Felföldi Anikó, a szubrett - filozófiai tanulmányairól, a családjuk vagyonát elkobzó korszakról, az életéről mesél

Felföldi Anikó túlságosan szépnek és arisztokratikusnak találtatott a korszak ideáljaihoz képest, amikor a kilencszázötvenes években megpróbált bekerülni a Színművészeti Főiskola hallgatói közé. Néhány éven belül mégis egyike lett az akkor még Fővárosi Operettszínház néven működő intézmény legismertebb művészeinek. A Budapesti Operettszínházban tavaly ünnepelték nyolcvanadik születésnapját, ahol színészi diplomáját is átvehette. Időközben a musical és operett repertoár főszerepeinek sorát játszotta végig, olykor külföldi színházak előadásaiban. A Magyarok Világszövetségének kulturális nagyköveteként pedig pódiumműsorokkal utazta körbe a világot. Színházában, melynek 1966-ban lett tagja, nemrég mutatták be a Csárdáskirálynőt, amelyben Honthy Hanna egykori szerepét játssza. Az előadást a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila rendezte. Felföldi Anikó az Origónak egyebek között azt is elmeséli, hogy miért tartotta fontosnak szubrettként az esztétika-filozófia szak elvégzését, ahogy arról is szó esik, miért lehet hasznos egy barna lánynak úgy tennie olykor, mintha lélekben ugyanolyan szőke lenne, mint a színpadon, parókában megformált figurája.

Szokta mondani: a Nemzetiben tanult meg állni, járni pedig a kecskeméti Katona József Színházban. Ahová egy állatkerti kitérő után került.

Ott tartották azt a szépségversenyt, amelyre akkor jelentkezetem a hecc kedvéért, amikor manökenkedtem egy keveset, nem sokat, mert ahhoz alacsony voltam. Már el is felejtettem a dolgot, amikor jött egy távirat: a szépségverseny első fordulója az Állatkertben lesz. Fajsúlyos zsűrije volt, mások mellett Pátzay Pál szobrászművész, Fejér István, a Vidám Színpad igazgatója, a kecskeméti színigazgató Radó Vilmos, Ráday Imre színművész, a kor legmenőbb divatszalonját irányító Rotchild Klára. Radó Vilmos nem sokkal később levélben tudatta: Csorba István írt egy darabot „A Balaton szépe" címmel, amiben enyém lehet a főszerep. Amikor elutaztam Kecskemétre, elvittek Kis Gáborhoz a színház ének-korrepetitorához, majd Finikéhez, Feleki Kamill tánctanár feleségéhez. Németh Antal főrendező pedig Toldy-tesztet végeztetett velem – rosszarcú emberek közül kellett kiválasztanom a számomra legelfogadhatóbbat -, elkészítve a pszichológiai profilomat. Miután átestem a „vizsgálatokon", elkezdtem próbálni. Aztán a negyedik héten lejött Krencsey Marianne – nem tudtam, hogy érkezni fog -, aki akkor már nagy sztár volt, és megcsinálta helyettem a premiert. Enyém lett a másodszereposztás - történt még ilyen nem egyszer az életemben. Ezzel együtt Radó Vili bácsi nagyon szeretett, több fontos szerepet kaptam a színházában, például Sybillből Sarah-t, a Fekete Péterből Colette-et. Igaz, másodszereposztásban, de az aznapi nézőnek én voltam az első.

Szárnyalt?

Nem volt egyszerű helyzet, először távol a szüleimtől, albérletben. Sokszor eszembe jutott: a hat évvel idősebb nővérem a gyönyörű koloratúrszoprán hangjával egész más irányba indult, én meg itt dalolok egy színházban azzal a kis gramofon hanggal a torkomban. Hozzáteszem: a táncom meg azért lett ilyen egyedi, mert nem klasszikus balett alapokra épül, hanem arra, ami egykor válogatott talajtornászként belém vésődött.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Talajtornázni szülői tanácsra kezdett?

A családunkra nehezedő sokféle teher miatt kaptam egy tüdőgyulladást, amit lábon hordtam ki, de maradt utána egy, a szívemre veszélyes szövődmény. Az általános iskolában fel is voltam mentve tornából, de az egyik osztálytársam, a későbbi színésznő, Margitai Ági, aki a Honvédban talajtornázott, egyszer azt ajánlotta: próbálkozzam meg én is a sportággal. Az első év után az orvosi teszt végén közölték: nem sportolhatok. Folytattam, s a második év végén azt mondták: sportolhatok, de nem versenyezhetek. A harmadik évben engedélyezték a versenyzést. A válogatott csapat tagja voltam már, amikor velünk nyitották meg a tatai edzőtábort. Tizennégy évesen, sérülés miatt kellett abbahagynom a tornát. Akkor elmentem kajakozni, de a szüleim arról sem tudtak. Egyszer megkértem édesanyámat, hogy délután háromra menjen fel a Margit hídra, álljon meg itt és itt, figyelje a vizet. Amikor felintegettem neki az evezőmmel, majdnem elájult.

Említette: kiváló hangi adottságai ellenére nővére nem a rivalda felé, hanem más irányba indult. Merre?

Gazdasági tanulmányok után végül pénzügyi osztályvezető lett.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ön pedig Kecskemétről, a Nemzeti Színházat követő második színészi állomáshelyéről felkerült a budapesti Vidám Színpadhoz. Miként?

Alighanem Radó Vilmos ajánlott be a pesti társulat vezetőjének, Fehér Istvánnak – aki maga is biztatott még a szépségverseny után, hogy ha színházhoz akarok kerülni, keressem meg. A Vidám Színpadnak akkoriban olyan tagjai voltak, mint Salamon Béla, Kellér Dezső, Darvas Szilárd, Kazal László, Kabos Gyula, Kibédi Ervin. A kabaré mesterei mellett csiszolódott a tempóérzékem, ami nélkülözhetetlen a jó és hiteles poentírozáshoz. Összetartó csapat volt. Tagja volt az Operett primadonnájának kérésére oda száműzött kiváló szubrett, Fejes Teri is. Tudtam, hogy a magánélete sem egyszerű, de ebből semmit nem lehetett érezni, s amikor rákérdeztem, hogyan csinálja, azt felelte: „Mindenkinek van egy puttonya, amibe minden gond, baj belefér. Az egész nap rajtad van. Amikor bejössz a színházba, a portánál leteszed a puttonyt, az úgyis megvár, és akkor te előadás alatt boldog és felszabadult lehetsz, semmi más nem számít, csak a színpad, a közönség, a szerep és a siker." Azóta próbálok én is eszerint élni. Teritől egyébként - sok más színpadi trükk mellett – azt is megtanultam, hogyan kell biztonsággal lejönni egy lépcsőn felemelt fejjel.

Vidám színpadi feladatai mellett több szakmai stúdiumot is elvégzett.

Radó Vili bácsi tanácsára iratkoztam be mindenhová, ahol szakmailag fontos dolgokat oktattak. Így lettem tagja a Magyar Rádió „óvodájának", ahol a jövő táncdalénekeseit képezték. A hangom alapján választott ki Németh Lehel vokálozni, illetve az első lemezén duettünk is volt, „Nekem a Balaton a Riviéra" címmel, ami máig retro sláger, valamint sokat jártunk együtt haknizni. Miután megszereztem az „A" kategóriás táncdal énekesi licencet, elvégeztem az Országos Rendező Iroda (ORI) három éves sanzon stúdióját is, ahol olyan művészek tanítottak, mint a rendező Horváth Tivadar, a „rímhányó" Romhányi József, a zongoraművész Turán László. Tartalmas időszaka volt az életemnek, akkoriban lettem Annából Anikó, mert Fehér István szerint ez a keresztnév jobban passzolt a kabaré műfajához.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kabaré mennyire volt akkoriban politikus műfaj?

Az volt a szelep, amelyen át a nép kiereszthette a gőzt. Sőt, még Kádár elvtárs is felbukkant olykor a bemutatókon a feleségével, Tamáska Máriával. Tamáska Máriának nagy barátnője volt a színházunk egyik tagja, Sólyom Janka sanzonett, aki valamikor Krisztus előtt született, de a patrónusa révén még sok ezer évesen is énekelgethette, hogy „Mi, Marseille-i lányok". Közben háromlábú asztalkára támaszkodott a színpadon, de Janka annyira irritálta a műszakot, hogy egyre rövidebbre fűrészelték az asztalka lábait. Janka egyre viccesebben nézett ki, mind jobban elgörbülve.

Akkoriban, egész pontosan 1959-ben kapott főszerepet a Magyar Televízió első kvízműsorában.

Az volt a címe, hogy Katit keressük. A történet szerint egy fiú – Garics János - és egy lány – ez voltam én -, megismerkedik. A lány próbára akarja tenni a fiút, nem megy el a megbeszélt randevúra, hanem üzeneteket küld, megoldandó feladatokkal. Például a Dunai Vasmű kapcsán tett fel izgalmas kérdéseket termelékenység témában. Hatalmas siker volt, az emberek hokedlivel a hónuk alatt mentek át ahhoz a szomszédhoz, akinek volt már tévékészüléke. Salamon Béla bácsi kihasználva a hirtelen jött országos ismertségemet, úgy konferált fel a saját, Lepsénynél még megvolt című műsorában: „Akit egy egész ország keres, azt most én megtaláltam és elhoztam. Íme, Kati!" Nem volt könnyű rávenni, hogy legalább zárójelesen, de említse meg az igazi nevemet is.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A már részben idézett mondása így teljes: „A Nemzetiben megtanultam felállni, a kecskeméti színháznál járni kezdtem, a Vidám Színpadnál már futottam, az Operettben bajnokságot nyertem."

Ahová sosem vágytam, hiszen azt gondoltam: az én énekesi, táncosi képességeim a kisebb színterekkel passzentosak. A zenekari árok, a frakkos karmester – elképzelhetetlen volt számomra. Ám 1966 tavaszán Lehoczky Zsuzsa várandós lett, és hirtelenjében nem tudtak helyette senkit beállítani a műsorra tűzött Csókolj meg, Katám! (Kiss me Kate!) című előadásba. Az ORI tanfolyamon megismert Horváth Tivadar ajánlására kerültem a helyére, s debütálásom után az akkoriban a színháznál dolgozó Seregi László (a nagy koreográfus névrokona, a szerk.) megkérdezte: nincs-e kedvem csatlakozni a társulathoz? Én Horváth Tivadart kérdeztem: „Mit tegyek? Azt felelte: „Akkor kell menni, amikor hívják az embert." Az ő Maya rendezésében kezdtem, aztán sorra jöttek a különböző szerepek: a „Tigris a garázsban" című zenés játéktól kezdve a különböző kortárs magyar zenés darabokig, vígjátékokig. Fényes Szabolcs, aki sok darabot jegyzett, nagyon szeretett. Akkor már férjnél voltam, Szabolcs és Körmendi Vilmos, a férjem, abban is egyetértettek, hogy nekem rendkívül kedves, civil hangom van.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!