A Dylan-utód kinőtte a világfájdalmat

Conor Oberst az egyik legsikeresebb amerikai indie rock sztár manapság, és sokan a 21. század Bob Dylanjének is tekintik. Az énekes-dalszerző Bright Eyes nevű zenekarának új lemeze folkos-countrys irányt vesz, és mindebben mesteri hangszerelés támogatja. Ezen kívül egy fekete folk-blues énekesnő, egy középkorú progrock csapat és két kissé öncélú indie együttes alkotja az e heti lemezajánlót.

Várakozások: Joan Armatrading az egyik első sikeres fekete előadó volt a brit folkban - még ha nem is tisztán hagyományos brit zenét énekelt. Armatrading 72-ben debütált a Whatever for Us című lemezével, miután a Hair musical turnéja során megismerkedett Pam Nestor dalszerzővel, és soullal és reggaevel vegyített folkdalokon kezdtek dolgozni. Az énekes rákövetkező két albuma - melyeket már szólóban, illetve a Fairport Convention néhány tagjával vett fel - már több, a slágerlisták élvonalába kerülő kislemezt is tartalmazott, Love and Affection című dala pedig egészen az első tízig jutott. Az évtized végén egymást követő lemezek szintúgy kiváló eladásokat produkáltak, s bár a Love and Affection sikerét azóta sem sikerült felülmúnia, Armatrading máig hű rajongótáborral rendelkezik Angliában.

Eredmény: Bár aligha remélhetjük, hogy az immár idősődő folk-énekesnőt újra a slágerlisták élére röpíti, az Into the Blues meglepően erős album, mely ráadásul mentes attól a nyolcanas évekre jellemző hangzástól, ami annyira irritálóvá teheti korai munkáit a mai fül számára. Armatrading szenvedélyes hangja ezúttal kellően nyers és szikár csomagolásban zendül fel, csiszolatlan, robosztus blues dalokat hallunk a lemezen, melyek csak úgy duzzadnak a műfaj iránti szeretettől. Az Into the Blues a legszemélyesebb lemeze az énekesnőnek, aki a maga részéről a legjobb eddigi munkájának tartja - s egyet kell értenünk vele.

Kinek ajánlható: Aki szereti a karakteres hangú blues-folk énekesnőket.

Olyan, mint: Egy alulértékelt tehetség megmutatja az igazi énjét.