Univerzális sztárok a Zeneáruházban 2. - Meghatározó rockzenekarok

A Zeneáruházba nemrég került fel a Universal kiadó teljes portfóliója, amelynek ürügyén megkíséreltük a kínálatba újonnan bekerült előadók közül a legjelentősebbeket röviden ismertetni. Nem mintha különösebben be kellene mutatni őket a magyar közönségnek, hiszen csupa nagy névről van szó, inkább csak kedvcsinálónak szánjuk az alábbiakat. Ebben a részben négy meghatározó gitárzenekarról lesz szó: itt van a hard rock legsikeresebb formációja, a dark és a goth szubkultúra legfontosabb együttese, az indusztriál-metál legnépszerűbb zenekara és a brit gitárpop egyik legnagyobb hatású csapata.

A groteszk Antikrisztus: Marilyn Manson

B ligás indusztriál-metál zenekarból a szülők rémálmává nőtte ki magát a Brian Warner vezette formáció. Ők voltak azok, akik visszahozták a külsőségeket a kilencvenes évek rockzenéjébe, ismét fontossá téve a megjelenést, az öltözködést, és a színpadi körítést. Az együttes vezetője - akinek a művészneve a zenekar neve is egyben - gyakorlatilag mindent megengedhet magának a színpadon a mogyorókrémes kenyér dobálástól a meztelen parádézásig bezárólag. A kilencvenes években elhatározta, hogy ő lesz az Antikrisztus, az első számú közellenség. Karizmájára leginkább Alice Cooper és David Bowie volt hatással (meg az apja, akiben Chevy Chase-t látta), zenében Trent Reznor fémes hangzása és a goth és a glam keveréke áll hozzá a legközelebb, míg színpadi show-jában a nyolcvanas évek metálszcénájának véres kelléktárát vonultatta fel.

A ijesztgető-művész zenekara 1989-ben alakult Marilyn Manson & The Spooky Kids néven. Megállapodtak, hogy mindenki művésznevet vesz fel a bandán belül, az új névben pedig egy szexszimbólum keresztnevét keresztezik egy sorozatgyilkos vezetéknevével. Több évi demózás, s az első Nine Inch Nails-szel közös turné után 1994-ben jelentették meg debütáló nagylemezüket. A zenekar hírnevét a szaporodó botrányok - nyílt szexualitás a színpadon, Manson tiszteletesi rangja a Sátán Egyházában - is erősítették. 1995-ban a Sweet Dreams című Eurythmics feldolgozással robbantak be az alternatív rockzene élmezőnyébe.

A zenekar munkássága a Mechanical Animals című 1998-as lemeztől érhető el a Zeneáruházban. Ezzel a koronggal Manson sok rajongót és kritikust meglepett, hiszen az korábbiaktól eltérő hangzásvilág uralta. A megszokott ipari hangzások helyett ez az album sokkal lágyabb, poposabb, mélabúsabb. Külsőségekben is átváltottak a glam stílusba, hogy felvegyék a Bowie vonalat. Azt ezt követő hisztérikus turné a bulvárlapok címlapjára repítette a zenekart. A koncertsorozatot a karcos The Last Tour On Earth című nagylemez örökítette meg, melyen az összes fontos addigi slágerük elhangzott. A következő korongjuk 2000-ben került a boltok polcaira Holy Wood (In The Shadow Of The Valley Of Death) címmel. Ez egy trilógia záróakkordja, mely hangzásban az előző két stúdióalbum hibridje, de inkább a tökösebb indusztri-goth stílus hatja át.

A következű alkotásra három évet kellett várni, de megérte, hisz a The Golden Age Of Grotesque ismét visszakanyarodik a glam hangzás felé. A lemez fő inspiratív forrása a század első felének Hollywoodja és a korabeli német varieté volt, mely a végeredményt tekintve groteszk, játékos és slágeres rockzene lett. A legújabb albuma egy 2006-os válogatás (Lest We Forget /The Best Of/) után jelent meg idén Eat Me, Drink Me címmel. Mind külsőségekben, mind belsőségekben egy egészen másfajta Manson-képet mutat. Ekkoriban a Dita Von Teese-zel való szakítás volt a fő ihletforrás, s ezen a lemezen ismét David Bowie előtt tiszteleg - a megszokott mansonos döngölések mellett. Ez az Antikrisztus talán már nem is az az Antikrisztus.