Másfél évvel az első akkord után a lista élén

Az utóbbi két héten nem jelentkeztünk lemezajánlóval, hiszen augusztusban a nagyágyúk pihennek, így az elmúlt időszakban egyetlen igazán ismert előadó sem jelentetett meg lemezt. Itt van viszont az angolok új kedvence, Kate Nash, aki másfél éve vett először gitárt a kezébe, aztán tovább tökéletesíti multikulti keverékét az art-terrorista M.I.A., szomorkás és érett a Coral, lúdbőröztetően szépen énekel Richard Hawley, és a nagy áttörésre vár a Rilo Kiley.

Richard Hawley: Lady's Bridge

Várakozások: Az immár negyvenéves Richard Hawley sok mindent kipróbált, mielőtt megtalálta volna a saját hangját. A sheffieldi gitáros zenélt előbb a Longpigs nevű zenekarban, majd a Pulpban gitározott egy ideig. Utána aztán keresett session zenész lett (játszott például Gwen Stefani vagy az All Saints lemezein), de ami ennél is fontosabb, végre saját dalokat is írt, melyek egyre nagyobb sikert arattak, és két évvel ezelőtti albuma, a Coles Corner 2005 egyik legjobban fogadott lemeze lett. Nem is véletlenül, hiszen egy időtlen hangzású, semmi kurrens alkotáshoz nem hasonlítható lemez volt ez, leginkább Roy Orbison, Lee Hazlewood vagy maga Elvis Presley köszönt vissza rajta, és az ötvenes-hatvanas évek zenei világa, kicsit countrys ízekkel. A lemezt Mercury-díjra jelölték, és szép lassan tekintélyes tábort is szerzett Hawley-nak.

Eredmény: Hawley ott folytatja, ahogy a Coles Corner-rel abbahagyta, vagyis szomorkás, melankolikus dalok, nagyzenekarral vagy vonósokkal kísérve, és persze a saját, egyéni gitárjátéka továbbra is meghatározó. Az első kislemez Tonight The Streets Are Ours grandiózus hangszerelése a többi dalban is visszaköszön, bár ez a dal még akár a kilencvenes évek retro-pop hőseitől (Divine Comedy, Pulp) is származhatna, míg a többi szám marad a több évtizeddel ezelőtti hangzásvilágnál. Az igazán unikum Hawley bariton énekhangja, amelyhez hasonlót nemigen hallani manapság, a mai mezőnyből talán még Morrissey énekstílusa az, amire emlékeztethetne, de a dallamvilág viszont egyáltalán nem egyezik. Rendkívül kellemes, szép lemez, amely teljesen egyedi hangulatot teremt, és talán a mainstream sikert is meghozza végre Hawley számára.

Kiknek ajánlható: Akik nem a hamis romantikát és a kiszámítható önsajnálatot keresik a mai "szépnek" mondott zenék között.

Olyan, mint: Valami ilyesmit csinálna most Elvis, ha a hetvenes évek elején jó útra tér.