Kabos Gyula komédiákban, tragédiákban bővelkedő, fájdalmasan rövid élete

Meseautó (1934)

Kabos Gyula negyvenéves kora után kezdett forgatni. Aztán már folyamatosan készültek a nevével fémjelzett mozidarabok – egészen addig, amíg a zsidótörvények miatt el nem hagyta az országot. Majd Amerikában azért nácizták, mert védte Magyarországot. Amúgy sokszor maga adta az ötleteket a sztorikhoz, vagy saját érzése szerint igazított a forgatókönyvön. Unikális profizmusa miatt nemcsak filmgyári stábok, de a közönség is úgy kezdte emlegetni: a magyar Chaplin. Mindemellett a színész csak pénzkeresetnek tekintette a mozgóképes lehetőségeket, valójában a színpadon vágyott nagy drámai feladatokra. Abból kevés jutott neki. Annál bővebben a huszonéves korától százával játszott operettszerepből, vígjátéki feladatból, valamint a gyakorta maga által jegyzett kabaréjelenetből. Mindezért viszont olykor erős lenézést tapasztalt a kollégáktól. Áttételesen komoly csalódások is részesei lehetnek annak, hogy az egyik legnagyobb honi nevettetőnk ötvenötödik születésnapját sem élhette meg. Sorsa különös, bár szakmájában nem egyedi.

Vigadót nyit Nagyváradon, nőül vesz egy hadiözvegyet

Még tart a háború, amikor 1916 áprilisában a katonai papírja szerint rokkant Kabos Gyula feltűnik a Kristálypalota Szerecsen (ma Paulay Ede) utcai mulató műsorában. Majd minden állítólagos fogyatékossága ellenére ősztől már a Nagymező utcai, az előbbinél jóval színvonalasabb Fővárosi Orfeum színpadán játszik, rendez, és jegyez szerzőként is néhány jelenetet.
Orfeumi produkcióira már a Színházi Élet is reflektál:

Kabos Gyula egész egyéni eszközökkel, a sablonoktól mindig messze eltérően, idegen iskolákat sosem követve teszi a dolgát a rivaldában. Mindig frissen hat ez a fiatal színész. Tánca és játéka egészen meglepő, és igazolja azt a népszerűséget, amelyre rövid idő alatt sikerült szert tennie.

Csakhogy Kabos Gyula gyűlöli az esztrád létet.

A háború utáni hónapokban többször is ajánlkozik különböző színházaknál – köztük a Király Színháznál –, de a kabarévilágban megszerzett gyors pesti népszerűsége nem jó ajánlólevél.
Ismerősei összehozzák két rendkívül jómódú, kabarékedvelő személlyel – név szerint Politzer Sándorral és özvegy Corner Lajosné Tolnai Helénnel –, akiket meggyőz:

fektessék pénzüket a művészeti vezetésével megnyitandó nagyváradi Vigadóba.

A színészt nagyváradi ismerősei informálták: a városban nincs igazán nívós szórakozóhely, amely színt vinne Nagyvárad életébe. Egyebekről nem szóltak, így a kabarékedvelő szponzorok 1918 júliusában hatalmas összeget fektetnek a nagyváradi Fekete Sas Hotel báltermének átalakításába. A készülő Vigadó Varieté díszleteit Budapesten csináltatják, a konyhai előkészületeket pedig a fővárosi Britannia Szálló mesterszakácsa vezényli. Kabos Gyulát lelkesen fogadja a helyi publikum, a Nagyvárad című lap cikke arról tudósít:

Kabos Gyula, ez a nagyszerű művész mindenütt ott van, a színpadon, a szereplőknél, a próbán, s mint direktor éles látással vezet mindent.

Azért mégis akad, amit nem akar észrevenni.

Malatinszky Lajos, Bihar vármegye főispánja rendre adakozásra szólítja fel a város még tehetősebb polgárait az egyre szélesebb rétegeket érintő elszegényedés féken tartására. A városban gyakori az áruhiány alapvető cikkekből, ősszel spanyolnátha sújtja Nagyváradot, a szénkészletek már a tél előtt kimerülőben.

Sok derűre az sem ad okot, hogy a város már novemberben román fennhatóság alá kerül.

Közben Nagyváradon új vigalmi adóról hoznak rendeletet, amely előírja: az eladni szánt jegyek után még azok értékesítése előtt be kell fizetni az adót. Kabos Gyula Varietéja hetek alatt adósságspirálba kerül, a csekély bevétel nemigen fedezi azokat a valóban nívós műsorszámokat, amelyeket a Nagyvárad, Bécs és Budapest között – mind kimerültebben – cirkáló direktor leszerződtet.

1919. február 15-én a Nagyváradi Napló közleményben tudatja:

Kabos Gyula megvált a Vigadó Varieté vezetésétől.

De még egy ideig a városban marad.

Házassági anyakönyvi kivonat Forrás: Kabos család archívuma

Március 8-án nőül veszi az akkoriban megismert hadiözvegyet, Puhalag Máriát, egykori dr. Surányi Imrénét,

kinek előző férje az olasz fronton esett el harminchat éves korában. Az asszony nyolcéves kislányát, Surányi Gabit apjaként neveli majd. A házasságukat követő évben megszületik közös gyermekük is, Kabos István György.

Kabos Gyula igazi társra talált Máriában, aki kitart mellette azok után is, hogy a színész szert tesz majd egy „árnyékcsaládra”.

Ajnározza a kritika, a színész fajsúlyos, orosz hősökről ábrándozik

A friss házas Kabos Gyula Pestre visszatérve először a Medgyaszay Vilma által alapított Dunaparti Színházban játszik. Eleinte – ismét startvonalra sorolva – epizódszerepeket kap a színház fő profilját jelentő francia egyfelvonásosokban, bohózatokban. A kritika mégis minduntalan felfigyel rá.

Folyvást említik: habkönnyű csacskaságok karaktereibe is képes mélységet vinni, miközben marad mulattató.

A Király Színház korábbi igazgatója, Beöthy László időközben megalapítja a több teátrumot magába foglaló Union Rt.-t. Miután Beöthy megtekinti Kabost egy már direkt a színész számára írt vígjátékban, azonnal leszerződteti, majd beosztja az Andrássy úti színházához. Kabos Gyula 1920 őszétől 1924 nyaráig negyvennégy kisebb-nagyobb egyfelvonásosban, tréfában szerepel. Megesik, hogy egyetlen este két Union-színházban van jelenése.

1923 áprilisában mutatják be az Union Rt.-hez tartozó Magyar Színházban Tersánszky Szidike című darabját. Annak kapcsán először ír Kabosról recenziót az egykori szabadkai kislány, Lányi Hédike volt udvarlója, Kosztolányi Dezső:

Kabos, aki egy kisvárosi, részeges adóhivatalnokot játszik, remekbe készült figurát vetít elénk, amelynek minden mozdulatáról, köhintéséről tanulmányt lehetne írni. Részletező művészete egyenrangú az íróéval.

Az Union Rt. Belvárosi Színházában Zilahy Lajos A jégcsap című új darabjában játszik: egy anyagi gondokkal küzdő, ám tehetős szépasszony körül sündörgő ügyvédjelöltet. A visszafogott hangú kritikus, Kárpáti Aurél terebélyes mondatokban áradozik Kabos Gyula emberábrázoló képességéről.
A harminchat éves Kabos Gyula akkoriban ad interjút a tekintélyes reggeli lapnak, a Magyarországnak:

Igazi sikerekre nem emlékszem. Az operetteket sosem értékeltem sokra. Két szerep nőtt igazán a szívemhez. Az egyik a Szidikében, a másik A jégcsapban. Nemcsak felületesen nevettetni, hanem mély, igaz emberi érzéseket szólaltatni meg a színpadon: ez minden vágyam. Furcsa, tragikus orosz figurákra gondolok leginkább, melyeket az orosz klasszikus írók keltenek életre, és amelyek a legközelebb állnak hozzám.

Orosz hősöket játszik, mennybe megy, a közönség a bohócot akarja

Kabos Gyulát 1924-ben szerződteti a Vígszínház, amely a Nemzeti Színház után az ország második legtekintélyesebb teátruma. Kabos Gyula a körúti teátrumban játssza el Jób Dániel rendezésében a Cseresznyéskert Lopahinját.

A Pesti Hírlap recenziója:

Kezdjük a meglepetéssel: Kabos Gyula a gazdag paraszt karakterszerepében mesterit produkált, csupa szín, zamat, ízlés.

A színház „színi bölényei” közül többen is rosszul viselték a kabaréból közéjük került Kabos sikerét.

A vezető művészeinek némileg kiszolgáltatott direkció parkoltatni kezdi. Kabos – szerződésére hivatkozva – perrel fenyegetőzik, mire ígérnek neki ezt-azt, de lényegében parkol tovább.

Második vígszínházi évadja végén távozik a teátrumtól.

Merész húzás, mert a Víg még tartja magát, de már a színházakban is érezteti hatását a begyűrűző gazdasági válság. Sorra zárnak be, szórványosan nyitnak újra a magánteátrumok. Bárdos Artúr, a színházi élet élő legendája ilyen körülmények között is művész színházat szervez a Nagymező utcában. A Renaissance teátrum direktora Kabos Gyulát kéri fel Szemen Juskevics orosz zsidó író „Szorkin és a főnyeremény” című tragikomédiájának címszerepére. Munkában megroppant hivatalnokot alakít, aki beleőrül abba, hogy megüti a lottófőnyereményt. Öt héten át ott tolong az előadáson az egész színházi szakma, valamint a fővárosi és vidéki kritikusok, hogy lássák Kabost.

Kosztolányi Dezső a színész zsenialitására egyebek közt azt hozza példaként: Kabos csak az őrülési jelenetben teszi világossá, hogy a nyomorult Szorkin már rég eszét veszített ember volt.

Kabos Gyula drámai színészként is mennybe megy. Ám a hatodik héten elfogynak a hivatásos érdeklődök.

A civil közönség nem kíváncsi kedvelt bohócuk efféle kunsztjaira.

Családok fenntartója

Kabos Gyula 1926-ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződik.
Szakmányba játssza az operettek kliséfiguráit.

Először kezdik emlegetni a kritikák: önmagát ismétli, maníros.

Anyaszínháza mellett kabarékban is fellép, rendre hasonló karakterekben. Hajtja a pénzt.

Édesapjának, aki rendkívül büszke fia népszerűségére, jegyszedői állást intéz a Fővárosi Nagycirkusznál, ugyanakkor anyagilag is támogatja az öreget. Komoly összegekkel finanszírozza édesanyját, testvéreit is. Egyik nővére a mamát gondozza, a két másik, optikusnak tanult lány állástalan, ahogy találmányokkal próbálkozó bátyja sem biztos egzisztencia. Ott van még felesége, fia és nevelt lánya is. Ráadásul lesz egy plusz családja.

Az Operett Színházban keveredik viszonyba mutatós, amúgy színészileg gyengécske kolleginával.

Ábrahám Pál: Zenebona. Fővárosi Operettszínház, 1928. Kabos Gyula (Silvestre), Fejes Teri (Lia) Forrás: Wikimedia Commons

Utóbb arról suttognak: a nő valamiképpen megzsarolta Kabost, amikor az kilépett volna a kapcsolatból. Annyi biztos: hamarosan kislány születik a viszonyból, akit anyjával együtt ugyancsak élete végéig támogat. Mária tud mindent, de csak akkor hozza szóba a dolgot, amikor megtudja: a nő csalja Kabost. A feleség valójában védeni akarja férjét a megrázkódtatástól.

Kabos Gyula élete végéig szenvedett a kettős helyzettől: a világ felé – és persze felesége, fia, nevelt lánya körében is – igyekezett tisztes, polgári családapaként feltűnni.

Ám ebbe a képbe belemaszatolt a másik család létezése, akik iránt szintén felelősséget érzett.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!