Sajnálom, hogy nem tudok már nagy sétákat tenni

Andorai Péter interjú
2019.03.18
fotó: Csudai Sándor - Origo
Andorai Péter interjú 2019.03.18 fotó: Csudai Sándor - Origo
Vágólapra másolva!
A nemzet színésze, a Kossuth-díjas Andorai Péter az egyik legnagyobb magyar színész. Évek óta hiányzik a színpadról, feladatot már csak filmekben vállal. A múltidézés kapcsán szóba kerül amerikai (a kommunizmus szóhasználatával) disszidálása, vándorkedvének is magyarázatát adja, beszél hétköznapjairól, családi ügyekről, ahogy tavalyi találkozásukról is Szabó Istvánnal és Klaus Maria Brandauerrel.
Vágólapra másolva!

Simon Zsuzsa osztályába került, míg a másik hallgatói csapatot Szinetár Miklós vitte el a diplomáig. Tudja, hogy miért sorolódott az előbbi tanerő neveltjei közé?

Legendás beszédtanárunk, Montágh Imre mesélte el, hogy valójában Radnóti Miklós özvegye, Fifi néni kívánságára vettek fel, akit mélyen megérintett az, ahogy elmondtam Radnóti egyik eklogáját. Másik beszédtanáromtól, Gáti Józseftől tudtam meg: Simon Zsuzsa és Szinetár Miklós pénzfeldobással döntötték el, hogy melyik osztályba kerüljek. Egyikük sem akart a magáénak tudni. Úgy gondolták: már szinte kész vagyok, nincs mit tanítani nekem, belezavarnék a fiatalabb hallgatókra kidolgozott metódusukba. Nem szerettek volna egy vezérürüt az osztályukba.

Vezérürü lett?

Nem is akartam az lenni. Azok közé sem kerültem be, akikről azt suttogták: biztosan nagy színész lesz. Anélkül is tudtam, hogy megtalálom a helyem a pályán. Biztonságot adott, hogy érezhettem Radó Vilmos gondoskodását. Amikor diplomázva leszerződtetett a Nemzeti Színház, de szerepet nem adtak a kontraktus mellé, akkor annak tudatában mondtam fel: a kecskeméti színháznál feladataim is lesznek. A felmondásom miatt persze nagy volt a csodálkozás: hogy merek zöldfülűként szembemenni a Nemzeti Színház vezetésével? A direktor le is akart tiltatni egy évre a külső munkákról. Nem érdekelt. Kecskeméten együtt dogozhattam Gábor Miklóssal, akit nagyon tiszteltem és szerettem. Még rendezett is ott egy Sarkadi-darabban.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

A forgatásokról nem kellett hosszú ideig lemondania. Az 1977-es és 1978-as évadban volt tagja a kecskeméti Katona József Színháznak, miközben négy filmalkotásban szerepelt. Aztán átszerződött a Ruszt József vezette Várszínházhoz, egyben forgatni kezdett a Szabó István rendezte Bizalom című, utóbb Oscar-díjra jelölt alkotásban. Amúgy első filmjét még harmadévesen forgatta, Sallai Imrét alakította Grunwalsky Ferenc Vörös rekviem-jében. A filmes alkotók evidensen „kattantak rá” intellektuális, angolos, száraz alkatára?

Véletlenül kerültem a világukba. Grunwalsky Sallai Imre szerepét szovjet színésznek szánta, akit végül – egy hazájában forgatott tévésorozat miatt - nem adtak ki. Én a bírót játszottam volna, akit végül Dunai Tamásra osztottak át. Vele szépen kvadrál a karakterünk. Amikor az amerikai kiruccanásom miatt megcsinálta helyettem a szerepem utószinkronját a Mephistó-ban – kísértetiesen olyan volt a hangja, mint az enyém.

Kedves, ahogy nonchalance említi az amerikai „kiruccanást”. Konkrétan disszidált, miután engedélyt kapott, hogy a Bizalom Oscar-jelölése kapcsán részt vegyen az átadási ceremónián. Majd' egy évig kint maradt. Még egy – korábban csupán fél mondatban említett – rövid házasság is belefért a kalandba. Hogy hívták a hölgyet?

Rita Jessy Ortegának. Amerikában élő másodgenerációs mexikói leány volt. Szép, de rövid időszakot töltöttünk együtt. Otthagytam, mert kiderült, hogy elég különböző világokhoz tartozunk. Nálam a nőügyek amúgy is elég gyors lefolyásúak voltak.

Amerikában miként tudott megélni?

Politikai menedékjogot kértem, megkaptam a zöld kártyát, tudtam dolgozni. Legtovább egy ötvenhatos magyar házaspár képkereskedésében voltam állásban, Los Angelesben, a Sunset Boulevardon. Félig raktárosként, félig kiszállítóként. A házaspárnak nem volt gyermeke, családtagként kezeltek, vittek magukkal mindenfelé. Aztán mégis elmentem egy tervezőirodához, ahol nagyon jól fizetettek. Csak az volt a baj, hogy a legaljáról kellett kezdenem. Sablonokat rajzolgattam egész nap. Tudtam, hogy nekem ez nem pálya.

Forrás: Origo

Így hát hazajött.

Hazahozott a magyarságom, a nosztalgiám, a színház hiánya. Távol áll tőlem az amerikai karakter, akinek semmi másról nem szól az élete, csak a pénzről. Az engem sosem érdekelt annyira. Nálam: easy come, easy go. Ha volt pénzem, elajándékoztam, elvertem. Annyi kellett csak, hogy le tudjak ülni a haverokkal – legtöbbször az Erzsébet Sörözőbe, ahol felváltva vendégeltük meg egymást.

Ha már szóba jött: említette egyszer, hogy ifjan rendesen kitombolta magát. Hol voltak még jeles színterei?

Nagyon sok hely volt, a kollégákat is napestig sorolhatnám, akikkel végigmulattuk az éjszakákat. De a mi tombolásunk csak szolid vigadozás volt a csendes hetvenes, nyolcvanas években ahhoz képest, ami ma folyik a bulinegyedben. Ma már nehéz elképzelni, de a mi tombolásunk sokszor abból állt, hogy miközben Presser Gabi nyomta a zongorát a Balettcipőben, mi Bajor Imivel és a többi törzstaggal hajnalig énekeltünk. Amikor reggel kinyitott a szemközti pékség, Peti, a pultos kiszaladt a friss pékáruért, kakaóért – így ott is reggeliztünk.

A pia fontos volt az életében?

Ivott mindenki, része volt a dolognak. De ebben is apámra hajazok: ha rájött az éneklés az éjszakában, akkor tudta, hogy ideje leállni. Szerencsére nekem is volt önkontrollom.

Hazatérésére visszatérve: „magyarság, nosztalgia, a színház hiánya”. Fontossági sorend?

A magyarságom biztosan első helyen van. De az is hozzátartozik a dologhoz, hogy Amerikában többször felhívott Földi Ottó, a Mafilm társulat vezetője – amikor kimentem, már ott voltam státuszban –, és noszogatott: gyere haza, megvan még az állásod. Hívott Hernádi Gyula és a producer Gát György, alias Pörkölt is. Mondták: indul egy Jancsó-film, Miklós nekem szánja benne a főszerepet. Ez volt a végső impulzus.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Kilencszáznyolcvanegyben jött haza, akkoriban még minimum felfüggesztett börtön járt az efféle kalandokért. Önt érte retorzió?

Aczél György helyettese – neve az idők homályába veszett – mondta, amikor bevonták az útlevelemet: „Nyugi, fél év múlva visszakapod.” Repi konyakot iszogattunk, elbeszélgettünk. Rákérdezett persze, hogy nem környékezett-e meg a kinti titkosszolgálat, legyintettem. Aztán hamar békén hagytak, fél évvel később már Nyugat-Berlinben forgattam. Esetemben alighanem a filmszakma nyomására „tette fel a kezét" a minisztérium. A Jancsó-filmről végül mégis lecsúsztam, a nekem szánt szerepet Kozák András játszott el. Nem bántam, sosem voltam szerepirigy. Csak a Várszínház kapcsán volt bennem kis feszkó, ahol már visszatérő vendégként játszottam A lovakat lelövik, ugye? című darabban, mielőtt szó nélkül leléptem volna. Kulka Jánosnak kellett beugrania, akinek szerencsére jól fogott az agya, pillanatok alatt bevágta a szöveget. Azért felmentem hozzá egy üveg itallal, és mondtam neki: „Bocs öreg, ez a minimum, ami jár neked.”

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!