2016 – tőlük búcsúztunk

Vágólapra másolva!

„2016 már hivatalosan is a legszomorúbb év” – írta Sean Lennon, amikor megtudta, hogy Leonard Cohen meghalt. Valóban, szinte példátlanul hosszú azoknak a művészeknek a sora, akiket 2016-ban veszített el a világ. Ezúttal azokról a magyar művészekről emlékezünk meg, akiknek a halálával idén érte veszteség a színházi, irodalmi, zenei vagy képzőművészeti életet.

Verasztó Annamária

Vágólapra másolva!

gyász 2016

Psota Irén (1929–2016)

Az idei Magyar Filmhét ünnepélyes megnyitója előtt mindössze néhány órával nyert Oscar-díjat a Saul fia, mégsem lehetett felhőtlen az ünneplés: néhány nappal a Filmhét kezdete előtt, 2016. február 25-én halt meg

a huszadik századi magyar színjátszás egyik legnagyobb egyénisége,

Psota Irén – előtte tisztelegtek néma csenddel a jelenlévők. A 2016-os POSZT záróünnepsége sem múlhatott el anélkül, hogy meg ne idézték volna az emlékét. Keleti Éva Kontakt című fotókiállításán, a kifejezetten Psota Irénnek szentelt sarokban voltak láthatóak az alábbi képek, amelyek Psota Irén két arcát, ahogy a fotográfus fogalmazott, a művészt és az embert mutatják be. Amint Keleti Éva kifejtette: akár parókában bolondozott, és szórakoztatta a közönséget, akár pusztán a kézmozdulataival igyekezett kifejezni valamit, olyan nagyság volt, aki nem merülhet feledésbe.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki 120-nál is több színházi produkcióban és közel 70 filmben és tévéjátékban nyújtott nagyszerű alakítást tragédiáktól a vígjátékokig – köztük olyan klasszikusokban, mint a Margarida asszony, a Macskajáték, A kaukázusi krétakör, a Napfény a jégen vagy a Ház a sziklák alatt – 86 évet élt.

Keleti Éva fotói Psota Irénről Fotó: Polyák Attila - Origo

Kertész Imre (1929–2016)

A halál, ha egy élet során állandóan készülünk rá, mint a reánk váró igazi, sőt – tulajdonképpen – egyetlen feladatra, ha egy élet során begyakoroljuk mintegy, ha megtanuljuk – végső soron megnyugtató –, ha nem is kielégítő – megoldásnak látni: komoly dolog”

– áll Kertész Imre Az angol lobogó című művében.

A Nobel-díjas írót, „aki 14 éves korában

látta a halál szakadatlanul fortyogó, rotyogó gépezetét, őrjöngve habzsoló ábrázatát Auschwitzban”

(idézet Kertész Imre A fölösleges értelmiségi című előadásából), március 31-én ragadta el a halál. A Kossuth-díjjal és Magyar Szent István Renddel kitüntetett Kertész Imre 2002. október 10-én

első magyarként vehette át az irodalmi Nobel-díjat,

„egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”. Első regényén és legismertebb művén, a Sorstalanság-on kívül életében még húsznál is több további kötete jelent meg, de hagyatékának része egy ötven évet felölelő naplóanyag, amelynek még egyötödét sem ismerjük.

Magyarország első és mind ez idáig egyetlen Nobel-díjas írójának életműve tehát még ezután is tartogathat meglepetéseket az olvasóközönségnek. Szintén posztumusz jelent meg például Az angol lobogó című művének új kiadása, amelyhez CD is tartozik, és ki-ki Kertész Imre saját előadásában hallgatja meg róla az írást.

Kertész Imre Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Réz Pál (1930–2016)

Május 11-én a magyar irodalmi élet egy másik jelentős alakja is távozott életének 86. évében: Réz Pál Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő és műkritikus, a 19–20. századi irodalom kiemelkedő egyéniségeivel foglalkozott,

a kortárs magyar irodalom szakértője volt.

Ő alapította a Holmi című irodalmi folyóiratot, ő volt többek között André Gide, Milan Kundera és Jorge Semprún műveinek fordítója, ő rendezte sajtó alá Kosztolányi Dezső, Déry Tibor, Ottlik Géza, Örkény István, Vas István és Tersánszky Józsi Jenő műveit. 2015 szeptemberében jelent meg a Magvető Kiadónál az újraélesztett Tények és Tanúk sorozat első köteteként a memoárja, Bokáig pezsgőben címmel, amelyet Parti Nagy Lajossal közösen jegyzett. Olyan kortársakról, pályatársakról, írókról és költőkről olvashatók a kötetben beszámolók, mint például Déry Tibor, Németh László, Illyés Gyula, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Juhász Ferenc, Petri György vagy Weöres Sándor.

Esterházy Péter (1950–2016)

„De szívesen volnék gyerek – jókor! –, akinek a bölcs, mindentudó felnőttek megmondják, mit kell tennie, egyszersmind megnyugtatják, hogy nem lesz baj, hogy nincsen baj.

Pedig attól tartok, baj van, és most meg fogom tudni, hogy mekkora”

– írta Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című művének 2015. június 3-ra keltezett bejegyzésében. Azóta mindannyian tudjuk, hogy hatalmas, óriási volt a baj: 2016. július 14-én hasnyálmirigyrákban meghalt

a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alakja.

Az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet és a Magvető Kiadó A hiány felmérése címmel tartott a nyáron emlékülést, hiszen a Kossuth-díjas írónak mind az öröksége, mind a hiány, amelyet maga után hagyott a magyar irodalmi és közéletben, felbecsülhetetlen. Esterházy Pétert a Termelési-regény (kisssregény) című, ironikus-szatirikus kettős regény emelte a magyar irodalom élvonalába 1979-ben, és ezt a pozíciót az évtizedek során a Bevezetés a szépirodalomba című írásműsorozattól kezdve a Harmonia caelestis-en át a súlyos betegségét is irodalmi alapanyaggá transzformáló Hasnyálmirigynapló-ig minden művével megerősítette.

Áprilisban még

búcsúbeszédet mondott Kertész Imre temetésén,

a 2016-os Ünnepi Könyvhetet Dés Lászlóval együtt még ő nyitotta meg június 9-én, de Eötvös Péterrel közösen írt oratóriumának, az Oratorium Balbulum-nak július 30-i, salzburgi premierjét már nem érhette meg.

Esterházy Péter Fotó: Szabó Gábor - Origo

Somló Tamás (1947–2016)

Tomit nem lehet pótolni, és mi nem is gondolunk semmi ilyesmivel próbálkozni”

– írta a Facebookon Presser Gábor, amikor hivatalosan bejelentette, hogy Somló Tamás halála után nem lép fel többet az LGT. Somló Tamás, aki gazdag életpályája során volt artista, énekes, basszusgitáros, szaxofonos és dalszerző, de a jogi egyetemet is elvégezte, számtalan olyan dalnak volt szerzője, amelyek

kitörölhetetlenek a magyar könnyűzene történetéből.

Az ő nevéhez fűződik a Neked írom a dalt, az Olyan szépek voltunk, az Embertelen dal, az Álomarcú lány, a Nem adom fel, az Indulni kell és a Gondolsz-e rám, hogy csak néhány címet említsünk a terebélyes listáról. A Somló Tamásnál mindössze néhány nappal korábban meghalt Esterházy Péter Harmonia caelestis című művében is megemlítette az énekes különleges hangját: „Édesapámnak olyan hangja volt, mint Fats Dominónak. Vagy a Somló Tamásnak. Közvetlenül az angyaloktól kapta a hangját, azon énekelt. Nem is énekelt, danolt.” (Esterházy Péter: Harmonia caelestis)

Somló Tamás Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hosszú, türelemmel viselt súlyos betegség után július 19-én Somló Tamással is örökre elszállt egy léghajó. Demjén Ferenccel közösen előadott dalával búcsúzunk tőle:

Szegedy-Maszák Mihály (1943–2016)

Július 24-én újabb súlyos csapás érte a magyar irodalmi életet: 73 éves korában meghalt Szegedy-Maszák Mihály Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Szegedy-Maszák Mihály nemcsak az összehasonlító irodalomtudomány, a fordításelmélet neves kutatója és a magyar irodalom 19. századtól 21. századig tartó időszakának egyik legkiemelkedőbb ismerője és sokak szerint

a korszak legnagyobb irodalomtörténésze

volt, hanem a képzőművészetben és a zenében is egyedülálló jártasságot szerzett. Eredetileg az angol irodalom kutatójának készült, és ennek megfelelően jelentős az angol nyelvű munkássága is, de később úgy fordult a magyar irodalom felé, hogy azzal párhuzamosan a francia és német nyelvű irodalommal is foglalkozott, ami hatalmas ritkaságnak számít.

Az összehasonlító irodalomtudóst, Szegedy-Maszák Mihályt nem lehet senkivel összehasonlítani. Egyedüli példány”

– emlékezett meg róla Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője. Szegedy-Maszák Mihály műveltségének, olvasottságának és értelmezéseinek lenyomatát nemcsak tudományos munkássága, a publikációi őrzik, hanem hallgatóinak emlékeiben, a nekik átadott tudás formájában él tovább.

Szegedy-Maszák Mihály Forrás: Wikimedia Commons

Csoóri Sándor (1930–2016)

A remény legnagyobb kétségbevonója a halál. A halál mutatja meg az embernek, mennyivel lesznek mások a dolgok, az elmúlás mit ad hozzá az élethez, s mit vesz el belőle”

– írta a halálról Csoóri Sándor. Csoóri első versei 1953-ban jelentek meg, és máris a figyelem középpontjába kerültek a Rákosi-korszakot bíráló hangvételükkel. Az 1960-as évekre forrott ki igazán a költészete, amikorra már

a Kádár-kor ellenzékének egyik legmarkánsabb képviselőjévé vált.

Szakolczay Lajos irodalomtörténész ezt mondta róla: „Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára.” Egyik legnevesebb kutatója, Görömbei András pedig így fogalmazott: „Költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek.”

Csoóri Sándor igen aktív közéleti szerepet vállalt, többek között a Duna Televízió létrehozásában is tevőlegesen vett részt. A kétszeres Kossuth-díjas író, költő életének 87. évében halt meg, szeptember 12-én.

Laux József (1943–2016)

Somló Tamás július 21-i temetésére még elment, és megtörten búcsúzott régi jó barátjától Laux József, de tragikus módon ugyanazok a zenészbarátok néhány héttel később már tőle vettek örökre búcsút. Laux József alapító tagja volt a Benkó Dixielandnek és az Omegának is, ahonnan Presser Gáborral együtt kiváltak, és megalapították a Locomotiv GT-t. A zenekarnak 1976-ig volt a dobosa, amikor is Amerikában, Los Angelesben kezdett új életet. Majd 90-es években visszatért Magyarországra, és lemez- és könyvkiadót hozott létre. A JLX Kiadóval nemzetközi bestsellereket jelentettek meg, miközben Laux továbbra is zenélt és zenét is szerzett, több poszton állt helyt, és rendkívül gyors tempót diktált magának. Sokoldalú tevékenységéről 2000-ben így nyilatkozott a Békés Megyei Hírlapnak: „Mi is vagyok voltaképpen? Nem tudom, és nem is szeretném címkézni magamat. Semmi se vagyok, és

minden vagyok, mert amibe belevágok, azt megpróbálom szívvel-lélekkel csinálni.

Van egyfajta belső hajtóerő, ami sosem hagy nyugton. Mindig új feladat, kihívás kell. Folyvást pergetem magamat, mint a dobverőket.”

Laux József augusztus 6-án, 73 éves korában halt meg. Az alábbi, több, mint 40 évvel ezelőtt készült felvételen még a klasszikus felállásban játssza az LGT Ringasd el magad című számukat:

Józsa Imre (1954–2016)

Az elmúlt egy évben a szemünk láttára fogytál el, soha nem láttam még testközelből ilyen küzdelmet, elfojtott fájdalmat, csak hogy a közönség ne vegye észre, amin Te keresztülmész”

– írta közösségi oldalán Csonka András Józsa Imre hősies küzdelméről a betegséggel, amely október 30-án legyőzte a 62 éves színészt. Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója akkor azt mondta, hogy a művész velük marad: jelen lesz a színház falaiban. Józsa Imre korábban a saját honlapján nemcsak szép számú színházi, filmes és szinkronszerepeit sorolta fel, hanem a szenvedélyeit is: az ügetőt, a golfot, a műlegyezést, a szivarozást. Szintén saját honlapján osztotta meg Medveczky Attila interjúját, amely Józsa Imre 55. születésnapja alkalmából készült. Akkor ezt mondta: „Nem akarok meghalni a színpadon, s azt sem, hogy lássák: már nem vagyok a régi. Remélem, hogy a Jóisten megsegít abban, hogy lássam: mikor kell abbahagyni.”

Józsa Imre,

ameddig csak tudott, színpadon állt:

amikor az egészségi állapota már nem tette lehetővé, hogy játsszon, még átvehette a Hyppolit-életműdíjat, amit a XV. jubileumi VIDOR Fesztivál zsűrije ítélt oda neki.

Kocsis Zoltán (1952–2016)

„Tudja az ember, persze, tudja, hogy az élet véges, és tudjuk azt is, hogy minden halál felfoghatatlan.

De vannak, akikről azt gondoljuk, örökké élnek. Akik olyan vitalitással végzik munkájukat, olyan elementáris kisugárzással léteznek, hogy úgy érezzük, nem foghat rajtuk a halál.

Kocsis Zoltán ilyen ember volt. Rettenetes leírni, hogy november 6-án elhunyt. Hatvannégy évesen, szinte napra pontosan annyi idősen, mint legkedvesebb zeneszerzője, Bartók Béla" – így búcsúztatta a Zeneakadémia nevében Vigh Andrea rektor Kocsis Zoltánt, a huszadik század egyik legmeghatározóbb magyar zenészét,

páratlan tehetségű zongoristát és karmestert.

Egy hónappal Kocsis Zoltán halála előtt Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és Kocsis még együtt fogadták a Müpa színpadán a tapsot Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának előadása után. A produkciót a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztiválra is meghívták, ott azonban a karmester már nem vezényelhette a Nemzeti Filharmonikusokat. „Mély megrendüléssel értesültünk Kocsis Zoltán haláláról.

Mindvégig bíztunk a felépülésében, hiszen tudtuk, hogy sok-sok megvalósítatlan terve volt még – ezek a munkák és tervezett előadások éltették.

Személyében nemcsak a világhírű karmestert és vezetőt gyászoljuk, hanem a barátot, művésztársat is, akihez közös emlékek, feledhetetlen előadások kötődnek. Nehéz lesz nélküle folytatni, ugyanakkor az öröksége mindnyájunkat kötelez” – mondta Káel Csaba november 7-én.

Kocsis Zoltán búcsúztatására kígyózó sorokban érkeztek a tisztelői, közjogi méltóságok és a zene világának legillusztrisabb képviselői, november 19-én helyezték őt örök nyugalomra.

Tőlük búcsúztunk 2016-ban

Sajnos a teljesség igénye nélkül is szinte beláthatatlanul hosszúra nyúlik a színházi, zenei, irodalmi vagy képzőművészeti élet azon tagjainak a névsora, akiktől 2016-ban kellett búcsút vennünk. Az idei évben halt meg Fázsy Anikó műfordító, Devich Sándor hegedűművész, Massányi Viktor, a Magyar Állami Operaház művésze, Versényi László, a Nemzeti Színház örökös tagja, Csampisz Ildikó színművész, Rácz Géza, a Vígszínház művésze, Badacsonyi Sándor grafikus, festőművész, Némedi Mari színművész, Czeisler Ferenc "Tihany" cirkuszművész, Vajda József fagottművész, Szabó György Balázs, az Old Boys tagja, Andai Györgyi színművész, Sipőcz Ernő, a Lord együttes alapítója, Szula László, a kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze, Rajhona Ádám színművész, Gombár Judit díszlet- és jelmeztervező, Körmendi János, az Illés egykori dobosa, Marik Péter, a Budapesti Operettszínház művésze, Oláh János költő, író, Németh László, a Vágtázó Halottkémek gitárosa, Csányi Attila zongorista, Gellért Tibor, az Edda gitárosa, Pálinkás György író, költő, Várnagy Katalin színművész, Szekér András színházi dramaturg, Danyi Attila lemezlovas, Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója, Bernáth László színházkritikus, Lendvay Kamilló zeneszerző, Lehoczky Éva operaénekes, Dévényi Ádám dalszerző-énekes, Makay Sándor színművész, Megyesi Gusztáv újságíró, Töreky Ferenc képzőművész, Vidák Zsigmond, a Rajkó Zenekar vezető prímása, Bara Margit színművésznő, Molnár H. Lajos író, Körmendi Vilmos zeneszerző, Hopp-Halász Károly festőművész, Keres Emil színművész, Szipál Márton fotóművész, Deim Pál festőművész, Kaján Tibor karikaturista, Tréfás György operaénekes, Kohut Magda színművésznő, Pethő Zsolt zeneszerző, Kőrösi Zoltán író, Krencsey Marianne színművésznő és Jászai László színművész is.