A Sexosaurus ismét lecsap

Vágólapra másolva!
Hírnevéhez méltóan sikamlós és szexcentrikus lemezzel jelentkezik a sztárfellépők egész hadseregével megtámogatott R. Kelly, sokadik projektjét indítja útjára a leginkább a Jane's Addiction frontembereként ismert Perry Farrell, továbbá bemutatkozik a magyar Zuboly, és új lemezt ad ki az egyik legnagyobb élő folkgitáros is.
Vágólapra másolva!

Zuboly: Értem a kujonságot

Várakozások: Shakespeare (és Arany János) Szentivánéji álom-ából nevet és albumcímet kölcsönző Zuboly (a drámában ő a szamárrá változtatott takácsmester) egy vadonatúj formáció, jóllehet a tagok már többé-kevésbé mind ismerősek lehetnek nagyközönség számára. A húzónév a számos zenekarban közreműködő, a jazz, a népzene és a pop világában egyaránt otthonosan mozgó Ágoston Béla, napjaink egyik legtöbbet emlegetett és legeredetibb fúvóhangszerese, ezúttal olyan partnerekkel kiegészülve, mint beatbox-felelős Busa István (azaz MC Busa, Irie Maffia, Gimmeshot), a bőgős Hock Ernő (Agostones) illetve a népzenei vonalról érkezett Benke Félix.

Eredmény: A zenekar saját meghatározása szerint broken etno jazzben utazik, és ez a sajátos öndefiníció már azért jelzi, hogy az Értem a kujonságot nem egy véresen komoly produckió, inkább afféle urbánus-barkács-népzene, önfeledt mulatozás helyett inkább dadaizmus felé hajló humorral előadva. MC Busa hiphopos beatboxai, a nonszensz szövegelés, az idétlenkedés határát súroló zenei idézetek (egy, a Panoráma című külpolitikai műsor főcímdalaként is ismert Tangerine Dream számtól a Don Giovanni-ig), és a jazz- ill. népzenei standardok kiforgatása elég szórakoztató eleggyé áll össze, mindazonáltal egy kissé fárasztó; valószínüleg - a Szentivánéji álom-hoz hasonlóan - mindez élőben, a színpadon sokkal jobban működik.

Olyan mint: Broken etno jazz, valahogy így képzelnénk el.

Kiknek ajánlható: Ha valaki mindig is kíváncsi volt rá, hogyan is szól együtt a Wicked Game refrénje és az Indulj el egy úton kezdetű népdal egy zsírpapírba csomagolt fésűn előadva, már mehet is a legközelebbi lemezboltba.