Egy nyugdíjashoz vezetnek a szálak a műkincshamisítási botrányban

Vágólapra másolva!
Egy 69 éves nyugdíjashoz vezettek annak a nyomozásnak a szálai, amelyet egy palermói kiállítás hamisnak ítélt Modigliani-festményei miatt indítottak el.
Vágólapra másolva!

Nagyon valószínű, hogy egy 69 éves modenai nyugdíjas készített több festményt és rajzot, amelyeket a híres olasz modernista festő, Amadeo Modigliani munkáiként állítottak már ki több olasz városban is. Az olasz rendőrség műkincsekre szakosodott egysége, a TPC (Comando Carabinieri Tutela Patrimonio Culturale) a feltételezett hamisítványok palermói kiállítása után indította a nyomozást, és

arra jutottak, hogy a férfi műhelyében készült

az a kilenc festmény és tíz rajz, amelyeket Amedeo Modigliani (1884-1920), az elnyújtott, hosszúkás emberalakjairól híres modernista festő eredeti műveiként állítottak ki.

A modenai műhelyben bélyegzőket, pecséteket és címkéket is találtak, amelyek szintén a hamisítványok hitelesítését szolgálták. A műveket már Palermóban, Rómában és Spoletóban is kiállították. A TPC közleménye szerint a spoletói Amedeo Modigliani Intézet igazgatója és az egyik kiállítás kurátora ellen március óta folyik vizsgálat. A nyugdíjas a TPC szerint nemcsak Modiglianikat gyártott, hanem 13 olyan képet is, amelyekről azt állította, hogy Lucian Freud brit festő művei.

A razzia során a műhelyben további 24 festményt foglaltak le,

amelyek állítólag Picasso-, Chagall-, De Nittis-, Boldini-, Dalí- és Gattuso-művek, a nyomozók szerint azonban hamisítványok. Szakértők szerint több Modigliani-hamisítvány is forgalomban van. Nagy botrányhoz vezetett a toszkánai mester három feltételezett szobrának megtalálása 1984-ben. A művész szülővárosában, Livornóban egy csatornából kihalászott műveket neves szakértők eredetinek minősítették, ám később kiderült, hogy diákcsíny történt, amelynek kifejezett célja volt, hogy bolondját járassa a műkritikusokkal.