A listák élén robbant az atombomba

Vágólapra másolva!
A U2 új albuma az Egyesült Államokban letaszította a trónról az elmúlt hetek legjobban fogyó lemezét, Eminem közelmúltban megjelent, Encore című anyagát. Mindkét lemezt az [origo] látogatói megjelenésük napján ingyen meghallgathatták.
Vágólapra másolva!

A U2 új lemeze, a How To Dismantle An Atomic Bomb a brit sikereket követően az amerikai listák élére pattant: az első héten kétszer annyit adtak el belőle, mint a 2000-ben megjelent All That You Can't Leave Behind-ból.

Jelenleg 840 ezer darabnál járnak, így Bonóék már az első hetes eredménnyel is legyőzték Eminem Encore című lemezét - amely viszont eddig magabiztosan tartotta magát az élen.

A USA Today szerint ez az ír kvartett legjobb bemutatkozása, az Államokban lemezük ilyen tempóban még nem fogyott megjelenésének hetében. Ezek impozáns adatok, de idén még ennél is jobban nyitott Usher a Confessions című lemezével (1,1 millió eladott példány az első héten) és Norah Jones is, a Feels Like Home egymillióval kezdett.

"A U2 minden dicséretet megérdemel, figyelembe véve, hogy mennyi ideje vannak a szakmában. A Billboard listáin első alkalommal 1981-ben bukkantak fel" - közölte Geoff Mayfield, a Billboard listáinak főszerkesztője. Megemlítette, hogy egyedül a Beatles volt az, amely ilyen zenei történelemmel a háta mögött jobb eladást tudott produkálni új lemezzel, az első héten.

A Vertigo című számmal népszerűsített U2-album így sokkal jobb mutatókkal rendelkezik, mint az All That You Can't Leave Behind (429 ezer az első héten), az 1997- es Pop (első volt 349 ezer eladott példánnyal megjelenésének hetében), az 1993-as Zooropa (az élen debütált 378 ezer darabbal), vagy az 1991-es Achtung Baby (hetedik helyen nyitott 146 ezres darabszámmal).

Eminem lemeze az elmúlt hét napban 471 ezer példányban fogyott, így lecsúszott a második helyre. Az Encore eddig 2,1 millió példányban kelt el, kevesebb mint három hét alatt.