rendező Tóth Imréből a lelkesítő nagy koncepció. A harmadikból, a koncepciózus Ambrus Zoltánból a színházi élet gyakorlati ismerete.
Somlay Artúrnak más is okod ad a belső vívódásra.
A Nemzeti Színház tagjaként éli át az első világháborút, a kommün vörös terrorját, a megtorlás szélsőségeit.
Így írt erről évekkel később:
A Nemzeti Színháznak sok halottja, sok rokkantja volt: Nagyszerű férfiak, nagyszerű nők, akikre mély fájdalommal gondolok ma is. Akkor szinte elviselhetetlen kín volt látnom a romlást és a pusztulást. Ez az első vesztett, nagy háború, és azok az egymásra törő forradalmak nagy mértékben ingatták meg az emberbe vetett hitemet, de még inkább fájt látnom a megmaradt nemzeti színházi tagok színeváltozását, amit közvetlen közelről kellett végignéznem.
Somlay Artúr 1920 májusában betegségre hivatkozva – a gyomrával vannak komoly problémái – szabadságot kér a Nemzeti Színházban, majd két évet külföldön tölt családjával.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
