A Dylan-utód kinőtte a világfájdalmat

Conor Oberst az egyik legsikeresebb amerikai indie rock sztár manapság, és sokan a 21. század Bob Dylanjének is tekintik. Az énekes-dalszerző Bright Eyes nevű zenekarának új lemeze folkos-countrys irányt vesz, és mindebben mesteri hangszerelés támogatja. Ezen kívül egy fekete folk-blues énekesnő, egy középkorú progrock csapat és két kissé öncélú indie együttes alkotja az e heti lemezajánlót.

Bright Eyes: Cassadaga

Várakozások: Az amerikai indie rock egyik legnagyobb 21. századi hőstette egyértelműen Conor Oberst nevéhez fűződik, hiszen ő volt az, aki 2004-ben egyszerre két lemezt jelentetett meg párhuzamosan a Bright Eyes neve alatt, és ezt megelőlegezendő két kislemezt is piacra dobott, szintén egyszerre. Arra még legszebb álmaiban sem mert gondolni, hogy a Lua és a Take It Easy című dalok rövid úton a Billboard kislemezlistájának első két helyére kerülnek - ezt a bravúrt utoljára Diddy, azaz egykori Puff Daddy vitte véghez még 1997-ben. Az addig csak a független színtéren népszerű Oberst hirtelen a legnagyobbak közé került, és mostani lemeze már komoly eseményt jelent. A 27 éves omahai énekes-dalszerző már több mint tíz éve ír számokat, korábban zenekari keretek között, és a Bright Eyes akkor még csak amolyan side-projectként indult, hogy aztán hamar lehagyja népszerűségben Oberst Commander Venus nevű zenekarát, amely egyébként a kilencvenes évekbeli emo színtér egyik nagyhatású zenekarának számított. A Bright Eyes repertoárja viszont kezdettől fogva akusztikus, folkos dalokból állt, és így szerzett fokozatos népszerűséget. A rendkívül termékeny Oberst azután, hogy 2005-ben két lemezt is kiadott, tavaly inkább pihent, és csak egy ritkasággyűjteménnyel jelentkezett, no meg többször is mutatkozott kettesben Winona Ryderrel. A Bush-ellenes protest-dalairól is ismert Oberstben sokan már egy új Bob Dylant látnak, joggal érezhette úgy tehát, hogy a fél ország az ő szavát lesi.

Eredmény: Azok után, hogy a 2005-ben megjelent két albuma közül az egyik (Digital Ash in a Digital Urn) igencsak eltávolodott a hagyományos singer-songwriter hangzástól (konkrétan visszafogottan elektronikus popzenét tartalmazott), ezért nem lehetett kiszámítani, hogy a még ifjonti hévvel kalandozó Oberst mivel rukkol elő legközelebb. Nos, ha van is meglepetés, az az, hogy nincs meglepetés, hiszen egy konzervatív hangzású, ízig-vérig amerikai country-folk lemez született, egyedül a gazdag, nagyzenekaros hangszerelés szolgálhat újdonságként. A hosszú ideje Bright Eyes-közreműködőnek számító Mike Mogis szerint számos hatást építettek be a zenébe - a freak-folk kedvenc Animal Collective-től kezdve a T. Rexen és a Beach Boyson át a The Mamas and The Papasig. Ezek itt-ott érezhetők (például a Phil Spectort idéző Make A Plan To Love Me vagy az If The Brakeman Turns My Way bukolikus kórusa), de igazából mégiscsak country, amit hallunk, kicsit érettebben, mint eddig. A szövegek is sokfelé kalandoznak, személyes és politikai területen egyaránt. Bár a melankólia kicsit ellaposodik a lemez második felére, a kétségkívül szép zenének köszönhetően végig kellemes hallgatnivaló, de magukon a dalokon még lehetett volna dolgozni.

Kiknek ajánlható: Melankolikus fiataloknak, akik csak az emóból nőttek ki, a deprimáltságból nem.

Olyan, mint: Minden klasszicizáló törekvése ellenére hamisítatlan 21. századi dalszerző, vagyis inkább Elliott Smith vagy Ryan Adams, semmint Dylan.