Vágólapra másolva!
Beindult a hétvége a VOLT Fesztiválon, erről az electronicore-t játszó Enter Shikari gondoskodott, akiket a Paramore követett. A másik nagyszínpadon hallhattuk a Kispált játszó Kiscsillagot, majd füsttel és lábdobbal megérkezett a Tankcsapda. Szerencsére az eső is megkímélte a fesztivált, a hideghez és a szélhez meg már hozzászoktunk. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül37 bejegyzés
20:45
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Tegnap nagyon eláztunk

Tegnap többet esett a fesztiválon, mint nem, de azért mi rendületlenül tudósítottunk a sárban is vidáman ugráló emberekről, amit ide kattintva olvashat el.

20:51
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Szivárvány alatt buliztak a fesztiválozók

Ugyan nem volt kellemes az eső, de kárpótolta fesztiválozókat a dupla szivárvány, Jess Glynne, a Punnany Massif és Martin Garrix - csak, hogy néhányat említsünk a fellépők közül. Nézze meg a csütörtököki képgalériánkat:

Ilyen szép volt a szivárvány és a lányok Fotó: Rockstar Photographers
20:54
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Őket várjuk ma

Az Enter Shikari már elkezdte a zúzást, utánuk érkezik az amerikai Paramore, a Kiscsillag, a Tankcsapda és az ausztrál Pendulum is - és ez csak a nagyszínpados fellépők névsora. Ide kattintva többet is megtudhat a mai fellépőkről.

21:01
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Hajrá, rockerek

Ma nagyon erős a magyar rockzenei felhozatal a fesztiválon. 16 órától az Ivan & the Parazol csinált hatalmas bulit első nagyszínpados fellépőként, az Apey & the Pea pedig a keményebb zenék kedvelőit gyűjtötte a trükkös elnevezésű Budapest2017 Swim-pad elé. De már a tankcsapdásokat is láttuk gyűlni. A debreceni rockerek 22 40-kor kezdenek majd.

Áron András, azaz Apey Forrás: Origo
21:09
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Kemény hang, visszafogott logó

Már lement az Iván & the parazol és Rúzsa Magdi is, és a Telekom Nagyszínpadon az Enter Shikari zúz. Be is mutatkozott az énekes bájos magyarsággal:

Az együttes logója kicsit úgy fest a zúzó zenekar fölött, mintha valami telekommunikációs szponzor támogatását élveznék, de ha belegondolunk, tökéletesen megy a 18 órai kezdéshez.

Világosban világos logó... Na, de azért lehetett volna keményíteni valamit, hogy passzoljon a hangzáshoz... Forrás: Origo
21:14
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Gyúrósgatya

A 90-es évek elején tomboló gyúrósgatya szűkített verziója van az énekesen. Igen, tényleg olyan, mint egy pizsama, de hallva a hangját, azt kell mondanunk: megteheti!

A zúzdára hörgés és jó énekhang mellett külön jópont a gatyáért és a felsőért a frontembernek, Rou Reynoldsnak Forrás: Origo
21:19
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Gitárral sem ügyetlen

Szigorúan a hónalj alá gyűrve tépi a hangszert. Imadnivaló.

Tom Morello - szinte - elmehet gyufáért Forrás: Origo

Ez tényleg nem viccel. Reynolds beugrott a tömegbe, gitárjával a kezében. Előtte annyit mondott magyarul:

Köszönjük, hogy itt lehetünk!

Reynolds úszik Forrás: Origo
21:23
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Hardcore-t székből? Okos!

Volt, aki így nézte végig az Enter Shikari koncertjét. Ok, pihenni is kell, de hogy lehet (ki)bírni egy ekkora zúzást a pálya széléről?

Ki fekszik, ki pedig ül Forrás: Origo
21:30
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Hiperkarmaaa

A Budapest2017 Swim-pad helyszinen, amelynek a nevét Geszti Péter is megirigyelte volna 1993-ban, talán még nem is láttunk ekkora tömeget ilyen korán. A Hiperkarmára tombolnak a népek.

Forrás: Origo
21:36
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Lokálpatrióta

Miközben éppen a súlyos függőségből felpattant Bérczesi Robi és zenekara, a Hiperkarma tekeri, mi addig az ideiglenes fesztiválfüggőségben küzdő fiatalok tömegében hívjuk fel a figyelmet a szűkebb pátria szeretetének fontosságára.

Forrás: Origo

Bár a Hiperkarma bulija nem éppen Borsod megyét tűzte zászlajára, a szabadjára engedett fesztiválhangulat akár ezt a kontextust is megengedi. A költőnek.

21:39
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Basszus nélkül

- mondja az 50 éves Lovasi András, ugyanis a Kiscsillag zenekar úgy kezdte meg a kocertjét, hogy nem szólt a basszus. Az Örökre a szivembe zártalak már jól szól, nincs baj!

Forrás: Origo
21:52
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Igyon bort!

Hidratációs problémák kezelésére tökéletesen alkalmas lehet a fröccs. Erre már csak azért is szeretnénk felhívni a figyelmet, mert a VOLT Fesztivál bornegyedének, vagyis a Poncihternek a közössége

jelentősen megcsappant az utóbbi években.

Ezt a helyszínek képviselőitől nyert információk alapján tudjuk kijelenteni ilyen szemtelen magabiztossággal. Ami valóban érthetetlen. Hiszen a soproni borvidék a legjobbak egyike. Élet, szeretet, duzzadó öröm jellemzi.

Forrás: Origo
22:00
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Tökéletes pihenőhely

Ez a Kékfrankos Romkert nevű, méltatlanul elhanyagolt helyszín, ahol amúgy végtelen nyugalomhoz, relaxációra is alkalmas percekhez juthat a megfáradt fesztiválharcos. Rejtett kincs, felkeresése végtelenül ajánlott!

Tényleg kötelező Forrás: Origo

Mindenkit szeretettel várnak Forrás: Origo
22:08
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Öreg rocker nem vén rocker

Bródy János már jó fél órája játszik a Sopron Színpadon. Most - két szám között - épp arról beszél, hogy ő

nyugger.

Amivel - ahogy mondja, - nincs semmi gond, mert ez az öreg rocker szinonimája, és angolul Jaggernek mondják. Azt is mondja, hogy

amíg a föld kerek, mindig lesznek nyuggerek.

Azt is mondja, hogy „ezen nincs mért szégyenkezni, nyugger vagyok”. Pont ez a dal refrénje is.

A helyszín a Sopron Színpad, de környéke olyan mintha egy más fesztiválon lennénk, vagy falunapon Forrás: Origo
22:17
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Erre mi sem gondoltunk

Nem gondoltuk, hogy valaha a Micimackó-t fogjuk hallgatni a VOLT Fesztiválon. Bródy János adja elő a Sopron Színpadon, a Bornegyedben. A közönség pedig vígan üvölti a zik-zik-ziket. 

22:22
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Itt nézze a Kiscsillagot!

Még jó néhány száma van hátra koncertjéből a Kiscsillagnak az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadon. Itt tudja élőben nézni a koncertet.

22:31
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Kispál a színpadon

Persze nem az együttes, hanem Kispál András, aki bejött szólózni a Sirály-ba. De ezen kívül is megidéződtek a régi idők, szólt már például a Vedd fel a szép ruhád lovasi szólólemezéről. Most a Csillag vagy fecske szól a színpadon, szóval ez már tényleg a Kispál és a Borz. Nagyon szeretjük a Kiscsillagot is, de

ez már nagyon hiányzott: egy jó Kispál Kispállal.

22:45
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Kispállal búcsúzik a Kiscsillag

A Kiscsillag már búcsúzik, de egy Kispál és a Borz dallal, a Húsrágó, hídverő-vel, közben gyűlnek az emberek a Paramore koncertjére a Telekom Nagyszínpad elé. Alig várjuk már, hogy lássunk egy rockzenekart női frontemberrrel a fesztiválon.

Ők már Hayley Williamsre és bandájára várnak Forrás: Origo
22:56
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Komoly technikával érkezett a Tankcsapda

22 40-től játszik a Tankcsapda az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadon, de Facebook-oldalukon megosztott kép tanúsága szerint már jó ideje itt vannak a srácok.

23:02
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Nagy-szín-pad, nagy-szín-pad!!!

A Kelemen kabátban egyértelműen szétfeszítette a Sziget Terasz falait. A közönség jócskán kilóg a fesztiválozók egyik fő csapásirányára. Reméljük, jövőre nagyobb színpadon láthatjuk őket.

A színpad is alig látszik a tömegtől Forrás: Origo
23:07
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Induljon a banzáj!

A Kelemen Kabátban a Bonanza örökzöldjét nyomatja éppen a Sziget teraszon. Nagyon szeretjük. És az elképesztő tömeg is. Csak megerősíteni tudjuk, hogy ezek a srácok nyugodtan felléphetnének nagyobb helyszínen is. (Már csak azért is, mert mi is alig fértünk be.)

23:15
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Girl power

Hayley Williams különleges hangja egyelőre nem elég ahhoz, hogy a Paramore megtöltse a placcot, de ne feledjük, hogy még csak 10 perce megy a koncert. Bízunk a fesztiválozók fülében.

23:21
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Nyári gyerekek Sopronban

A Kelemen Kabártban hatalmas bulit csap a Sziget teraszon, mindenféle generáció ugrál/bólogat a tömegben, a frontember,

Boldi pedig láthatóan nagyon érzi a bulit.

A csapatnak hamarosan debütál az új klipje, erről hamarosan részletesebben olvashatnak majd itt, az Origón. Most pedig éppen legnagyobb slágerük, a Maradjatok gyerekek szól.

Ők is szerettek volna bejutni Forrás: Origo
23:26
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Kicsi a lány, de erős

Utoljára talán Pataky Attilát láttuk ilyen kezeslábasban,mint a Paramore frontemberét. Mindegy is, a lényeg, hogy Haley Williams hangja és színpadi jelenléte is erős. Ezt érzik is a fesztiválozók, már egyre többen vagyunk.

Hayley Williams a kivetítőn Forrás: Origo
23:35
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Még nyerhet jegyet szombatra

Különleges ajándékkal kedveskedett rajongóinak a brit The Cult. A zenekar tizenegy év után, szombaton fog fellépni a Telekom Nagyszínpadon, és felajánlottak egy páros napijegyet arra a napra. Részletek a VOLT Fesztivál Instragramján:

23:43
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

A nap képe

Piros-fehér-zöld, és a fesztiváLÓzó. Tudjuk, tudjuk. Ez meg a csütörtöki Rapülők koncert hatása...

Micsoda kompozíció! Forrás: Origo
23:52
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

A Pendulum már nagyon készül

A Twitteren üzent Magyarországnak az ausztrál drum and bass trió, akik élő show-val lépnek színpadra nem sokkal éjfél után:

00:00
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Hol vagytok, rockerek?

A következő nagyszípados fellépő a Tankcsapda lesz az OTP Junior - Petőfi Nagyszínpadon, és még van egy halom szabad hely az első sorokban. Vagy ennyi csapdás hallgatja a másik nagyszínpadon játszó a Paramore-t, vagy a söreiket gyűjtik a koncertre. Attól azért reméljük nem kell tartani, hogy üres terület fog tátongani 40 perc múlva Lukácsék előtt. 

00:10
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Azért ennyire nincs hideg

Úgy tűnik tényleg mindent lehet kapni a fesztiválshopban.

Szeretettel várják a síelőket is Forrás: Origo
00:18
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

A nagyszínpadon énekelhetett egy fesztiválozó

A Paramore frontembere, Hayley Williams felhívott a színpadra egy lányt, hogy énekeljen vele. Kiderült, hogy Kirának hívják a szerencsés fesztiválozót, és közösen énekeltek el egy dalrészletet. A közönség úgy tombolt, mintha Madonna szállt volna be. Kirának kicsit a mikrofonba éneklést még tanulnia kell, de a színpadi mozgás tökéletes volt. Hayley a közös produkció végén megköszönte Kirának a segítséget, majd leszögezte, hogy nem begyakorolt mutatvány láthattunk. Mondjuk, ezt lehetett azért érezni Kira hangján.

00:26
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Nehéz idők

A Paramore elbúcsúzott, a végére tartogatták legújabb slágerüket, a Hard Times-t, amely az idén megjelent After Laughter-en szerepel.

00:34
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Szomorú hírt kaptunk

A VOLT Fesztivál a Facebook-oldalán azt írja, hogy

Ed Rushnak a Killbox nevű drum and bass duóból váratlan műtétje volt,

ezért ma nem tud fellépni, de a csapat másik fele, Audio dupla lelkesedéssel vár mindenkit hajnali fél 4-kor a Budapest2017 Swim-padon.

00:43
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Tank-csap-da!

A Paramore elment, várjuk a Csapdát. A placc tömege szépen felmászott a szélső, az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadhoz. Lukácsék tűzijátékkal indítják a koncertet. A színpadkép sem utolsó, ahogy a kezdés sem: Jönnek a férgek, és a „csuklóig vagy a k.rvában”... Nem viccelték el a kezdést.

00:51
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Tépjed, Sidi, tépjed!

Valószínűleg azért tűnik kicsit halknak a Tankcsapda, mert kezd megtelni emberekkel a fesztivál. Egyre nagyobb az alapzaj, mindenki mond, üvölt, énekel valamit, és ha az ember nem megy elég közel az adott koncerthez, könnyen elveszhetnek akkordrészletek. Ezért hát tessék közelebb menni!

Az milyen mikrofonállvány? Forrás: Origo
00:58
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Obligát szavak, obligát lángok

A Tankcsapda frontembere, Lukács László idén sem tudta kihagyni a durvítást a közönség köszöntéséből. Megint megkaptuk a magunkét: szevasztok, „VOLT Fesztivál kétezer k.baszott tizenhét”.

Forrás: Origo
01:03
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Anyai gondoskodás

A Tankcsapdaval nem lehet melleloni a nagyszínpadon. A fiatalság is tomboltat, de legalábbis tomboltatják. Hajrá, kitartás, kistigris! Az Üljenek a fiúk ölébe a lányok megy.

Nehogy megkérdezze a kislány, hogy milyen trombitát kell tekerni Forrás: Origo
01:18
június 30, 2017
Vágólapra másolva!

Mindig péntek

A Tankcsapda még játszik, de a Sopron színpadon a TNT is elkezdte már, ha valaki valami egészen másra vágyik. Éjfél után pedig élő szettel érkezik a Telekom Nagyszínpadra a Pendulum, amire valószínűleg még a rockerek is elmennek majd bulizni. Mi mára búcsúzunk, további jó zúzást mindenkinek!