A U2 lesz a világ vándora

Vágólapra másolva!
Négy év kihagyás után, 23-án kerül a boltokba a U2 új nagylemeze a How to Dismantle an Atomic Bomb (Miképp hatástalanítsunk egy atombombát). Az albumot az [origo] látogatói kedden ingyen meghallgathatják.
Vágólapra másolva!

Négy éve nem jelent meg stúdióalbumuk, most viszont itt az újabb. Hamarosan a boltokban lesz a tizenegy dalt tartalmazó, friss U2-album. A tagoknak jócskán van okuk az optimizmusra, hiszen a Vertigo kislemez nyomban az első helyre kúszott a brit, ír, dán és olasz eladási listákon - és más országokban sem áll sokkal rosszabbul. Hazánkban pedig hagyományosan a legjobban teljesítő lemezek között vannak a U2-anyagok - persze Máriót, Jimmyt, Noxot soha nem fognak előzni.

A legelszántabb brit U2-rajongók már vasárnap délután ott toporognak majd a Londonban, a Piccadillyn, a Virgin-lemezbolt előtt, ugyanis ott este 11-kor kezdik árusítani az új cédét. Az első ötszáz vásárló különösen jól jár, mert a különleges ajándékcsomag mellett kisorsolnak köztük két jegyet (repülőúttal) az együttes következő turnéjának első koncertjére.

Legjobban az írek járnak, ott november 19-én, pénteken már kapható hivatalosan is a lemez, mivel csütörtök éjféltől kezdve árusítja a dublini HMV a Grafton Streeten, azoknak a végtelenül türelmetlen hazai rajongóknak, akik már nem tudnak tovább várni - így ők háromnapos fórral indulnak.

Bonónak - nem meglepő módon - tetszik az új lemez. "Azt hiszem, hogy ez a második legjobb - ha nem épp a legjobb - lemezünk. Ott van, ahol az Achtung Baby" - közölte. Bono korábbi kapcsolata édesapjával - aki 2001-ben, rákban halt meg - az egyik vezérmotívuma a lemeznek, két dalban konkrét utalások vannak, másik kettő pedig indirekt módon van kapcsolatban a témával. Az énekesnek nagy csapás volt elvesztése (épp egy turné során történt), ugyanis 14 éves korában elveszítette édesanyját is - írja a Blender. The Edge szerint nincsenek elrejtett gondolatok a lemezen, nincs kimondatlan szó: "Ezek a legvelősebb, legdirektebb dalszövegek, amiket valaha is írtunk" - vélte a gitáros.

A zenekar huszonöt éve működik, ezen még maguk a tagok is meglepődnek néha. Ez a tizenegyedik nagylemez, és még semmiképp nem fenyegeti őket a témahiány veszélye: az új album is túl hosszúra sikeredett a tagok szerint. "Túl sok jó együtt - az már rossz" - véli Bono, aki szerint jóból is megárt a sok. Miközben ő az afrikai éhezők sanyarú sorsára hívta fel a figyelmet, a harmadik világban tapasztalt AIDS-veszélyről szónokolt, nem feledkezett meg az együttesről sem, bár azt belátja, hogy a nagyon erős gitárhangzás miatt sok hallgatónak elsőre az lesz az impressziója, hogy ez egy "Edge-lemez", kevesebb Bonóval.

A brit Independent kritikája szerint a 2000-ben megjelent All That You Can't Leave Behind már annak a jele volt, hogy a banda hátat fordított a közelmúltnak, és lezárta a kilencvenes évek helykeresését, zenei kísérleteit - és inkább visszajött az egységes, erős U2-hangzással. A Joshua Tree-időszakot emlegetik, dicsérve Steve Lillywhite munkáját is. Bonót idézik az All Because of You című dallal, ebben arról énekel, hogy visszatért arra a helyre, ahonnan elindult ("I just arrived; I'm at the door/ Of the place I started out from"). A már több helyen hallható, dimanikus, lendületes Vertigo című dallal kapcsolatban mesterséges eufóriát emlegetnek, mintha a csapat szándékosan próbálna visszamenni karrierje kezdetére. Mellesleg a Vertigo klipjét Spanyolországban forgatta az együttes, de nem voltak túlzottan elégedettek a klimatikus viszonyokkal, mert Edge még szóvá is tette: "Volt itt eső, szél, homokvihar. Hogyan lehetséges az, hogy a Duran Duran el tud utazni a Seychelles-szigetekre és csodálatos nőkkel veszik körbe magukat? Itt van valami, ami nem stimmel" - viccelődött.

Forrás: Red Dot

Szabadtéri meglepetés-koncertet adtak 22-én,
hétfőn este New Yorkban, a Brooklyn-híd alatti parkban.

Az együttes a tervek szerint körülbelül harmincöt koncertet ad majd amerikai stadionokban a tavasz folyamán, aztán átjönnek Európába. Itt harminc fellépésük lesz, szintén nagyobb arénákban. A harmadik etap ismét az USA, újabb 35 koncert erejéig, majd végül Japán és Ausztrália várja a vándorokat.

Mi történt velük az elmúlt pár napban? November 16-án a U2 játszott a Hanover Quay Studios falain belül, ezt a rövid "koncertet" a BBC Radio 1 élőben közvetítette. Főleg az új lemez dalait prezentálták, így a szerencsések hallhatták a Vertigo, All because of you, Miracle drug, Sometimes you can't make it on your own és a Beautiful day című számokat.

Bono és Edge múlt csütörtökön Little Rockban tűnt fel, a Clinton Elnöki Könyvtár nyitóünnepélyén, ahol találkoztak a korábbi demokrata elnökkel, Bill Clintonnal és a nemrég újraválasztott George W. Bushsal. A banda két tagja egy kis koncertet rendezett a hidegben, esőben fázó összegyűltek nagy örömére, Clinton az esernyő oltalma alatt, szerényen mások háta mögé bújva hallgatta, amint Bono köszönetet mond neki az ír békefolyamatban nyújtott segítségért. A Sunday blood Sunday című dalt is eljátszották - az akusztikus gitáron előadott esős, szomorkás dal felvétele megtekinthető itt.

Tegnap este szabadtéri meglepetés-koncertet adtak New Yorkban, a Brooklyn-híd alatti parkban. Bár az Music Television által szervezett előadást nem jelentették be, mégis hamar elterjedt a híre az ír csapat rajongóinak honlapjain - s így több ezren tódultak a Brooklyn- és a Manhattan-híd közötti Empire-Fulton Ferry állami parkba.