Madonna szakított menedzserével

Vágólapra másolva!
Megvált menedzserétől 13 év után a popzene királynőjének tartott Madonna. Az éneklés mellett egyre többet foglalkozik gyerekkönyveivel és a popműsorok pocskondiázásával.
Vágólapra másolva!

A szakítás hírét az énekesnő szóvivője, Liz Rosenberg jelentette be. Ugyan a válás konkrét oka még nem ismert, de elmondása szerint az utolsó csepp a pohárba Madonna nyári Re-invention turnéján kerülhetett. A menedzser, Caresse Henry még nem nyilatkozott az ügyben.

Rosenberg a New York Daily News-nak számolt be a szakításról, majd hozzátette, hogy sikeres 13 évet tudtak le egymás mellett a felek. Ő "közös megegyezésről" beszélt.

Madonna jelenleg a The Adventures of Abdi című új, immár negyedik gyermekkönyvének a népszerűsítésével foglalkozik. Első könyvének megjelenésekor senki sem gondolta, hogy Madonna lassan népszerűbb írónak számít, mint énekesnőnek. Ezért már nem is jelent meglepetést, hogy 2005 júniusában Lotsa Da Casha címmel jön az ötödik gyermekkönyve.

Az első - öt perc alatt kiolvasható - könyve, az angol rózsák története kislányokról, a csoportos gondolkodásról, a megértésről és a barátságról szól. Az öt kötetből álló mesekönyv-sorozat első darabját harminc nyelvre fordították le, száznál is több országban forgalmazzák, és történelmet írt azzal, hogy - gyerekkönyvként elsőként - rögvest egymillió példányt nyomtattak belőle.

Második könyve tavaly novemberben jelent meg jelent meg - akkor a kicsiknek szánt kötete mellett elkezdenek gyártani játék babákat, ruhácskákat, kozmetikai szereket, szobai dekorációt, tolltartót, vonalzót, színes füzetet és egy sor egyéb terméket, melyek az első - igen rövid - mesekönyvhöz kötődnek. A célpont akkor is ugyanaz volt, mint a könyvek elképzelt piaca: főképp a 7 és 12 év közötti gyerekek, ezen belül is leginkább a lányok.

A művésznőnek közben még arra is jut ideje, hogy a Megasztár-szerű tehetségkutatókat kritizálja. Szerinte ezek a Pop Idols-féle, Amerikában is népszerű, nézett műsorok egyáltalán nem szórakoztatóak. Arra a kérdésre, hogy élvezné-e, ha egy adást csak arra szánnának, hogy a sztárjelöltek csak az ő dalait énekelnék, Madonna csak elborzadt: "Nem, biztosan nem" - mondta.